Sem a Fidesznek, sem a Tiszának nem érdeke a határon túli magyarság valódi jogvédelme

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselője felhívást tett közzé közösségi oldalán, amelyben kéri, hogy minél többen írják alá azt a petíciót, amely felhívja a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsát és a szlovák kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a 2025. decemberében elfogadott büntető törvénykönyvi cikkelyt, a 417. paragrafus f. bekezdését. Ez a cikkely fél év börtönnel bünteti azokat, akik bírálják a Benes-dekrétumokat.

Az 1945-ben kiadott dekrétumok kimondják az akkor még csehszlovákiai német és magyar kisebbség kollektív bűnösségét, és deklarálják teljes jogfosztásukat: szavazati joguk és vagyonuk elvesztését, és kitelepítésüket. A kitelepítés során hetvenhatezer magyart toloncoltak ki a Felvidékről Magyarországra, negyvenezer embert pedig kényszermunkára szállítottak Csehországba. Több száz magyar közéleti szereplőt ítéltek börtönbüntetésre, legismertebb köztük gróf Esterházy János. Az alapvető emberi jogokat sértő, a nemzetiségük alapján diszkrimináló dekrétumok mai napig hatályosak Szlovákiában, és földeket sajátítanak ki rájuk hivatkozva.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki korábban becsületes embernek nevezte Robert Ficót, nem ítélte el egyértelműen a súlyos emberjogi diszkriminációt jelentő törvénymódosítást. 

Aspiránsa, Magyar Péter ugyan felbukkant a szlovák nagykövetség előtt rendezett január 3-i tüntetésen, és úgy nyilatkozott, hogy baráti szóval, vagy egy levélben akarja rávenni Ficót, hogy vonja vissza a jogszabályt, de nemigen hihet őszintén ezeknek az eszközöknek a hatékonyságában. Magyarán parasztvakításról van szó. A kampányban hirtelen a baloldal olyan más képviselői is hangos nemzetvédők lettek, akik korábban megtagadták volna a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot is az elcsatolt részek magyarságától.

A Mi Hazánk Mozgalom alapításától kezdve számos más, nemzeti radikális civil szervezettel együtt elszánt harcot vív a trianoni békediktátum emberi jogokat semmibe vevő következményei ellen, a határon túli magyarok jogainak biztosításáért. Toroczkai László elnök és Novák Előd alelnök neve az elmúlt negyedszázadban összeforrt a határon túli magyarokért folytatott küzdelemmel. Nemcsak parlamenti felszólalásaikban, de közéleti akciók egész sorával hívják fel a figyelmet a példátlan jogfosztásra, amely a magyar kisebbségeket éri az elcsatolt területeken.

2006 szeptemberében a szlovák rendőrség letartóztatta Toroczkai Lászlót, akkor még a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjeként, mert tüntetést szervezett Pozsonyban Malina Hedvig meghurcolása ellen. 

Az egyetemista lányt – ma már háromgyermekes édesanyát – Nyitrán megverték a nyílt utcán, mert mobiltelefonján magyarul beszélt, és ráírták a blúzára, hogy „Magyarok takarodjatok a Duna túloldalára”.

Az ügy tíz éven át húzódott: az első és a második Fico-kormány alatt is tartott, amelynek során Malina Hedviget ügyészségi és bírósági eljárás alá is vonták hamis tanúzásért, és elmegyógyintézetbe is akarták zárni. Robert Fico egy nyilatkozatában maga is tagadta, hogy a súlyos sérüléseket okozó verés megtörtént volna. Toroczkai Lászlót pedig öt évre kitiltották Szlovákiából, ahogy Romániából és Szerbiából is ki volt tiltva, szintén a határon túli magyarság melletti kiállásáért.

A HVIM rendszeresen szervezett Trianon-ellenes felvonulásokat és Felvidéki Magyar Sziget-rendezvényeket a magyar identitás megőrzéséért. Akciókat indítottak a felvidéki magyar nyelvű feliratokért, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjével, Gaudi-Nagy Tamással és Morvai Krisztinával együtt.

Novák Előd január 2-i a kitelepítettek emlékműve előtt tartott, dunaszerdahelyi sajtótájékoztatóján kiemelte: „az Európai Unió legnagyobb jogfosztott kisebbsége a Kárpát-medencei magyarság, a Benes-dekrétumok ügyében az EU mégis hallgat, nem számít nekik az emberi jogok sárba tiprása.” Megengedhetetlennek tartja az egész nemzetiségeket érintő diszkriminációt, a kollektív jogfosztást, amit a Benes-dekrétumok jelentenek, és hozzátette: „elfogadhatatlan a szólásszabadság korlátozása” is.

Popély Gyula, aki Duray Miklós mellett a felvidéki magyar nemzetvédelem legkiemelkedőbb alakja, így ír 2024-ben megjelent, monumentális kötetében, amelyben összefoglalja a magyarság megmaradásáért 1989–2000 között vívott politikai küzdelmeit: „a Felvidék magyarlakta területein felizzóban van a nemzeti öntudat. Egyes régiókban még bizonyos spontán magyar autonómiatörekvések is tapasztalhatók voltak. Kelet-Szlovákiában például még aláírásgyűjtés is beindult egy létrehozandó magyar területi autonómia érdekében.”

A Benes-dekrétumok életben tartásának, és időnkénti megerősítésének szlovák gyakorlata minden bizonnyal ezt a fel-felizzó, és soha ki nem hunyó magyar öntudatot hivatott eltaposni. De csak rajtunk múlik, és nem a Csurka által „az európai szellemre legkártékonyabb méregkeverőnek” nevezett Benes-féle politika jelenkori vajákosain, hogy sikerül-e.

„Tényleges kisebbségi jogok kodifikálására lenne szükség mind Szlovákiában, mind Kárpátalján, mind Erdélyben, tehát valamennyi elcsatolt területen. Persze az lenne a kívánatos, ha nemzetünk a Kárpát-hazában egy közös politikai államalakulatban egyesülhetne, erre azonban egyelőre nincs kilátás. De azért az ezt szorgalmazó törekvésekről soha nem szabad lemondani” – jelenti ki könyvében Popély Gyula, aki a szlovák miniszterelnök-helyettesi pozícióját is visszautasította, mert elveit nem akarta feladni.

A feladat tehát adott. Lehet, hogy a most élő generációknak csak az ellenállás jut a Benes-dekrétumoknak, vagy a végre nem hajtott 1991-es kárpátaljai népszavazás számonkérése, vagy a még mindig ki nem fizetett román kárpótlás követelése a kommunizmusban elkobzott javakért. Akkor ezt kell megtenni, kitartóan, nem feladva a reményt, mert ahogy Márai Sándor írta a Pesti Hírlapban, 1938. október 2-i cikkében, amikor már szikrázott a levegő a közelgő első bécsi döntés kivárásának izgalmában: „az embereket nem lehet büntetlenül elszakítani a fajtól, nyelvtől, hazától, melyhez tartoznak, mert az emberek nem bírják ki az ilyen erőszakot, s rejtélyes úton és módon, hamar vagy későn, de felfedik e hazugságot és elégtételt kérnek. Ilyenek az emberek. Ilyen az emberi törvény. S ilyen az isteni parancs, mely az emberi törvényt igazítja.”

Kapcsolódó: