16.2 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Belföld Bűnügy Hírek

Politikusbűnöző mellé állt a Jobbik, a Momentum és az LMP is (frissítve – videó)

Paktumot kötött a DK és a Momentum: a Gyurcsány-párt fővárosának minősülő Újbudán korrupciós leosztás történt. Bár hangzatos szavakkal tiltakozott a Momentum a már 2010 előtt is jogerősen börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba ügyében, a politikusbűnöző mégis a legnépesebb kerület jogi képviselője maradhat több tízmillió forintot zsebelve be ezért, mert amikor a legutóbbi önkormányzati ülésen előterjesztésemre szavazott a testület a megbízás megszüntetéséről, akkor már nem támogatta azt Orosz Anna alpolgármester és szivárványkoalíciós képviselőtársai sem.

Cserébe a Momentum is kifizetőhelynek használhatja az ország ötödik legnagyobb költségvetésű önkormányzatát: „Titkosította a Transparency International elnöke a saját közmegbízatását – havi egymillió heti egy munkanapért” – ezzel a címmel hívtam fel a figyelmet a momentumos jéghegy csúcsára, majd e sajtótájékoztatóm után 3 nappal végre nyilvánosságra hozták az egy hónapja hiába kért szerződést és annak módosítását, ugyanis a lelepleződés után félmillió forinttal csökkentették az átláthatósági biztos még így is pofátlan megbízását – írja közleményében Novák Előd a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője, Budapest 2. vk. országgyűlési képviselőjelöltje

A DK-s Czeglédy Csaba idegenlégiósként küzd meg az újbudai pénzéért: az adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt már 2010 előtt is jogerősen elítélt, szombathelyi politikusbűnöző Újbuda jogi képviselője lett, tízmilliókat tehet ezért a mellékállásáért zsebre, hiszen csak szavakban tiltakozott vállalhatatlan megbízatása ellen a Momentum, a Jobbik és az LMP, amikor előterjesztésemre szerződést bonthatott volna az önkormányzat, azt már nem támogatták most a júniusi képviselő-testületi ülésen – emlékeztet Novák Előd.

Jakab Péter Jobbik-elnök kiszivárgott hangfelvétele szerint „piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk. Mert a Jobbik tolvajok ellen jött létre, valljuk be.” Most, hogy a köpönyegforgató Jobbik Újbudán is a DK ejtőernyős jelöltjét támogatja a Momentum alelnöke és helyi alpolgármesterével szemben is, azt jelzi, hogy a „21. századi politikaként” hirdetett árulás keretében inkább

az ex-kommunista, kormányon már leszerepelt őskövülettel köt alkut a Jobbik,

pedig akár a választókra is bízhatná a döntést, Gyurcsány pártjának immár nyílt támogatása helyett. A DK jelöltje, Gy. Németh Erzsébet kommunistaként kezdte politikai pályafutását, majd a kommunista utódpárt, az MSZP politikusa is volt. Másfél éve az önkormányzati választáson még a XVII. kerületben indult polgármesterjelöltként, majd miután ott elbukott, ejtőernyősként Újbudára dobnák súlyos csapásként.

A Mi Hazánk Mozgalom Újbudán már szerzett önkormányzati képviselői mandátumot, most az országgyűlési választáson is indulok itt harmadik utas jelöltként. Bár a Jobbik frakciója 2016-ban kizárt engem, mivel Simicska Lajos elszámoltatását szorgalmaztam, továbbra is vallom: az államtól lopott vagyonnak nem egy pártpénztárban van a helye, ilyen korrupt elvtelenség után a Jobbik nyilvánvalóan Mészáros Lőrinccel is kész lenne hasonló módon kiegyezni,

viszont a Mi Hazánk az egyetlen párt, melynek nincs és nem is lesz oligarchája, ezért is indulhatott nemrég nyomozás egy általam tett feljelentés alapján korrupciós ügyben egy fideszes helyettes államtitkár ellen is.

A hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara megkésve bár, de 2020 októberében felfüggesztette, akkor rögtön előterjesztést nyújtottam be újbudai jogi képviseleti megbízásának megszűntetése érdekében, de a koronavírusra való hivatkozással csak most engedték napirendre. Ha Momentum, a Jobbik és az LMP valóban komolyan gondolta volna a tiltakozását politkusbűnöző Czeglédy ügyében, s nemcsak kommunikációs fogásként magyarázkodott volna, akkor Újbuda 25 fős képviselő-testületéből csupán 10 támogatja ezt az ügyvédi megbízást, a döntő többség tehát határozhatott volna a szerződés felbontásáról, de egyik képviselőjük sem szavazta meg.

Pedig a Momentum korábbi magyarázkodása szerint Czeglédy Csaba megbízása „nemhogy nem szolgálja a közbizalom helyreállítását a Fidesztől átvett önkormányzatokban, de egy öngól: a teljes ellenzék hitelességét rombolja, hogy egy pártközeli, egyértelműen nem független, korábbi MSZP-s politikust bíz meg önkormányzati cégek átvilágításával.”

A Jobbik magyarázkodása szerint „Az, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmasa, akit már 2010 előtt (!) jogerősen elítéltek adócsalásért és magánokirat-hamisításért, újra pozícióba jut, ráadásul céges átvilágítások kapcsán, az ellenzéki együttműködés megcsúfolása.” A Jobbik szerint ha megengedik, „hogy a 2010 előtti, letűnt korok dicstelen figurái újra az élvonalba fúrják magukat, akkor mindannyian vesztettünk. Akkor hiábavalóak voltak az elmúlt évek erőfeszítései, kompromisszumai.” De végül a Jobbik is beállt a bűnözők sorába.

Az LMP korábban így magyarázkodott: „Nem tartjuk ésszerűnek és elfogadhatónak, hogy olyan ember cége vizsgálódjon közpénzeket érintő ügyekben, aki maga sem megbízható”. De végül az LMP mégis elfogadta valamiért, képviselőjük is kiállt szavazatával a politikusbűnöző Czeglédy Csaba mellett– sorolta fel a pártok hazugságait Novák Előd. 

További híreink

Ferenc pápa: a nacionalizmus a vírus egyik variánsa, mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához

Irányi Dániel

A vártnál gyorsabb ütemben olvad a jég Grönlandon

Avar Álmos

Az Operatív Törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen