A WHO-bérenc külgazdasági és külügyminiszter után a miniszterelnök is Izrael mellé állt a zsidó-palesztin konfliktus legújabb felvonásában.
Mint arról a Magyar Jelen is beszámolt, szombat hajnalban nagyjából ötezer rakétát lőttek ki a Hamász által felügyelt Gázai övezetből Izraelre. Ezzel párhuzamosan szárazföldi Hamász-egységek nyomultak be izraeli területre, az akció során több zsidó katonát túszul ejtettek. Izraeli sajtóinformációk szerint eddig legalább huszonkét halálos és ötszáz sebesült áldozata van a szombati eseményeknek.
A támadásra válaszul az izraeli hadsereg elkezdte bombázni a Gázai övezetet, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig bejelentette:
Izrael háborúban áll.
Hozzátette, a tartalékosok nagyarányú behívásáról döntött. Az izraeli vezető arra is kérte a polgárokat, hogy tartsák be a biztonsági utasításokat.
A Fidesz-kormány Izrael mellett áll
Az elmúlt 13 év külpolitikájának ismeretében nem meglepő, hogy mind a WHO-főigazgatót a barátjai között tudó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mind Orbán Viktor miniszterelnök Izrael mellett foglalt állást.
Szijjártó a Facebookon ítélte el “az Izraelt ért terrortámadást” (erről bővebben ITT írtunk), Orbán pedig az X-en (az egykori Twitteren) tett közzé egy angol nyelvű bejegyzést, melyben úgy fogalmazott:
„Határozottan elítéljük az Izrael elleni brutális támadást, és egyértelműen támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát. Szeretném kifejezni együttérzésemet és részvétemet a miniszterelnök úrnak, Benjámín Netanjáhúnak. Gondolatainkban és imáinkban Izrael népével vagyunk ezekben a sötét órákban”
We strongly condemn the brutal attack against #Israel , and unequivocally support Israel’s right to self-defence. I would like to express my sympathy and condolences to Prime Minister @netanyahu . Our thoughts and prayers are with the people of Israel in these dark hours.
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) October 7, 2023
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!