A kerepesi lövöldözésbe torkolló tömegverekedés pontosan megmutatta a liberális szemléletű magyar jogszolgáltatás teljes csődjét. Mint ismert, múlt héten a Pest megyei településen két család közel száz tagja verekedett össze és kezdett lövöldözni. A rendet végül csak a TEK kiérkező egységei tudták helyreállítani – írja közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
A képviselő “teljesen elképesztőnek” tartja, hogy mindössze három embert állítottak elő és már ők is szabadlábon vannak.
A Mi Hazánk határozott véleménye, hogy ilyen esetben a hatóságoknak erőt kell mutatnia és nem szabad kiengedni a vélelmezhető elkövetőket, ezzel ugyanis azt üzenik nekik, hogy bármit megtehetnek.
Pakusza szerint a mostani eset azt is jól mutatja, – amit csak a Mi Hazánk mer kimondani -, hogy
hiába tagadják, hazánkban igenis vannak no-go zónák, hiszen a kerepesi gettóban sem ez volt az első súlyos bűncselekmény.
A politikus emlékeztet:
egy korábbi rendőrségi akció után lelövéssel fenyegették meg a polgármestert, illetve a helyi rendőrt is megkergették egy macsétával.
Pakusza szerint, ha az állam képes zéró toleranciát alkalmazni az autósokkal szemben, akkor itt az ideje ezt tenni a bűnözőkkel szemben is.
Az állam a törvénytisztelő többség akaratát érvényesítse és azonnal kerüljenek előzetes letartóztatásba a kerepesi gyanúsítottak!
– zárja közleményét a képviselő.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!