11.7 C
Budapest
2020. október 24., szombat
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Novák Előd: propagandával szaporodnak

A Mi Hazánk továbbra is küzd a más propaganda ellen.

Novák Előd sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az érzékenyítés kormányzati támogatással folyik.

Gyermekvédelmi intézkedésként államilag kellene bevonni ezeket a fertőző könyveket, azonban kormányzati támogatással is folyik a homoszexuális és egyéb deviáns propaganda a mesékben: a Nemzeti Kulturális Alap támogatta ezt a másik mesekönyvet, amelyben a tanítónéni azon örvendezik, hogy az egyik kisgyereknek normális szülők helyett helyett két anyja van. Ezzel ráadásul olyan szerzőt támogatott a Fidesz-kormány 2019-ben az adófizetők pénzéből, aki a 2013-as ún. Pride-on megnyitó beszédet is mondott.”

Figyelmeztető jelzés helyett, érzékenyítés.

A Mi Hazánk alelnöke szerint az óvodai és az iskolai homoszexuális propaganda betiltása ügyében egyik párt sem állt a normalitás oldalára, így ez a feladat rájuk marad. Novák Előd figyelmeztetett arra, hogy a Gyurcsány féle támogató politikát, tűréssel nem, csak tiltással lehet ellensúlyozni.

“Korábban sajnos hiába követeltük legalább a homoszexuális propagandára utaló figyelmeztető jelzés bevezetését a filmeknél és televíziós műsoroknál a gyermekek egészséges fejlődése érdekében, nem támogatták a Mi Hazánk Mozgalom e javaslatát, ahogy a homoszexuális propaganda óvodai-iskolai tiltását is hiába kezdeményezte az Országgyűlésben Dúró Dóra, tavaly leszavazták, ezért most augusztusban ismét benyújtotta. A Mi Hazánk az egyetlen párt, mely a deviánsok felvonulásának és iskolai propagandájuknak a betiltását követeli, hiszen mi a mára mindenféle szexuális aberrációt népszerűsítő tevékenységük ügyében se Gyurcsányék támogató, se Orbánék tűrő politikáját nem fogadjuk el: a tiltást szorgalmazzuk.”

Hogyan szaporodnak a homoszexuálisok? 

“A homoszexuálisok szaporodásának módja egyértelműen a propaganda, melynek véget vetne a Mi Hazánk, hogy legalább a divathomoszexuálisok számát csökkentsük” – zárja gondolatait Novák Előd.

A teljes sajtótájékoztató itt érhető el: https://www.facebook.com/novakelod/videos/1495458360637273/

Kapcsolódó híreink

Hétfőn 10 órától lehet jegyet venni a Ferencváros hazai mérkőzéseire

Faragó Dániel

Afrikai polgárháború Párizsban folytatódik (+videók)

Kiss Albert

Csak a szokásos: Tovább bomlik a Jobbik

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben