10.6 C
Budapest
2022. szeptember 28., szerda
Magyar Jelen
Hírek

Mi Hazánk: mentsük meg a dunai vasművet!

– Óriási bajba kerülhet az a több ezer magyar munkavállaló és ezáltal családjaik is, ha beigazolódnak azok a hírek, amelyek már napok óta keringenek, hogy leáll a dunai vasmű. Külön aggályos, hogy sem az üzemi tanácsot, sem a szakszervezetet nem értesítette eddig a várható leállásról a Dunaferr, mondta Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. A dunai vasműben működő érdeképviseleti szervezet vezetője hozzátette azt is, már megszokták ezt a vállalattól – jelentette ki Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke.

Már eddig is elég bizonytalan volt a hangulat a gyár dolgozói körében, és ez végképp elbizonytalaníthatja, nem csak a munkásokat de a város lakóit is abban, hogy ha a Dunaferr ilyen helyzetbe kerülne, akkor az nem tenne jót a városnak sem.

– A helyzet tehát több mint baljós, és akkor még nem is beszéltünk a rendezetlen tulajdonosi háttérről sem, amiből adódóan az elmúlt években szintén számos probléma volt már. A Mi Hazánk Mozgalom éppen ezért már régóta szorgalmazza, hogy a Dunaferrnek magyar állami tulajdonban kellene lennie, most viszont ez a legfontosabb, hogy megmentsük a teljes leállástól, hiszen rendkívül fontos nemzetstratégiai feladatot lát el. Ha ehhez az kell, hogy a kormány a segítségére siessen, akkor azt is meg kell tenni.

Mindenesetre mi a vasmű dolgozóival vagyunk, kik nap, mint nap kemény munkával végzik dolgukat, a Mi Hazánk Mozgalmat elsősorban az ő és családjaik megélhetése érdekli leginkább, főleg az ilyen válságos időszakban, így nyomatékosan felszólítunk minden érintettet, hogy ez lebegjen szemük előtt

– zárta gondolatait.

További híreink

A Momentum vállalja Göncz örökségét?

Kemény János

Letartóztatás történt a szigetelőszalagos emberölés ügyében

Dunai Tibor

Toroczkai László: A megtámadottak a fontosak, nem pedig a bűnözők jogai

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben