7.6 C
Budapest
2022. november 26., szombat
Magyar Jelen
BelföldHírekHumor

Pénzért vásárolt figyelmet a szocialista politikus

A zuglói önkormányzat havonta milliós összeget költ arra, hogy a témái megjelenjenek az ATV, a Klubrádió illetve Fiala János műsoraiban.

Az MSZP-s Horváth Csaba által vezetett kerület havonta 535 ezer forint plusz áfát fizet a az ATV-nek, hogy a műsorokban visszatérően foglalkozzanak a kerület ügyeivel. Ezért az összegért cserébe a csatorna havonta legalább háromszor biztosít „témakommunikációs megjelenési lehetőséget” Zuglónak.

Ezeket az információkat a 444 kérdésére a zuglói vezetés is megerősítette, szerintük a kormánypropaganda és a saját felületek hiánya miatt van szükség ezekre a megállapodásokra. Az önkormányzat válaszából kiderült az is, hogy

  • Horváth Csaba MSZP-s polgármester is szokott így szerepelni a tévében,
  • az Egyenes Beszédben is kapnak műsoridőt fizetség fejében, (ezt később az ATV cáfolta)
  • de az ATV Híradó zuglói riportjai nem számítanak bele a szerződéses vállalásba.

A cikk megjelenése után az ATV azt közölte, hogy az önkormányzat nem a tisztségviselőinek a képernyős megjelenéséért fizet, hanem azért, hogy a helyi közélet információi eljuthassanak a közvéleményhez. Az együttműködési megállapodás a hatályos médiatörvény szerint kizárólag azokra a televíziós műsorokra vonatkozik, amelyekben a médiatörvény alapján termékmegjelenítés tehető közzé (pl. Start+).Az Egyenes beszéd című műsorra vonatkozóan nincs lehetőség kereskedelmi típusú megállapodásokra, így fel sem merült ennek a lehetősége.

Zuglónak hasonló szerződése van a Klubrádióval és Fiala Jánossal is. A Klubrádiónak (amivel már tavaly és tavalyelőtt is leszerződtek), idén havonta 150 ezer forint plusz áfát fizetnek. Ezért az összegért cserébe egy év alatt tizenkétszer szerepelhet az önkormányzat a Reggeli Gyorsban (alkalmanként 3-5 percig), illetve 30 reklámszpot is jár Zuglónak.

Fialának pedig havi 268 ezer forintot fizet az önkormányzat áfa nélkül, ezért havonta 60 perc műsoridő jár „kizárólag kompromisszumos, előre egyeztetett témákban”.

A lap hiába érdeklődött, sem az ATV, sem a Klubrádió, sem Fiala nem válaszolt arra a kérdésre, lehet-e újságírói munkát végezni úgy, hogy közben pénzt kapnak attól, akivel beszélgetnek.

Horváth Csaba (azonnali.hu)

Horváth Csaba szombaton közleményben reagált a kérdéses szerződésekkel kapcsolatos hírre. Mint írta, félreértelmezett a megközelítés, amit a sajtóban terjed, hiszen az ATV és az Önkormányzat között áll fenn egy “teljesen transzparens és világos együttműködési szerződés”. Az együttműködésnek szerinte a lakosok “lehető legteljesebb körű” tájékoztatása a célja.

Nem ez az egyetlen botrány Horváth körül

Horváth Csaba botránya azért kiemelten kínos az MSZP számára, mert a megsemmisülés felé haladó volt kormánypártban Horváth azon kevés polgármesterek egyike, akik még nem igazoltak át a DK-ba. Emlékezetes továbbá a parkolási pénzek körüli visszaélés, ahol vallomások alapján Hortváth Csabának Fuzik Zsolt vállalkozó csaknem 40 milliót adott át táskában az Olimpia parkban azért cserébe, hogy az ő cége nyerje a parkolótendert Zuglóban.

Adódik a kérdés, hogy az ATV szakmaiságára és presztízsére, valamint Horváth politikai karrierjére nézve milyen következményei lesznek a pénzért vett műsoridőnek, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a válasz is gyorsan és könnyen adódik.

(444-hvg-Magyar Jelen, nyitókép:illusztráció)

Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

További híreink

Még a japán drukkerek is gúnyt űztek a meccs előtt bohóckodó német válogatottból

Irányi Dániel

Mi Hazánk: az infláció miatt szükséges az otthonteremtési támogatások megújítása

Irányi Dániel

Egyre több színésznőnek kezd elege lenni a feminista propagandából

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben