Térképeken a továbbra is brutális mértékű aszály

A HungaroMet friss agrometeorológiai elemzése szerint az ország nagy részén továbbra is súlyos mezőgazdasági aszály tapasztalható, amit a hétvégi szórványos csapadék csak kis területen enyhített. Április eleje óta egyes régiókban feleannyi, más területeken pedig csupán ötödannyi csapadék hullott, mint ami optimális lenne. A nyári kapásnövények terméskilátásai jelentősen romlottak, és a további esőzések már nem javítanának a helyzeten – számol be a Portfólió.
Az elmúlt hét során jellemzően anticiklonális, száraz és meleg időjárás uralkodott, záporok, zivatarok csak a hétvége folyamán érkeztek. Szombaton főként a déli, vasárnap pedig már az ország több területén is előfordult csapadék, azonban rendkívül egyenetlen eloszlásban.
Míg a Dunántúl jelentős részén egyáltalán nem esett, az északi területeken helyenként 20 mm-t meghaladó mennyiség is előfordult, Poroszlón pedig kiemelkedő, 61 mm csapadékot mértek.

Az elmúlt 30 nap csapadékösszege országszerte 20–60 mm-rel maradt el a sokéves átlagtól, a helyzet pedig különösen a Duna–Tisza közén kritikus, ahol július közepe óta helyenként még 10 mm eső sem hullott.

A 90 napos időszakot vizsgálva 60–130 mm-es hiány mutatkozik a korábbi években mért átlagos értékekhez képest. Ennek következtében az aszály területi kiterjedése és súlyossága is növekedett az előző héthez viszonyítva.
A talajnedvesség állapota aggasztó
Csak azokon a kisebb területeken megfelelő a felszínközeli talajréteg nedvességtartalma, ahol legalább 20 mm csapadék hullott a hétvégén.

Az ország döntő részén azonban a felső fél méteres talajréteg kritikusan száraz, a mélyebb rétegek pedig már június közepe óta rendkívüli vízhiánnyal küzdenek.
A nyári növénykultúrákat rendkívül megviselte a június–július eleji csapadékhiány.
Bár július második hetétől augusztus első hetéig egyes területeken jelentősebb esőzések voltak, az állományok sok helyen fejletlenek maradtak, zöldtömegük jóval elmarad a szokásostól, és már megkezdődött a növényszáradás.
Az április eleje óta összegzett csapadékmennyiség mindössze fele-ötöde az optimális mennyiségnek. A hőmérséklet alakulása változatos képet mutatott: a kezdeti kedvező értékek után a májusi tartós hűvös idő hátráltatta a növények fejlődését, majd júniusban hirtelen és tartósan beköszöntött a nyári meleg.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás