2.5 C
Budapest
2022. november 29., kedd
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Összefogott Mezőhegyes a brutális gyilkosságot követően

Csütörtökön egy “nem éppen magyar” származású férfi halálra verte, majd felgyújtotta ismerősét Mezőhegyesen. A brutális gyilkosság az egész települést megrázta. Mivel a lakosság bizalma a rendőrségben és az állami szervekben finoman szólva is igen silány, ezért többen helyettük inkább tettre kész nemzeti mozgalmakat kerestek meg. Akik habozás nélkül a segítségükre siettek.

Több üzenetet is kaptunk Mezőhegyesről a szörnyű gyilkosságot követően, hogy az emberek nagyon félnek, mivel azok a bűnöző életvitelt folytató személyek, akik a gyilkos família tagjai, még mindig szabadlábon vannak

– írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében László Attila, a MÖM vezetője.

Nem mindenki örült a közbiztonság átmeneti helyreállításának

Az eset miatt a MÖM a hétvégén Mezőhegyesen járt, ahol a brutális gyilkosságot követő kegyeleti megemlékezést után “megindult a település lakossága, hogy vége szakadjon a félelemnek és a rettegésnek”.

Ilyenkor persze a rendőrség is ott terem bárhol

László Attila példamutatónak nevezte a mezőhegyesiek magatartását. Szerinte az ilyen típusú bűnözés megállítása csak az összefogással, és az egymásért való kiállással valósítható meg.

Részletek a videóban:

További híreink

Mi Hazánk: az amerikai támogatások elfogadása felér egy hazaárulással

Kemény János

Egerben így köszöntötték az adventi időszakot

Kemény János

“A 2023-as ülésszakon jóváhagyjuk a NATO-csatlakozást”

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben