0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Összeomlás szélén a szelektív papírgyűjtés

A papírválság egész Európát érinti: a lakosság által gyűjtött vegyes papír ára látványos zuhanásba kezdett 2017 őszén. Ezt követően stabilizálódott az ára 2018 végén, az elmúlt hónapokban azonban folytatódott az esés, tavaly ősszel már negatív értéket vett fel a vegyes papír ára, és azóta is tovább zuhan.

A szelektív gyűjtéshez eddig nem is feltétlenül kell környezettudatosnak lenni, a leadott papírért ugyanis számottevő pénzt fizetett a hulladékkezelő a kereskedelmi vállalkozásoknak, illetve a papírgyűjtést szervező iskoláknak – derül ki Fabók Bálint írásából.

Az elmúlt hónapokban azonban drasztikus változás érte a rendszer fő motiváló erejét, a pénzt – a papír árát –, így az egész papírhulladék-gazdálkodás összeomlóban van.

Ingyen se kell

„Magyarországon nagyjából egy évvel ezelőtt indult meg a fokozatos árcsökkenés, és januártól már át sem veszik a papírhulladékunkat, még ingyen sem, ugyanis nem tudják eladni, és nincs hol tárolniuk” – mondta el Bedő Miklós Áron, az öntapadó papírokat és fólia-alapanyagokat gyártó Budaval pénzügyi igazgatója.

A papírhulladékukat így egy kommunális gyűjtőudvarba viszik, ahonnan égetőbe kerül az elméletileg újrahasznosítható papírhulladékuk.

A papírárak drasztikus zuhanása mögött egy fő ok áll, a kínai importkorlátozás. Kína 2017 nyarán jelentette be, hogy jelentősen korlátozza az országba érkező hulladékmennyiséget, innentől kezdve zuhant Európában a papírhulladék ára. Kína döntésének számos oka volt a saját hulladékának rohamos növekedésétől a nyugati világ durva visszaéléseiig.

A megoldást szinte valamennyi megkérdezett az állam szerepvállalásában látja.

Egészen pontosan abban, hogy a környezetvédelmi termékdíjat arra használják, amire létrehozták. A 90-es években bevezetett díjnak az volt a célja, hogy a gyártók fizessenek az államnak, hogy az gondoskodjon a csomagolási hulladékuk újrahasznosításáról. A valóságban azonban a termékdíjból befolyt összeg csekély részét forgatják vissza az újrahasznosításba.

Középtávon változást hozhat, hogy – akárcsak a műanyag esetén – a kialakult piaci vákuumot új kapacitások tölthetik be. Nyilvánosan kevés információ érhető el a készülő európai beruházásokról, de a megkérdezettek szerint a térségben többek között Szlovákiában, Ausztriában és Olaszországban is új papírgyárak épülnek.

Ezek után jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogyan akarjuk megmenteni a bolygónkat, ha már a szelektív papírgyűjtés is kifog rajtunk?

(Elobolygong.hu nyomán)

További híreink

Kétszer akkora harcsát fogott egy magyar halász, mint saját maga

Szabó Norbert

Klasszikus történet: cigarettáért ütött

Kiss Albert

Kunhalmi Ágnes szociális köztársaságot akar

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen