Az Ultrahang vendége volt Tarlós István, korábbi budapesti főpolgármester, aki mindjárt első kérdésként meg is kapta: Kire szavazott, Karácsony Gergelyre vagy Vitézy Dávidra? “Nem titok, hogy a kormánypárt minden szavazatomat megkapta, kivéve a főpolgármesterit, mert meggyőződéses alapon én sem Karácsonyra, sem Vitézyre nem szavaztam” – jelentette ki Tarlós.
Majd hozzáteszi, a szavazatát le kellett adnia, érvénytelenül pedig semmiképpen nem akart szavazni,
így végül a Mi Hazánk jelöltjére, Grundtner Andrásra voksolt.
Elmondása szerint egyébként nem indulati okok szóltak a két jelölt elutasítása mellett, sokkal inkább elviek. Karácsony esetében ráadásul az elmúlt 5 évet is értékelte.
Féltékenység és dilettantizmust a Fideszben
Tarlós egyébként azt is sajnálja, hogy Szentkirályi Alexandrának “nem engedték, hogy saját egyéniségének megfelelően kampányoljon”. Szerinte, ha saját magát adta volna a kampányban, nyerhetett volna. Vitézy jelölése is nagyon furcsa körülmények között történt. Meggyőződése, hogy voltak olyanok a belső körökben, akik az elejétől tudták, hogy az LMP-s jelölt lesz majd a Fidesz jelöltje.
Ha megnézzük, az egész életútja arról szól, hogy mindent a Fidesztől kapott
– mutatott rá Tarlós, aki ezek után meglehetősen nehezen hiszi el, hogy jelölése mögött pont nem állt ott a kormánypárt.
Szentkirályit egyébként a visszalépéséről nem faggatta, mert nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni. Viszont úgy látja:
a hülyének is feltűnhetett, hogy azzal a Vitézy Dáviddal szemben, aki elvileg az ellenfele volt, az egész kampány alatt egyetlen kritikus mondatot sem fogalmazott meg. Ez meglehetősen szokatlan volt.
De az egész budapesti Fidesz-kampányt bírálta. Szerinte az rosszul megszervezett kampány volt, ide értve a kései visszaléptetését is. “Alexandra két nappal a választások előtt lépett vissza? Hát, én megkérdőjelezem, hogy ezt kizárólag a saját akaratából tette.”
Lemaradt az építkezésben
Orbán Viktor a választások után odaszúrt a fővárosi pártelitnek, mikor kijelentette, pártépítésben a Fidesz jelentősen lemaradt Tarlós idejében. Noha a média szerint ez egy “odaszúrás volt”, a volt főpolgármester nem gondolja, hogy ezeket a szavakat neki szánta a miniszterelnök. Annak ellenére, hogy ő volt a Fidesz arca, sohasem volt a párt tagja. Távozásával pedig ismételten elveszítette fővárosi arcát a Fidesz.
De, ha már a pártépítés jött szóba, Tarlós fontosnak érezte megemlíteni, hogy Szentkirályi Alexandrát például kizárólag ő építette, miközben a Fideszen belül Szentkirályi támogatás helyett sokkal inkább féltékenységet tapasztalt, inkább alá próbáltak tenni, semmint hogy segítenék.
Szerinte őt 2019 és 2024 között tökéletesen fel lehetett volna építeni a fővárosi előélete alapján, ehelyett azonban kiemelték, és elvitték Budapestről, ráadásul nem is építettek fel helyette senkit. Tarlós arra is rámutatott, Orbán lecserélte a teljes fővárosi frakciót, ami bizonyára üzenet értékű.
A teljes beszélgetés:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!