13.8 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Kárpát-haza Kiemelt

Lányokat kényszerített prostitúcióra a soviniszta román párt képviselője

A decemberi parlamenti választások áttörést hoztak a legújabb román soviniszta alakulat, az AUR életében. A párt 9 százalékos támogatottsággal bejutott a román parlamentbe. Két hónappal a választás után aztán jöttek a botrányok. A képviselők soraiban akad olyan, aki feltételezhetően részt vett a 1989-es decemberi forradalom elnyomásában, van, akit szervezett bűnözői csoport alapításával vádolnak, és van, aki lányokat futtatott Spanyolországban.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azóta kizárta parlamenti frakciójából egyik leghangosabb szenátorát, Diana Iovanovici Șoșoacă-t. Az indoklás szerint “Șoșoacă botrányos viselkedése” miatt került sor erre a lépésre.

A botrányt azonban nem tudták elhárítani a soviniszták. Csütörtökön reggel a román sajtó közölte, hogy

Ancuța Cârcu AUR-os képviselőt őrizetbe vették, mivel azzal gyanúsítják, hogy lányokat kényszerített prostitucióra.

Cârcu mellett még négy másik személyt is előzetes letartóztatásba helyeztek, akiket azzal vádolnak, hogy Kolozsvár környékén lányokat toboroztak, akiket aztán Madridban és az egyik Kanári-szigeten, Tenerifén futtattak – vette észre az Azonnali.

Olybá tűnik, az AUR vezetése nem csak Nagy-Románia határait szeretné a Tiszáig nyújtani, hanem egész Európát lefedő prostituált hálózat kiépítését is célul tűzte ki maga elé.

A sajtóba kiszivárgott információk szerint a bűncselekmények elkövetésére 2017 és 2021 között került sor. Cârcu az AUR decemberi parlamenti sikere után, a spanyolországi román diaszpóra képviseletében lett parlamenti képviselő. (Romániában a külföldi románok szavazatait nem “bekeverik a közösbe”, hanem a diaszpórának külön képviselői vannak, akikre szavazni lehet minden parlamenti választás alkalmával.)

Ancuța Cârcu ráadásul a néhai Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy-Románia Pártból (PRM) érkezett, mely egyszerre volt a soviniszták és a Ceaușescu követő magyargyűlölő kommunisták gyűjtőpártja. A képviselő már a PRM-ben hírnevet szerzett magának, mikor

megvádolta az egykori pártelnököt, Ceaușescu házi költőjét, a magyarellenes Vadim Tudort azzal, hogy az meg akarta őt erőszakolni.

Az akkor EP-képviselő Vadim Tudor tagadta a vádakat, az ügynek pedig nem lett komolyabb következménye.

Több képviselőjüktől is megváltak 

Ancuța Cârcu és Diana Iovanovici Șoșoacă mellett az AUR-nak több másik képviselőjétől is búcsút kellett vennie. Mihai Lasca például

a kampány során eltitkolta, hogy nyomozás folyik ellene szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt, sőt, súlyos testi sértés miatt már el is ítélték.

Egy másik képviselőtársuk pedig vezető katonatisztként vélhetően részt vett az 1989-es forradalom korai szakaszára jellemző erőszakos elnyomásban is.

A gyanú szerint Francisc Tobă az 1989-es romániai forradalom idején a felkelés vérbe fojtására tett kísérletben játszott aktív szerepet.

Ezt eddig nem sikerült bizonyítani, viszont a George Simiont, a párt elnökét tavaly decemberben kifütyülték Temesváron, amiért pártjában olyan emberek kaphattak mandátumot, mint Francisc Tobă.

A botrányok kapcsán a párt szóvivője megígérte, “a jövőben az AUR szigorúbb átvilágítást fog végezni a képviselő-jelöltjein, hogy azok összhangban legyen a párt értékeivel és az ország törvényeivel”.

Kiemelt kép: Ancuța Cârcu – Forrás: opiniatimisoarei.ro

További híreink

Koronavírus napi összefoglaló

Dunai Tibor

Sikerekben gazdag boldog új esztendőt kíván a Magyar Jelen!

Kemény János

Ukrajna ismét vörös zónában sorolta Magyarországot

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen