12.4 C
Budapest
2020. szeptember 19., szombat
Magyar Jelen
Kiemelt Sport

Már a FIA szerint is átlépett egy határt Lewis Hamilton

Lewis Hamilton, a Toszkán Nagydíj megnyerése után ismét politizálni kezdett. Ezúttal azonban már a FIA szerint is túl messzire ment – írja a Dailymail.

A színes bőrű Forma-1-es pilóta győzelme után a pódiumon villantotta meg pólóját, melyen az állt: Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort.

Elöl: Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort! Hátul: Mond ki a nevét!

Breonna Taylor egy Amerikában élő fekete nő volt, akinél 2020. március 13-án tartottak házkutatást a rendőrök, mert azt feltételezték, érintkezett egy drogdílerrel, aki anyagot hagyott a lakásában. Pontosan nem tudni ez után mi történt, ami biztos, hogy egy, a házába belépő rendőrt lábon lőttek, mire a rendőrség tagjai tüzet nyitottak, Taylor pedig meghalt.

Lewis Hamilton a győzelme során erre a nőre emlékezett, követelve a rendőrök letartóztatását, mire a FIA vizsgálatot indított ellene “politikai póló viselése miatt”.

Ez már önmagában is elég érdekes, hiszen Hamilton az elmúlt hónapokban mást sem csinált, mint politikai üzeneteket és követeléseket fogalmazott meg. Így aztán nem csoda, hogy ő maga is úgy érezte, bármeddig elmehet következmények nélkül. Tévedett.

A FIA nyomatékosította: nem tűr meg semmilyen politikai kinyilatkoztatást, mert ezeknek nincs helye a sportban. Arra viszont nem adtak magyarázatot, hogy akkor a mérkőzések előtti térdelések, a szélsőséges, nyíltan fehérgyűlölő, marxista Fekete Párducok kézjelének használata (szarutálásra emelt, ökölbe szorított kéz), illetve a rendőrökre támadó, Amerikát lángba borító, gyakran fehérellenes, rasszista kirohanásokkal tarkított “Black Lives Matter” melletti elvárt és megkövetelt egységes kiállás voltaképpen micsoda, ha nem politikai állásfoglalás?

Sőt, még mintegy szabadkozva, a FIA hozzátette, ők korábban “keményen próbálkoztak” annak érdekében, hogy támogassák a fekete versenyző “rasszizmusellenes harcát”.

Karikatúrába illő jelenet: Fekete felsőbbrendűséget hirdető csoport karlendítésével térdelő színes bőrű versenyző körül fehér pilóták követelik a “rasszizmus végét”.

Miközben Hamilton kb. bármit megtehet, addig Kimi Räikkönenre már egy egyszerű maszk miatt is rászállnak a történelemből kevésbé tájékozott újságírók. A “bűnös maszk” egy 7-est és egy vaskeresztet ábrázol. Mint írták:

Räikkönen megkérdőjelezhető(?) maszkjára Hazel Southwell újságíró hívta fel a figyelmet Twitteren.

“Bocsánat, ha már észlelt a probléma, de a Kimi Räikkönen által viselt rajongói termékeken Vaskereszt van??? Mi a franc?????” – írta Southwell, majd egy másik bejegyzésében hozzátette: “Bocs, ez egy együttműködés a neonáci Jesse Jamesszel, aki a West Coast Choppers által ismert.”

Már Räikkönen is náci – Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing

Hamilton, az “elnyomott” fekete versenyző

Hamilton korábban Thierry Henry-val és Tommie Smith-el vett részt egy, a Puma által rendezett konferencián, melynek résztvevőit arra kérték, meséljék el: “Milyen rasszista atrocitásokat tapasztaltak pályafutásuk során?”

Itt Hamilton azt mondta, ő egy “fehérek által dominált” sportba vágott bele, ami sosem volt “elég sokszínű”. Sérelmezte továbbá, hogy pályafutása elején a közönségben sem voltak színes bőrűek.

Mikor elkezdtem versenyezni, apámmal együtt mi voltunk egyedül feketék

– mesélte a sportbéli rasszizmusra irányuló kérdés kapcsán.

Létezik-e kettős mérce? 

És most zárásképp játszunk el a gondolattal, mi lenne, ha valaki azt merné mondani a francia bajnokságra, hogy nem elég sokszínű, ne adj Isten hiányolná a fehér játékosokat.

Lyon – Dijon mérkőzés a francia Ligue 1-ben

Kapcsolódó híreink

Legalább 16 áldozata van a kanadai ámokfutónak

Dunai Tibor

Ezer dolgozót rúg ki a Wizz Air

Irányi Dániel

Az erőszakkal fenyegető ellentüntetők helyett békés gárdistákat vontak eljárás alá

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben