Ahogy korábban beszámoltunk, a félkatonai Jobb Szektor elnevezésű radikális szervezet egyik aktivistája halálosan megfenyegette a kárpátaljai magyarságot egy YouTube-ra feltöltött videóban. Erre a botrányos esetre reagált Hennagyij Moszkal, Kárpátalja korábbi kormányzója egy ukrán tévécsatorna adásában a tőle megszokott egyenes, szókimondó stílusban igyekezett elmagyarázni, hogy miért éleződött ki ismét a „magyar kérdés” Kárpátalján.
– Meglátásom szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) rögzítette a videót, hogy eltereljék a figyelmet a magyarságszervezet intézményeiben végzett megalapozatlan házkutatásokról – fogalmazott a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás korábbi elnöke a kárpátaljai magyarokat fenyegető beregszászi felvétellel kapcsolatban, amit szerinte a szélsőjobboldali szervezetre, a Jobb Szektorra próbálnak rákenni – írja a Kiszó.net.
Az ex-kormányzó szerint az vezetett a „magyar kérdés” újabb kiéleződéhez, hogy a kárpátaljai magyar párt elutasította a koalícióra lépést a hatalompárttal, amely többséget próbál szerezni a megyei közgyűlésben.
– Az önkormányzati választásokon a Nép Szolgája és a Ridne Zakarpattya csak 23 mandátumot szerzett a megyei tanácsban, ám a minősített többséghez 33 képviselőre van szükség – olvasható a portálon.
A KMKSZ által bejuttatott 8 képviselő jelenti a mérleg nyelvét, viszont minden jel arra utal, hogy a magyarok nem kérnek a kormánypárti koalícióból – fejtette ki véleményét Moszkal.
(Fotó: kiszo.net)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!