11.7 C
Budapest
2020. október 24., szombat
Magyar Jelen
Sport

Premier League – Pontosztozkodás a liverpooli rangadón

Az Everton hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Liverpoollal az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.

A vendégek Sadio Mané találatával már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Az első tíz percben csak kereste önmagát a listavezető Everton, amely ezt követően azonban egyre inkább játékba lendült és Michael Keane fejesével egyenlített is. Lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de az első játékrészben több gól már nem született. A Liverpool számára nagy érvágás volt, hogy a 11. percben sérülés miatt elveszítette a védelem oszlopát, a holland Virgil van Dijkot.
A fordulás után az Everton játszott jobban, több lehetősége is adódott, gólt mégis Jürgen Klopp csapat szerzett: az egyiptomi Mohamed Szalah 100. liverpooli találatával a 72. percben ismét vezetést szereztek a Vörösök.
A hajrában Jordan Pickford több nagy bravúrjára is szüksége volt a hazaiaknak ahhoz, hogy “meccsben maradjanak”, a Liverpool sok kihagyott helyzete pedig az Everton egyenlítésével bosszulta meg magát: a francia Lucas Digne beadását Dominic Calvert-Lewin fejelte a vendégek kapujába.

A hosszabbítás perceit a brazil Richarlison kiállítása miatt emberhátrányban töltötte az Everton, amely azonban egy pontot otthon tartott, így továbbra is veretlen, igaz, százszázalékos mérlegét elveszítette. A vendégek a ráadás perceiben ugyan betaláltak, de a gólt videobírós elemzés után les miatt érvénytelenítették.

A pontosztozkodással nem szakadt meg Carlo Ancelotti csapatának Liverpool elleni, egy évtizede tartó bajnoki nyeretlensége: az Everton legutóbb 2010. október 17-én – azaz kereken tíz éve – tudta legyőzni a Vörösöket, azóta 20. egymás elleni Premier League-találkozójukon nyolc vereség mellett ez volt a 12. döntetlen.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Magyar Kupa – Tizenegyesekkel ismét döntős a Honvéd

Kiss Albert

A McLaren visszalép az Ausztrál Nagydíjtól

Dunai Tibor

Négymeccses eltiltást kapott a szurkolóval összetűző Eric Dier

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben