Amint az olvasóink számára ismert, februárban a Becsület napját megelőzően külföldi antifasiszta terroristák (magyarországi segítséggel) Budapest különböző pontjain védtelen magyar állampolgárokat vertek össze, akiket ruházatuk alapján “nácinak” nyilvánítottak. A globalista sajtó sokáig próbálta elhallgatni az eseményeket, majd mosdatni az Antifát, ám – szerencsére – a magyar rendőrség végezte a dolgát, és néhány elkövetőt sikerült elfogniuk.
A német származású gyanúsítottak ellen elfogatóparancsot adtak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatót a három támadóval kapcsolatban.
Ebből kiderült, mindhárom gyanúsított megtagadta a vallomástételt. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője rövid sajtótájékoztatón ismertette, hogy egy 38 éves olasz nőt, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt a támadások után szúrtak ki a rendőrök a Teréz körúton egy gyűléshez közeli helyszínen – írta meg az Index.
A gyanúsítottaknál a ruházatuk átvizsgálása alatt találtak teleszkópos fémrudat és gumikalapácsot is.
A három személy közül kettő jelenleg letartóztatásban van, míg egy embert bűnügyi felügyelet alá helyeztek. A támadásokkal kapcsolatban jelenleg is hat ember ellen van érvényben elfogatóparancs, míg nyolc személy a rendőrség látókörzetében van, akikkel szemben a szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak.
Az olasz állampolgárságú nőt bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, a német állampolgárságú férfit és a szintén német állampolgárságú nőt bűnszervezetben részvétellel gyanúsítja a rendőrség. A szóvivő azt állította, a súlyos támadásokkal kapcsolatban a nyomozás lezárult, az iratokat továbbítják az ügyészségnek.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!