Bekérette az orosz diplomáciai tárca a moszkvai amerikai nagykövetet a Washington által meghirdetett újabb szankciók után – jelentette be Marija Zaharova külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
“Oroszország külügyminisztériumába meghívták az amerikai nagykövetet. További információt önökkel a megbeszélés után osztunk meg, amely az amerikai fél számára nehéz lesz” – mondta Zaharova. “Az efféle agresszív magatartás kétségtelenül határozott visszautasításban fog részesülni, a szankciókra adandó válasz elkerülhetetlen lesz” – tette hozzá.
Zaharova szerint Washingtonnak tudnia kell, hogy a kétoldalú kapcsolatok megromlásának az árát “meg kell fizetni”.
A szóvivő a történtek miatt Washingtonra hárította a felelősséget. Elmondta, hogy John Sullivan, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete a sajtótájékoztató idején már az orosz külügyminisztérium épületében tartózkodott.
Sullivan szerdán Dmitrij Usakov orosz elnöki külügyi tanácsadótól is meghívást kapott. A RIA Novosztyi hírügynökség a külügyminisztériumra hivatkozva azt írta:
a tárgyaláson elhangzott az a figyelmeztetés, hogy ha az amerikai fél Joe Biden elnöknek a kapcsolatok javítására vonatkozó kijelentése után barátságtalan lépéseket tesz szankciók formájában, az orosz fél a leghatározottabb módon fog reagálni.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön, még a büntetőintézkedések kihirdetése előtt leszögezte, hogy Moszkva ugyanúgy mint eddig, “az összes szankciótörekvést elítéli”, és törvénysértőnek tartja az effajta amerikai lépéseket. Emlékeztetett rá, hogy továbbra is érvényes a kölcsönösség elve, és kilátásba helyezte, hogy Oroszország az érdekeinek megfelelő ellenlépéseket fog tenni.
Peszkov szerint a szankciók “semmilyen módon nem segítik elő” Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnöknek az utóbbi által kezdeményezett találkozóját. Arról, hogy ezek meghiúsítanák-e a csúcsot, a szóvivő szerint a két elnöknek kell határoznia.
Biden csütörtökön bejelentette, hogy pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát, a Moszkva részéről érkezett kibertámadásokra és az amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozásra válaszul.
Zaharova sajtótájékoztatóján más témákról szólva kifejezte reményét, hogy Ankara meghallotta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Ukrajnával kapcsolatos figyelmeztetését. Lavrov hétfőn Kairóban kijelentette: “Minden felelősségteljes országnak, amellyel kapcsolatban állunk – Törökország egyike ezeknek – határozottan azt tanácsoljuk, hogy elemezzék a helyzetet, a kijevi rezsim folyamatos harcias kijelentéseit, és óva intjük őket attól, hogy szítsák ezt a militarista hangulatot”.
Zaharova szerint az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások eltántorítják Kijevet az ukrajnai rendezés alapjául szolgáló, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is jóváhagyott minszki megállapodások végrehajtásától – foglalta össze az MTI.
(Kép: news.ug)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!