loading
Menü
Támogatás

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben - vasárnap tizennégy szavazattal győzött a népfront

2019. okt. 19. 12:43
2 perces olvasmány
Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben - vasárnap tizennégy szavazattal győzött a népfront

Ha jogerős lesz az illetékes területi választási bizottság döntése, november 10-én kell ismét szavazniuk a jászberényieknek - írja az Azonnali.hu.

Megismételhetik a polgármesterválasztást Jászberényben november 10-én, ha jogerőre emelkedik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási bizottság határozata. Ez ugyanis igazat adott a Fidesz-KDNP színeiben induló Szabó Tamásnak, aki fellebbezett, miután mindössze tizennégy szavazattal győzte le őt múlt vasárnap a Közösen Jászberényért Egyesület polgármesterjelöltje, Budai Lóránt. Az erről szóló határozatot a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Pócs János töltötte fel közösségi oldalára  azzal a kommenttel: Budaiék választási csalása miatt kell újra szavazni.

Magában a határozatban az áll: a területi választási bizottság megváltoztatja a Jászberényi Helyi Választási Bizottság döntését, amely kimondta, hogy Budai nyerte a szavazást, és megsemmisíti a polgármester-választás eredményét.


Mi történt Jászberényben?


A városban igen kiélezett volt a verseny: négyen is elindultak a polgármesterségét. A baloldali ellenzék itt is népfrontosodott, így a helyi Jobbik-elnök, Budai Lóránt mögé sorakozott fel a DK, az MSZP és a Momentum is.

Végül Budai Lóránt 3909, Szabó Tamás 3895, a független Magyar Levente 931, míg a Mi Hazánkos Dobrosi Péter 434 darab szavazatot kapott. Ami a képviselői helyeket illeti, a Fidesznek az egyéni győzelmekkel, illetve a kompenzációs listával a tizennégy helyből hetet sikerült megszereznie, az ellenzéki egyesületnek csak hatot, míg a Mi Hazánknak egyet - írja az LMP-s Ungár Péter lapja, az Azonnali.

A területi választási bizottság szerint egyébként azért kell megismételni a választást, mert a szavazás alatti egyes események „olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt”, amelyet csak egy új szavazással lehet orvosolni.

Például a bizottság szerint idegenek mentek a szavazókörökbe, „a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak”, illetve szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt.

(Azonnali.hu nyomán, fotó: Szabó Tamás / Facebook)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás