„Nem görnyedek felfelé és nem taposok lefelé" - 110 éve született Szeleczky Zita

"A valaha élt egyik legszebb és legsokoldalúbb tehetséggel megáldott magyar színésznő volt. 1939 és 1945 között Magyarország egyik legkedveltebb primadonnája. 1939-ben Farkas–Ratkó-gyűrűvel tüntették ki, mely a legnagyobb elismerésnek számított egy színésznő számára" - eme bevezetővel kezdi a 110 éve született Szeleczky Zita emlékére írt cikkét Raffay Andrea. Írása elsőként blogján jelent meg.

Egyes források alapján 26 film női főszerepét alakította, a hangosfilm.hu oldal szerint soha el nem készült filmjeit is beleszámítva 1944-ig 29 filmben játszott. Olyan, méltán népszerű filmekben szerepelt, mint a Fekete gyémántok (1938), a Rózsafabot (1940), az Egy éjszaka Erdélyben (1941), a Sziámi macska (1943), a Zenélő malom (1943).

A magyar megmaradás ügyét előadásaival, rádióban és rendezvényeken vállalt szerepléseivel, a közéletben folytatott szociális tevékenységével egyaránt szolgálta, így kiemelten a szélsőbaloldali, koholt vádakkal működő üldöztető-gépezet egyik legfőbb, a „háborús uszító”, „nyilas” és „náci” hazug módon ráfogott jelszavak által lejáratott célszemélyévé vált. Keresztény magyarságát, nemzeti érzelmű öntudatát, önzetlen hazafiságát nyíltan vállalta, így a kommunisták még az emigrációban is vadásztak rá.

Első színpadi szereplése hároméves korára esik, amikor a szomszéd gyerekekkel szövetkezve nővére és bátyja a gyerekszobát színpaddá alakították, és belépődíjas előadást tartottak benne. A darabban számára nem jutott szerep, így külön számot kapott: Rákócziról [visszaemlékezéséből nem derül ki, hogy a Rákóczi család melyik tagjáról van szó, a művésznő valószínűsíthetően II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemre utal] szavalt, már akkor is nagy tetszés közepette.

Édesapja szeleczi és boczonádi Szeleczky Manó (máshol Emánuel)[1] vasútépítő-mérnök, aki a mérnöki diplomát Bécsben szerezte, édesanyja négyesi Négyessy Amália.

Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Veres Pálné Leánygimnáziumban végezte, ahol rendszeresen szavalt, de soha nem gondolt arra, hogy színésznő legyen. Megszállottan sportolt, főként tornászott. Legfőbb vágya volt, hogy a magyar zászló az ő teljesítménye miatt kerüljön az olimpián az árbócon a legmagasabbra, s hogy ő miatta játsszák el a magyar himnuszt. Sportszenvedélye ellenére is mindvégig színjeles tanulmányi eredményt nyújtott. Érettségi után beiratkozott a Színiakadémiára. Saját elmondása szerint ezeket az éveket „rengeteg öröm, elkeseredés és még több tanulás jellemzik”. Végzősként a legvéresebb drámáktól kezdve a vígjátékokig mindent játszott. Vizsgaszerepei a Bánk bán Melindája, a Tartuffe Dorine-ja, az Ahol tilos a szerelemben Barrett Erzsébet (Rudolph Besier angol író ötfelvonásos színműve, mely Elizabeth Barrett Browning híres angol költőnő és Robert Browning angol költő szerelmének történetét mutatta be a magyar színpadon) szerepe, valamint a Hat szerep keres egy szerzőt mostohalánya voltak. Amikor az Akadémiáról kikerült, négy magánszínház és a Nemzeti Színház ajánlott neki szerződést. Első filmjére, a Méltóságos kisasszonyra (a film 1936-ban készült, a bemutató dátuma: 1937. január 26.) is ugyanekkor szerződtette le Balogh Béla. Ekkor Ódry Árpád, aki gyűlölte a filmet, felhívatta őt az igazgatói irodába, s kijelentette, hogy „ezt nem vártam magától, hát maga is a sátán szolgálatába áll!”.

Első filmje után a kritikusok ekképpen írtak róla: „Szánalomból nem írjuk ki a főszereplő nevét, szegényke úgysem kerül többé felvevőgép elé”. Ehhez képest ettől kezdve a közönség előtt pergett le az élete, mely nem volt egyéb, mint megszakítás nélküli munka.

A Szeleczky Zita által énekelt Száz szép hófehér virág kezdetű dal az Egy éjszaka Erdélyben című magyar produkcióban hangzik el. A film zenéjét Fényes Szabolcs szerezte.

A művésznőt kortársai között embersége, szerénysége és nagylelkű gondolkodásmódja is kiemeli, sok vezető és egyéb pozícióban lévő, magát kereszténynek nevező és neveztető személy manapság is tanulhatna tőle: „Nem lehetek büszke arra, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt karriert csinálnom és hogy szeret a közönség. Mi érdemem van abban, hogy az Isten tehetséggel áldott meg és hogy dolgoztam és nem herdáltam el a rám bízott talentumot? Hiszen ez csak kötelességem volt” – nyilatkozta 1942-ben a Film Színház Irodalomnak adott interjújában.[2] Ugyanott azt is elmondta, hogy: 

Amire büszke lehetek, hogy nem vagyok bicikliző-típus. Nem görnyedek felfelé és nem taposok lefelé. Fölötteseimmel már volt néha összetűzésem,[3] de az alattam levőkkel soha nem bántam rosszul. Munkások, öltöztetőnők, színházban és filmgyárban egyaránt szerettek és azt hiszem, még most is szeretnek.

A második világháború idején példamutató honleányi áldozatkészséggel és odaadással a magyar élet-halál harcban is tevékeny támogató szerepet vállalt.

A Magyarság című politikai napilap, a magyar keresztény értelmiség akkori egyik vezető orgánuma írta meg 1944-ben, hogy a művésznő akkori új filmjének, a Csíki Borka tánca című, soha el nem készült, örökre befejezetlenül maradt, székely tárgyú produkciónak teljes tiszteletdíját, húszezer pengőt a magyar honvédek javára ajánlotta föl, főként téli ruha utánpótlása céljából. Nemes és hazafias tettét nem akarta közölni a nyilvánossággal, adományának ténye csak filmgyártója révén derült ki, melyről a Magyarság szerkesztősége a művésznő kérése ellenére beszámolt, abból a célból, hogy az olvasók e követendő, áldozatos felajánlásról értesüljenek.

A művésznő a háború alatt sorra járta a kórházakat, a sebesült katonáknak szavalt és énekelt.

1945-ben családjával a szovjet csapatok elől Ausztriába, aztán Olaszországba menekült, majd 1948-tól Argentínában, Buenos Airesben élt.

Neve és filmjei gyakorlatilag az országból való elmenekülésével azonos időben, egy pillanat alatt nemkívánatossá váltak a kommunista vezérelv értelmében: elkészült azon művészek listája, „akik hazafiatlan, náci, antidemokratikus és áruló, valamint háborús uszító magatartásuknál fogva a mozi vásznán semmiféle tevékenységükkel nem szerepelhetnek”.[4] Ez a kommunista párt által eszkábált Magyar Művészek Szabad Szakszervezetének a Budapesti Nemzeti Bizottság által kinevezett ún. ötös bizottsága révén közzétett névsor több, emberileg és szakmailag is kiváló magyar színművészé mellett Szeleczky Zita nevét is tartalmazta. 1945. május 4-én közzétették a háborús bűnösök második listáját,[5] melyre a színésznő neve is fölkerült, majd távollétében és kihallgatása nélkül „népellenes bűntettben” 1948. február 7-én[6] a népbíróság első fokon és jogerősen bűnösnek mondta ki, három esztendei börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, politikai jogai gyakorlásának tíz évi felfüggesztésére, továbbá „bárhol feltalálható vagyonának elkobzására”, mint mellékbüntetésre ítélte. Az indoklás szerint a színésznő „több ízben szerepelt a rádióban, többször szerepelt a Városi Színházban az úgynevezett kívánsághangversenyeken, mely cselekményével kényszerű, szükség nélküli nép- és demokráciaellenes hírverés szolgálatába szegődött”.[7]

Petőfi Sándor 1849-ben írt Föl a szent háborúra! című versét Szeleczky Zita 1944. október 29-én szavalta el a Magyar Művelődés Házában megrendezett Hungarista Esten, melyről rádió- és filmhíradó-felvétel is készült. E Petőfi-vers elszavalásának vádpontként való felhasználása kapcsán később a következő választ adta:

„Hát, azt hiszem, ez volt a legfőbb bűnöm... igen, ha már bűnnek lehet azt nevezni, hogy szavaltam a kívánsághangversenyeken. [...] Én ezt egyszer elszavaltam a rádióban. Azután, amikor az oroszok közeledtek, a rádió nagyon sokszor sugározta ezt... és hát voltak hisztériások, akik nem bírták elviselni, hogy elmondjam ezt a verset. Egy nagyon szép riport jelent meg még 1948 novemberében a Magyar Út című lapban, Buenos Airesben. Az volt a címe, hogy a Vádlottak padján, s megszólaltattak. Abban is elmondtam, hogy Magyarországon magyar merten lenni, és soha nem tagadtam, hogy felléptem a kívánsághangversenyeken, és látogattam a kórházakat. És szerettem a mi küzdő katonáinkat, mert úgy éreztem, hogy legalább ezt kell nekünk adnunk azoknak, akik kint küzdenek, és életüket teszik kockára, vagy az életüket adják a hazáért. Azt írtam, hogy >>mit tehettem volna én, akit ilyen fájó magyarnak dobott ki a végzet, hogy ne törődjek azokkal a magyar katonákkal, akik értünk harcoltak, és akik értünk haltak meg odakünn? Nem voltam én politikus, aki méricskél. A szívemre hallgattam és azért szakadt rám ennek a keserves négy évnek minden fájdalma, csalódása, nyomorúsága... a bujkálás, a meghurcoltatás, a rágalmazás és üldözés, állítólagos bűnökért, amelyeket soha el nem követtem.<< Akkor még csak négy év volt, és negyvenöt lett belőle. [Félkövér betűs kiemelés: R. A.] És tényleg állandóan rágalmaztak, meghiúsították a külföldi karrieremet, és teljesen alaptalanul, jogtalanul, igazságtalanul. És akkor ez az újságíró azt írja a cikk végére, hogy Szeleczky Zitának bűnhődnie kell, mert magyarnak és tehetségesnek született. Ez a két dolog külön-külön is tehertétel egy embernek, de így együtt, úgy látszik, megbocsáthatatlan. Ballagok hazafelé a belgranoi éjszaka békés csendjében, és arra gondolok, ha majd nem a népbírák, hanem a magyar nép ítélkezik otthon, akkor Szeleczky Zitát nem ítélet várja, hanem egy szabad ország szeretete. És akkor azt mondják majd neki: Szeleczky Zita, kis húgunk, áldjon meg az Isten, hogy szavaltál a katonáinknak, hogy vállaltad a nyomorúságot, hogy elviselted a rágalmakat, és megmaradtál annak, aminek az Isten teremtett: magyarnak...”[8]

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás során 1994. január 17-én a következő indoklással helyezte hatályon kívül a népbíróság 1948-ban hozott ítéletét: „a sikeres harcra buzdító versek elmondása, valamint a kívánsághangversenyeken való szereplés – amely a hadban álló ország lakosainak nemzeti érzése ébrentartását célozta – a cselekmény elbírálása idején – azaz 1947–48-ban sem volt alkalmas bűncselekmény megállapítására”.[9]

A művésznő 1949 és 1974 között önálló műsoraival rendszeresen látogatta a nagyobb magyar közösségekkel rendelkező településeket. Ezen idő alatt kulturális misszióként folytatta emigrációs előadóművészi működését, több hanglemezt adott ki.

Kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt, majd 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, s az emigráns német színházak előadásain is fellépett. 1962-ben az Egyesült Államokba költözött. Először 1990 őszén látogatott Magyarországra, de végleg csak 1998-ban költözött haza. Nagyon sok terve volt még, azonban egy év múlva, 1999. július 12-én elhunyt érdi otthonában. Ravatalát ugyanott, a Kálvin téri református templomban állították fel, ahol 59 esztendővel korábban feleségül ment első férjéhez, Haltenberger Gyula gépészmérnökhöz.

Fiatal színésznőként, évekkel a Magyarországról való kényszerű menekülése előtt is számtalan szakmai terve volt, köztük az egyik a híres magyar történelmi női alakok megformálása, melynek jelentőségét kiváltképp fontosnak tartotta:

„A legjobban szép, nagy történelmi magyar asszony-figurákat szeretnék játszani. És ezzel hivatást betölteni a magyar színházi életben. Ilyenek voltak: Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, Pálffy Mária, Dobó Katalin, Kossuth Zsuzsa és még sok más, szívet dobogtatóan gyönyörű lelkű magyar asszony. Úgy érzem, ezeket kellene ma megidézni. De hol van olyan magyar producer, aki ebben egyetértene velem? Ha van, jelentkezzék, ígérem, a sztár-gázsi problémáról egyetlen szó sem fog esni köztünk...”[10]

Raffay Andrea

Kiemelt kép: Szeleczky Zita, a Sziámi macska című magyar film főszereplője igazi számi macskát kapott ajándékba. Mozi Ujság, III. évfolyam, 45. szám,1943. XI. 10. – XI. 16., a lapszámban nincs oldalszámozás.

Felhasznált források:

[1] Pusztaszeri László: Szép magyar élet – Szeleczky Zita pályaképe. Kairosz Kiadó, 2011., 14.

[2] Interjú Szeleczky Zitával a Film Színház Irodalom „az én oldalam” rovatában. Film Színház Irodalom. V. évf., 32. szám, 1942., a lapszámban nincs oldalszámozás.

[3] 1941-ben nem ment el egy németországi vendégszereplésre, ezért fegyelmi eljárást indítottak ellene, és távoznia kellett a Nemzeti Színházból. Ennek az volt az előzménye, hogy kezdetben a Csongor és Tünde műsorra tűzésekor a szereposztásban Tünde szerepét Szeleczky Zita kapta. A művésznő úgy emlékezett vissza egy interjújában a történtekre, hogy ennek nagyon örült akkor nyáron, a szöveget is megtanulta, viszont végül Szörényi Éva kapta meg a szerepet. Tünde helyett Ledért kellett Szeleczkynek eljátszania, aminek később nagyon örült, ugyanis saját elmondása szerint „Ledérnek csak két jelenete van, ám ha mindkettőt jól oldja meg az ember, akkor nagyszerű perceket szerezhet a nézőnek.” Így is lett. Mikor aztán belátható közelségbe került a berlini vendégszereplés, Németh Antal, a Nemzeti igazgatója arra kérte Szeleczkyt, hogy a német közönségnek Tündét játssza el. Mivel akkora úgy érezte, Ledér szerepe színesebb, a színésznő ezt a kérést elutasította. Németh Antal úgy megharagudott rá ezért, hogy az ügyet a Színészkamara elé vitte, s a színésznőt elküldte a Nemzetiből. Ezen aztán Szeleczky háborodott fel, annyira, hogy elment Olaszországba, s akkor forgatta a Kísértés (Tentazione) című olasz filmet (1942). E film Szeleczky Zita felsorolt filmjei között a hangosfilm.hu oldalon nem szerepel!

[4] Idézi: Kása Csaba: Akit egy Petőfi-vers miatt meghurcoltak – Szeleczky Zita elítélése és önkéntes száműzetése (2020. április 20.). https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/evfordulok-hu/akit-egy-petofi-vers-miatt-meghurcoltak-szeleczky-zita-elitelese-es-onkentes-szamuzetese. Utolsó megtekintés: 2025. 04. 19.

Szeleczky Zita menekülésének és üldöztetésének részletes leírása Kása Csaba hivatkozott tanulmányában olvasható.

[5] Kása uo., Utolsó megtekintés: 2025. 04. 19.

[6] Lips Adrián, Mátravölgyi Dorottya, Sztruhár Bettina: A posztháborús állapot reprezentációja Szeleczky Zita sajtómegjelenéseiben, népbírósági perében és magánlevelezéseiben. Symbolon – Színháztudományi Szemle, Médiatudományi különszám, XXIII. évfolyam 2(43). szám, 2022., 97.

[7] Uo.

[8] Pusztaszeri i. m., 144 – 145.

[9] Idézi: Kása i.m., Utolsó megtekintés: 2025. 04. 19.

[10] Interjú Szeleczky Zitával a Film Színház Irodalom „az én oldalam” rovatában i. m.