18.3 C
Budapest
2022. május 21., szombat
Magyar Jelen
Gazdaság

Leopárdok a magyar határon

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában két, egyenként mintegy 2000 négyzetméteres hangárt avatott fel csütörtök délután Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az új hangárokban kapnak helyet a honvédség által a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól lízingelt Leopard 2A4 harckocsik, írja a magyarnemzet.hu.

Fő feladatu a kiképzés lesz

A 12 Leopard harcjármű elsődlegesen a legénység kiképzését szolgálja, hiszen kezelésük jóval bonyolultabb az eddig használt T-72-eseknél – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy 2016-tól engedte meg a magyar gazdaság állapota, hogy megfogalmazhassák a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek részeként a tatai dandárt a legmodernebb eszközökkel szerelik fel.

Az új hangárok építésével és a Leopard harckocsik beszerzésével lehetőség nyílik a megfelelő tudás elsajátítására, így valósulhat meg a hármas cél – tette hozzá.
Németh Szilárd megköszönte a honvédeknek, hogy nemcsak a lehetséges harchelyzetekben, hanem a mai, pandémiás időkben is helytállnak. Mint mondta, a koronavírus elleni küzdelem első szakaszát a katonák példamutató közreműködésével sikerült megnyerni.

 

További híreink

Megugró munkanélküliség várható a régió országaiban

Kiss Albert

Ukrajnának nagyon betett a leállás, 70 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma

Kiss Albert

Orbán: fontos a magyar gazdaság újraindítása

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen