Mint arról portálunk elsőként beszámolt, Nyíregyházán egy “hajléktalan külsejű”, 40-50 év körüli férfi zaklatott egy 14 éves lányt. Az általános iskolás kislányt a férfi fényes nappal, a nyílt utcán környékezte meg. A lány számára teljesen ismeret alak előbb meghívta teázni, majd olyanokat mondott neki, hogy “milyen csinos vagy”, “de szexi vagy”.
Mikor a lány otthagyta a nem túl bizalomgerjesztő alakot, az követni kezdte. Mivel mindez a rendőrség utcájában történt, a kislány bement a rendőrkapitányságra, és bejelentette a zaklatás tényét. Az áldozatnak sikerült fényképet is készítenie a zaklatóról, így a rendőrök rövidesen azonosították az elkövetőt, akit
igazoltatás után egyszerűen elengedtek.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Nyíregyházi Rendőrkapitányságot is, akik megerősítették, valóban érkezett hozzájuk bejelentés, amit azonnal ki is vizsgáltak. Mint írták:
“…az Ön által hivatkozott esettel kapcsolatban érkezett jelzés a rendőrségre. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság bejelentést teljeskörűen, alaposan kivizsgálta, amely során bűncselekményt vagy arra utaló körülményt nem állapított meg.”
Azonban elhamarkodott lenne a rendőrséget hibáztatni, hiszen ne feledjük, ők csak egy végrehajtó, nem pedig jogalkotó szerv. Az ő feladatuk nem a törvények megalkotása, hanem azok betartatása. Az immáron 13 éve regnáló Fidesz-kormány (mely magát egyébként a “családok legfőbb szövetségesének” tartja, és állítólag kiemelten fontos számukra a “gyermekek védelme”) az, amely a bűnpártoló törvényeivel megköti a rendőrség kezét. A kormány szerint jelenleg ugyanis az nem minősül bűncselekménynek, ha egy felnőtt férfi kizárólag verbálisan zaklat szexuálisan egy kislányt. Az nem számít, hogy ezzel milyen lelki traumát, vagy mentális sérüléseket okoz számára. Amíg nem kezdi el fogdosni, vagy – ne adj Isten – meg nem rontja, addig a jogalkotók szerint “nincs itt semmi látnivaló”.
Hova tovább, ha a rendőr saját hatáskörét meghaladva, esetleg “erélyesebben” is elbeszélgetne az ilyen pedofilokkal, hogy még a kedvét is elvegye a gyermekek zaklatásától, ő az, aki rövid úton fegyelmi eljárással nézne szembe. Hiszen, ha büntetni kell, érdekes módon, a “jog” valahogy mindig határozott és szigorú. Ugyanez a helyzet akkor, ha egy szülő, látva a “jogállam” teljes hasznavehetetlenségét, maga veszi kézbe az irányítást, és ő maga védi meg a gyermekét egy ilyen beteg állattól. A jogalkotó őt hamar bíróság elé citálná, és akár komoly börtönbüntetéssel is szembenézhetne, miközben a pedofil zaklató továbbra is szabadon járhat-kelhet.
Ilyen abszurditás csak egy liberális demokráciában fordulhat elő. Hiába hazudja tehát magáról a kormány, hogy ő “illiberális”, meg “nemzeti” és “konzervatív”, ha mind a gazdaságpolitikája, mind a jogalkotása tökéletesen párhuzamba állítható a nyugati, elborult liberális demokráciák gazdaságpolitikájával és jogalkotásával.
Legyen halmazati tétel a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény
Az eset kapcsán megkerestünk a Mi Hazánk Rendvédelmi Kabinetét. Vidó Attila kabinetelnök elmondta, a gyermekek védelme kiemelten fontos, ezért indokoltnak tartja, hogy a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények büntetési tételét jelentősen szigorítsa a kormány. Itt nem csak zaklatásra, hanem az egyéb bűncselekményekre is gondolni kell, hiszen például Nyíregyházán, Miskolcon, és még hosszasan lehetne sorolni, egyre gyakrabban fordulnak elő kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, amelyeket – Vidó Attila megítélése szerint – a törvény nem kezel kellő súlyossággal.
Ugyanakkor Vidó arra is felhívta a figyelmet, egy ilyen verbális zaklatást meglehetősen nehéz bizonyítani, a törvényalkotásnál azonban arra is gondolni kell, hogy ne adjunk lehetőséget a visszaélésekre. Ennek a legjobb módja az lenne, ha az olyan településeken, ahol indokolt, jóval több gyalogosjárőr lenne az utcákon, hiszen egyrészt ők nagyobb eséllyel szúrják ki a bűncselekményeket, vagy hamarabb érnek a helyszínre, és akár szemtanúkkal is beszélhetnek, másrészt, ha az antiszociális elemek is fokozott rendőri jelenléttel találkoznának, akkor az nagyobb eséllyel venné el a kedvüket az utcai zaklatástól, vagy akár más bűncselekmények elkövetésétől.
“Drasztikusan meg kell emelni a büntetési tételt, ha az áldozat fiatalkorú, legyen szó akár rablásról, akár zaklatásról, akár erőszakoskodásról. Tehát, a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény legyen halmazati tétel” – összegezte Vidó.
Kiemelt képünk illusztráció
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!