15.6 C
Budapest
2022. szeptember 25., vasárnap
Magyar Jelen
BűnügyKiemelt

Nemrég szabadult a börtönből a szegedi kettős gyilkosság gyanúsítottja

Egy hajléktalan férfi végzett két társával szerda este Szegeden, az újszegedi Kertész utca melletti kiserdőben. A támadó mindkét embert halálra szurkálta egy bozótvágó késsel, a rendőrök elfogták a feltételezett gyilkost.

Frissítve:

Röviddel a szerdán történt szegedi kettős gyilkosság előtt szabadult az a férfi, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség indítványozta a férfi letartoztatását.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi szerdán este felkereste egy újszegedi erdős részen kialakított fabódéban lakó két ismerősét, majd egy bozótvágó késsel fejbe ütötte, és megölte őket. A két sértett a helyszínen azonnal életét vesztette. A férfit ezt követően Szeged belterületén a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrök igazoltatták, majd mivel látták, hogy ruházata véres, előállították.

A több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatására egy hónapra. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított röviddel büntetés-végrehajtási intézetből történt szabadulását követően és másik büntető eljárás hatálya alatt követte el az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt – tudatta a csoportvezető ügyész.

A férfire 2021. január 6-án 20 óra után figyeltek fel a körzeti megbízottak a belvárosban és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták.

A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

A Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai a megadott adatok ellenőrzése során megállapították, hogy a feltételezett elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, ezután késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak – írja a police.hu.

A nyomozók a 31 éves Ó. Györgyöt elfogták, előállították, őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Délmagyarország megtudta, egy rokkantnyugdíjas hajléktalan férfi lehet az egyik áldozata a szerdai szegedi kettős gyilkosságnak.

a közeli focipályán dolgozó férfi elmondta, hogy a rokkantnyugdíjas ember már évek óta élt az erdőben kialakított bódéban.

Ők korábban sokszor segítettek neki, ételt és kávét is kapott tőlük. Azonban – ahogy a férfi fogalmazott – később elszemtelenedett, és már pénzt, és italt is kért tőlük. Ekkor mondták neki, hogy ne keresse őket többet.

A lap továbbá arról is értesült, hogy a hajléktalannál rendszeresen fordultak meg idegenek, akik sokszor az éjszakát is nála töltötték, de komolyabb probléma mostanáig nem volt velük.

A focipálya dolgozója azt is elmondta, hogy veszekedéseket sem hallottak, igaz a bódé messze van tőlük, nagyjából az erdő közepén. Azt is megmondta, hogy hol történt a kettős gyilkosság. A rendőrök ekkor mentek a kiserdőbe, ahol megtalálták a két holttestet.

(Fotó: police.hu, delmagyar.hu/Frank Yvette)

 

További híreink

Szörnyű bűn volt Drezda bombázása, nincs rá mentség

Dunai Tibor

Kinevezték az első állatvédelmi miniszteri biztost

Irányi Dániel

Nem lesz nyertese az újabb pusztító kereskedelmi háborúnak

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben