A homoszexuális férfi a 777-nek küldte el közleményét, melyben reagált a körülötte kirobbant botrányra.
Bese Gergő ebben azt írja, hogy a pénteki nap a saját és családja életének egyik legsötétebb napja volt. Szerinte nehéz tapasztalat a média és a politika hatalmával szembesülni. „Nem csak felemel és magasztal, hanem egy pillanat alatt a pokolra is küld. A gyengeségem használják fel egyházam és a közösségem ellen, próbálnak minél nagyobb kárt okozni” – mentegeti saját magát Bese.
Azt legalább beismeri, hogy hibát követett el, azonban mint írja, rászedték, naivságát kihasználták és elveszítette a józan ítélőképességét. „Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam” – írja.
Megjegyzi ugyanakkor, hogy papi szolgálatát, tanári munkáját a tőle telhető legjobb tudással és óriási energiával végezte. „Nagyon hálás vagyok a kapott kegyelmekért, az emberek szeretetéért és azért, hogy hivatásomban számos embert vittem közelebb Istenhez és Egyházamhoz” – írta.
„Most a felfüggesztésemmel ez a szolgálat véget ér. Köszönöm mindazok megkeresését, akik segítségüket ajánlották fel és természetesen azokét is, akik imádságaikkal támogatnak”
– tette hozzá. A homoszexuális botrányba keveredett férfi az elkövetkező hetekben szeretne visszavonulni, elcsendesedni, bűnbánatot gyakorolni, átgondolni az életét. Bese Máté evangéliumából idézi Jézust, aki így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.”
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!