Egy fóti család volt az irányító…
Prostituáltként bocsátották áruba lányokat egy magyar bűnszervezet tagjai külföldön, ráadásul az öt elkövető egymás között is kereskedett a nőkkel a nagyobb haszon reményében – írja a police.hu. Az elkövetők nemzetiségét nem nevezte meg a rendőrség.
A bűnszervezet tagjait több év után sikerült utolérnie a rendőröknek. A nyomozás már 2014-ben elindult. Ez derítette ki, hogy az emberkereskedők olyan többnyire mélyszegénységben élő nőket hálóztak be (például online, házasságot ígérve), akik nem beszéltek idegen nyelveket. Őket ezek után Németországban, jellemzően Nürnbergben vagy Ausburgban kényszerítették prostitúcióra.
A rendőrség tájékoztatása szerint akadtak olyan nők, akik annyira kilátástalan körülmények közül jöttek, hogy a prostitúció is jobbnak tűnt számukra. Azokat a nőket viszont, akik ellenszegültek a bűnszervezet tagjainak, bezárták és az irataitól is megfosztották.
A napi minimum, amit a futtatók elvártak öt kuncsaft volt. A prostitúcióval keresett pénznek szinte minden fillérjét felélték a bűnszervezet tagjai, a lányoknak pedig csak annyi ennivalót adtak, ami éppen elég volt nekik
Az elkövetők közül hárman (a 25 éves N. András, a szintén 25 éves N. László, valamint N. Lászlóné) ugyanannak a fóti családnak a tagjai. Őket már márciusban elfogta a TEK és a Nemzeti Nyomozó iroda egy közös akcióban. Arra, hogy hogyan működött a bűnszervezet, a fóti család otthonából lefoglalt telefonok, feljegyzések és szerződések alapján derült fény, így fogtak el másik két elkövetőt (a fővárosi B. Antalt és a gödöllői N. Csabát) novemberben.
Napi öt kuncsaftot is ki kellett szolgálniuk, ennivalón kívül pedig mást nem kaptak azok a lányok, akiket egy magyar bűnszervezet bocsátott áruba Németországban. Az öt elkövetőt több év után érte utol a rendőrség – írta a Zsaru magazin. A férfiak 2014-ben vágtak bele az üzletbe, és semmitől sem riadtak vissza. A verpeléti L. Ernő (30) például saját 21 éves unokatestvérét futtatta külföldön 2015-ben.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!