Az Európai Unió jelenlegi politikája a szétesést fogja eredményezni – interjú Varga Miklóssal (1. rész)

Varga Miklós évtizedek óta a könnyűzenei pálya meghatározó alakja, ám kétrészes interjúnkban ezúttal nem szakmai sikereit, hanem személyes világképét állítottuk középpontba. Az első fejezetben a világpolitika aktuális eseményeiről kérdeztük, míg a folytatásban a hazai közélet kérdéseire térünk ki.

– Pályafutása egyik legikonikusabb dala az Európa. Ha ma tekint körbe a kontinensen, mennyire látja viszont benne azt a világot, amelyről egykor énekelt?

– A dal él és virul, a koncerteken ma is ugyanolyan lelkesedéssel fogadják, mint egykor. Soha nem maradhat ki a műsorból, ám a végén mindig teszek egy fontos kiegészítést: Európa, mint szellemi és földrajzi egység, nem azonos az Európai Unióval. Ezt a különbségtételt ma fontosabbnak tartom, mint valaha.

– Napjainkban számos művész érzi úgy, hogy a színpadon túl a közügyekben is szerepet kell vállalnia. Ön mennyire tartja küldetésének, hogy alkotói munkássága mellett politikai-társadalmi kérdésekben is véleményt formáljon?

– Én a közvetlen pártpolitizálástól mindig igyekeztem távol tartani magam. Ennek ellenére is nagyon sokszor kaptam meg azt a közösségi oldalakon, hogy egy előadóművész ne politizáljon. Ilyenkor ezt én mindig kikértem magamnak, mert: Miért is ne?

Mi ugyanúgy emberek vagyunk, mint bárki más, nekünk ugyanúgy lehet véleményünk a világról, mint bárkinek. Jóllehet egy népszerű előadó vagy színész sokkal nagyobb hatással lehet a közvéleményre, mint más ember, de ettől még nagyon is joga van, akár politikai dolgokban, akár aktuálpolitikai kérdésekben véleményt nyilvánítani.

A véleménynyilvánítást természetesen senki nem korlátozhatja, az azonban már lényeges kérdés, hogy ki milyen formában teszi ezt meg. Jómagam mindig ügyeltem arra, hogy ne napi pártpolitikai szinten foglaljak állást; megszólalásaimat minden esetben egyfajta szilárd értékrend vezérli.

– A bevezetőben az Európa című művéről esett szó, de ha félretesszük a lírát: Ön szerint milyen állapotban van ma a valóságban az öreg kontinens?

– Gyakran vádolnak minket Európa-ellenességgel, ezért a koncerteken mindig nyomatékosítom: mi szeretjük ezt a kontinenst. Azonban látni kell, hogy a klasszikus európai értékek súlypontja áthelyeződött. Amit régen vágyakozva Nyugat-Európának hívtunk, azt ma itt, nálunk, Közép-Európában találjuk meg. Számomra ma már mi képviseljük az igazi európaiságot, nem pedig a nyugati világ.

– Ma milyen jövője van ennek a kontinensnek?

Kontinensünknek pillanatnyilag elég sanyarú sorsa és nehéz jövője van. Elsősorban azért, mert egy nagyon komoly népességcsere, illetve népességfelhígulás történik. Ez talán önmagában nem is volna baj, ha ez nem jelentene egy gyökeres kulturális és vallási átalakulást is.

 A mai Nyugat-Európa arculata már sokkal inkább az Eurafrika vagy Eurázsia fogalmakkal írható le. Különös és egyben aggasztó, hogy az európai döntéshozók ezt a folyamatot képtelenek – vagy tudatosan nem hajlandóak – felismerni.

– Tavasszal választ Magyarország. Bár minden országgyűlési választás sorsfordító, a mostani voksolás tétje – úgy tűnik – minden eddiginél meghatározóbb lesz hazánk jövője szempontjából.

– Valóban úgy gondolom, hogy Magyarország sorsa most évtizedekre eldőlhet. A választás tétje alapvetően az: betagozódunk-e a jelenlegi európai uniós fősodorba, vagy képesek leszünk-e továbbra is a saját utunkat járni. Ez a különutas politika tette lehetővé eddig, hogy ellenálljunk bizonyos nyugat-európai törekvéseknek. Meggyőződésem szerint ez a voksolás az egész Európai Unió szempontjából sorsfordító lesz. Magyarország évek óta a nemzeti érdekérvényesítésre épít, és ez így van rendjén: elvégre kinek az érdekeit képviselnénk, ha nem a sajátunkat?

Őszintén szólva, ezzel kapcsolatban komoly kétségeim vannak. Úgy látom, az Európai Unió saját magát sodorja a szétesés felé azzal, hogy egyre gyakrabban hagyja figyelmen kívül saját jogrendszerét.

Gyakran vetik a szemünkre: ha csatlakoztunk ehhez a „klubhoz”, tartsuk be a játékszabályokat. Ez azonban kettős mérce. Amikor beléptünk, az alapszerződések aláírásával világos jogokat és kötelezettségeket vállaltunk. Most viszont azt tapasztaljuk, hogy az unió vezetése ezeket a kereteket önkényesen, a szerződések szellemétől idegen módon értelmezi át. Az effajta jogi bizonytalanság és hatalmi túlterjeszkedés nem fér bele a közösségi együttműködésbe. Minél mélyebbre halad Brüsszel ebben a zsákutcában, annál inkább szétfeszíti az intézményi kereteket, ami végül elkerülhetetlenül a szétesés irányába mutat.

– Más kontinensekre tekintve azt látjuk, hogy az Egyesült Államok befolyása Venezuelában meghatározóvá vált, sőt Grönland esetleges annektálása is napirenden szerepel. Ön szerint ellent lehet-e állni a nagyhatalmi expanziónak ebben az új világrendben?

– Sokan értetlenül állnak ezen események előtt, én viszont azt kérdezem: történt bármi szokatlan? Hiszen emlékezhetünk Irak lerohanására vagy Afganisztán sorsára, ahol hol a szovjetek, hol az amerikaiak érvényesítették az akaratukat.

A nagyhatalmak mindig a saját érdekeik mentén cselekszenek; ebben semmi újdonság nincs. Maga a kivitelezés persze rendkívüli, hiszen láthattuk, amint egy nagyhatalom katonai ereje behatol egy idegen állam területére, és gyakorlatilag elhurcolja annak vezetőjét. 

Lehet vitatkozni az adott elnök legitimitásán vagy elismertségén, a tény mégis az marad: az Egyesült Államok akarata érvényesült. Ahogy a mondás tartja – finomabban fogalmazva –: az erősebb kutya joga dominál.

Ha pedig ezen a nyomon indulunk el, megkerülhetetlen Ukrajna kérdése is. Bár tény, hogy az orosz fél lépett fel agresszorként, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a támadás előzményeit sem. 

Oroszország olyan körülményekkel szembesült, amelyeket biztonságpolitikai szempontból kritikusnak ítélt: ilyen volt a helyi orosz kisebbségek helyzete, valamint a NATO azon terjeszkedése, amely messze túlmutatott a rendszerváltás környékén rögzített nagyhatalmi megállapodásokon. Úgy vélem, Moszkva szempontjából megvoltak azok a kiváltó okok, amelyek végül mozgásba hozták a hadigépezetet.

Ismételten csak azt mondhatjuk: az erősebb megpróbálja ráerőltetni akaratát a gyengébbre. Amióta világ a világ, ez a történelmi törvényszerűség mozgatja az eseményeket. Lehet a közelmúlt történésein csodálkozni, de nem érdemes: valójában semmi nem történt, amire ne láttunk volna már példát korábban.

– Ezt a medált 1987 óta viselem a nyakamban, s nyilván nem véletlenül.

A Benes-dekrétumok továbbélése Szlovákiában rendkívül aggasztó jelenség, amely ellen kötelességünk felemelni a szavunkat. Ez a helyzet azonban komoly kihívás elé állítja a kormányzatot. Amióta a Fidesz hatalmon van, a határon túli magyarság jogvédelme megfellebbezhetetlen prioritás: ők alkották meg és hajtották végre a kettős állampolgárságról szóló törvényt is, tanúbizonyságot téve elkötelezettségükről.

Most mégis kényes egyensúlyt kell teremteniük, hiszen az Európai Unión belül a patrióta erők szövetségeseket keresnek. Robert Fico szlovák miniszterelnök – jóllehet ideológiailag eltérő háttérből érkezik – ebben a küzdelemben kulcsfontosságú partnernek számít.

Orbán tehát szerfelett nehéz diplomáciai helyzetben van: a határon túli magyarok melletti kiállás feladása saját politikai hitvallásának megtagadása lenne, ugyanakkor a szlovák kormányfővel ápolt munkakapcsolat fenntartása stratégiai érdek Brüsszelben. 

Ebben a helyzetben nem irigylem a Fidesz külpolitikusait; minden egyes szót mérlegelniük kell, hiszen politikai ellenfeleik készen állnak arra, hogy bármilyen megszólalást – nemritkán rosszindulatúan – a kormány ellen fordítsanak.

Interjúnk következő részében már a belpolitikai kérdésekre helyezzük a hangsúlyt. Varga Miklóssal a küszöbön álló országgyűlési választásokról beszélgetünk, hiszen abban a kormánypárt és az ellenzék is egyetért: a voksolás kimenetele évtizedekre meghatározhatja hazánk sorsát.

Kapcsolódó: