7 C
Budapest
2022. december 6., kedd
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Nagynevű légkörkutató tartott előadást a Mi Hazánk meghívására

A Mi Hazánk Mozgalom már a Covid-hisztéria idején bizonyította: nem hisz a dogmákban, és a kritikus szemlélet jegyében mindig több oldalról közelíti meg a kérdésköröket. Ebben élenjár a párt elnöke, aki videóiban rendre olyan összefüggésekről rántja le a leplet, melyeket a fősodratú média érdekelt elhallgatni.

A gondolat szabadságát és a (tudomány alapját jelentő) kritikus szemlélet fontosságát a Mi Hazánk Mozgalom Energetikai Kabinete is magáénak vallja. Ezen ideák jegyében szervezett a kabinet egy,  a nagyközönség számára is nyitott, tudományos jellegű előadást, ahol nem más volt a vendégelőadó, mint

az USA-ban élő légkörkutató fizikus, Dr. Miskolczi Ferenc.

Miskolczi pályája elején bejárta a fél világot, majd a NASA-nál helyezkedett el. Öt évet dolgozott a szervezetnél, ám kutatásai a NASA által “nem kívánatos” következtetésekre jutottak, így nem járultak hozzá eredményei publikálásához, ezért 2006-ban felmondott.

A légkör infravörös abszorpciójára vonatkozó eredményei ugyanis azt mutatták, hogy a CO2 szerepe Földünk üvegház-hatásában a korábban gondoltnál is sokkal csekélyebb.

Előadásában ezeket az eredményeit a laikusok számára is élvezetes formában ismertette. A felmerülő kérdésekre részletesen válaszoló Miskolczi professzor az érdeklődők számára dedikálta a témáról írt, “Az éghajlat önszabályozása” című könyvét, amely 2021-ben jelent meg a Püski kiadónál.

Az izgalmas előadást követő beszélgetésben részt vett Dr. Petz Ernő professzor, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója és Dr. Héjjas István aranydiplomás gépészmérnök, aki a fenti könyv közérthető magyarázatát is írta.

Pasztorniczky István, az Energetikai Kabinet vezetője ígéri: folytatják a hasonló témájú előadások szervezését.

További híreink

AFD: ne fizessünk migránstámogató szervezeteknek!

Kemény János

Az ukrajnai háborúból való kimaradást kezdeményezte a V4-ek védelmi bizottsági ülésén Novák Előd

Irányi Dániel

34 éves elnököt választott ifjúsági tagozatának élére a Fidesz

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben