17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Belföld Kiemelt

Raffay Ernő: A Karácsonyok őriztek meg bennünket magyarnak is és embernek is

– Úgy is bűnösnek nyilváníthatnak nagy nyilvánosság előtt, ha egyáltalán semmi bűnöd, vétked sincs – idézte portálunknak adott interjújában Raffay Ernő azt a Kádárék által kiadott fehérkönyvet, melyben édesapjáról, mint rendszerellenes iskolaigazgatótól írnak. A történésszel, gyermekkori emlékeit felidézve 1956 adventjéről, a hatvanas évek karácsonyairól, a rendszer keresztényellenességéről beszélgettünk.

 

– 1956-ban ön nyolc éves volt. Milyen emlékei vannak a karácsonyt megelőző hetekről, hónapokról?

– Mohácson, a konyhában lévő hokedlin állt a „világvevő” rádiónk: azon hallgattuk a budapesti forradalmi, majd kommunista rádióadást. Szövegekre nem emlékszem, annál inkább gépfegyver-ropogásra és nagyobb, valószínűleg harckocsi-ágyú lövésekre. Édesapánk a mohácsi kórház fertőző osztályán feküdt, nem vett részt a forradalmi mozgalomban. Mégis ellenforradalmi tevékenység miatt dobták ki a Belvárosi Fiúiskola igazgatói állásából.

– Mi történt?

– Miután Mohácsra is bejöttek az oroszok, muszáj volt nekik megszállni a várost, mivel az „ellenforradalmárok” ledöntötték a hajóállomásnál lévő felszabadulási szovjet emlékművet. Ez az emlékmű egészen közel volt a nevezett iskolához, s miután az oroszok pacifikálták a helyzetet, a Kádár vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány (igen, ez volt a neve a muszkavezetőknek) hívei egyik nap a Belvárosi Fiúiskola belváros felé eső falára hatalmas, méteres betűkkel, fehér mésszel odaírták, hogy Éljen Kádár!

Egy sötétben bujkáló gonosz ellenforradalmár azonban a következő éjszakán e mondat elé egy nagy F betűt írt: így lett a mondatból FÉljen Kádár!

A vizsgálat kiderítette, hogy a F betűt iskolai krétával írták oda, s mivel nem volt meg a tettes, találtak egyet: Raffay Ernő igazgatót.

– Aki akkor kórházban volt, nem?

– Az a tény, hogy ő éppen halálos betegen feküdt a kórházban, s az orvosok háromszor is lemondtak róla, a nyomozó hatóságokat nem érdekelte. Az sem, hogy amikor sárgasággal ketten kórházba kerültünk, a kilenc fős kórteremben heten meghaltak, mi ketten, Édesapám és én maradtunk csak életben. Egyik reggel megdöbbentünk: Édesanyánk, aki akkor 33 éves, ragyogó fekete hajú fiatalasszony volt, egyetlen éjszaka alatt megőszült. Úgy tűnik, a hepatitis és a kommunisták egyszerre sok voltak számára. Az Úr azonban csodásan működik, bár útja rejtve van: Édesanyánk minden mozdíthatót eladott, sajnos a világvevő rádiót is, s kerülőutakon, Svájcból egy kis üvegecske sárga folyadékot hozatott, s szerinte ez a gyógyszer mentette meg Édesapánk életét.

Már az sem számított, hogy a Kádárék által kiadott Baranya megyei fehérkönyvben a Mohács fejezetben ott szerepelt Édesapánk, mint megbélyegzett ember, aki az ellenforradalom mellé állt.

E kis fehér könyv itt áll a polcomon, örök mementóként. Azt mondja, hogy úgy is bűnösnek nyilváníthatnak nagy nyilvánosság előtt, ha egyáltalán semmi bűnöd, vétked sincs. Nincs miért vitatkozni: az Úristen úgyis látja a lelkedet és a teljes igazságot. Egyébként egy ilyen kis könyv, Kádárék jelentése az „ellenforradalomról” igen tanulságos olvasmány. Címe: Ellenforradalom Baranyában, Budapest 1957. Ebből kiderül, hogy Mohácson a két kisebb üzem munkásai összefogtak a Vörös Fény Termelőszövetkezet ideológiailag elmaradottabb parasztjaival, valamint a volt horthystákkal, földbirtokosokkal, kulákokkal és a klerikális reakció papjaival. Ebbe a számomra rokonszenves társaságba került Édesapám is, akiről azt írja e könyvecske, hogy október 26-án a Belvárosi Fiúiskolában levétették és megtapostatták a vörös nyakkendőket az iskolaigazgató hallgatólagos hozzájárulásával. Családi hagyományunk szerint kiszórták a balos tankönyveket, sőt Lenin elvtárs összes műveit is, s talán meg is akarták gyújtani ezeket az értékes alkotásokat.

– Hogy telt 1956 karácsonya? Mire emlékszik leginkább?

– Az volt családunk utolsó mohácsi Karácsonya, ugyanis Édesapánkat az új vezetés egy Isten háta mögöttinek tartott faluba, Somberekre helyezte. Akkoriban nagy havak estek, mindent beborított a nagy fehérség. Utolsó mohácsi Karácsonyunk napján, 1956 december 24-én apai nagyanyám, Vizmathy Anna, régi zalai nemes család sarja, aki vitéz Raffay Kálmán lefokozott „Horthy-fasiszta” százados felesége volt, elvitt bennünket gyermekeket, húgomat s engem egy Duna-parti sétára. Büszkén vonultam „Magyar Repülő” feliratú sapkámban a Budai Nagy Antal utcától a közeli mohácsi Dunapartra. Ott megdöbbentő látvány fogadott:

hatalmas szovjet páncélosok –valószínűleg T-55-ösök – álltak hosszú sorban, egészen a kikötőig.

Védték a hídfőt, talán a gonosz Titóék, esetleg – amiről mi akkoriban semmit sem tudtunk – a nagyszerű Franco tábornok-elnök hadaitól? Franco ugyanis katonai segítséget akart nyújtani a magyar forradalom számára, a „demokrata” USA lebeszélte. Mire hazaértünk, megjött a Jézuska. Körbeálltunk négyen, s elénekeltük a Mennyből az angyalt. Ünnepi vacsora is volt: Édesanyánk kitett az asztalra egy nagy mélytányér főtt krumplit meghámozva, s középre egy nagy, sárga színű fémdobozt, amelyen egy vörös kereszt látszott, alatta pedig ezt olvashattuk: „Butter. Az amerikai nép adománya”. Megdöbbentően jó ízű vaj volt. Persze a húgommal akkor már hallottuk azt is, hogy Amerikában a gyerekek narancsot és banánt esznek, utána pedig rágógumit rágnak, de hát ez oly’ hihetetlen, s még hallani is oly’ szép volt! Visszatérve az álmok világából: Édesapánk mindenki tányérjára kitett két főtt krumplit, s egy leveses kanállal melléje mért egy adag vajat. Nagyszerű volt. Az sem nagyon zavart, hogy ez hosszú hónapokig így volt.
Ezek mellett van egy másik karácsonyi emlék is. Akkoriban, amikor Kádárék megkezdték a téeszesítés következő hullámát, még voltak paraszti magángazdaságok. Somberek német, sváb többségű falu volt, s minden valamirevaló gazdának télire volt egy rendes, nagy szánja, ami elé befogták a lovakat. Mi gyermekek pedig óvatosan a nagy lovasszán mögé osontunk, valamelyik lőcsre ráakasztottuk a szánkónkat, s húzattuk magunkat, át a falun. Ha nem jött szán, fölmentünk a földes úton a Hostel-re, onnan száguldoztunk le a főútig. Sváb szomszédaink jólelkű emberek voltak. Karácsony előtt hoztak a tanító úréknak süteményt, vagy egy kis disznótoros kóstolót. Ehhez a milieu-höz tartozik egyik felejthetetlen karácsonyi élményem, ugyanis ott tanultam meg, hogy a német karácsonyi énekek a világ leggyönyörűbbjei közé tartoznak, és nem csak az O, Tannenbaum.

A messze világító német kultúra kicsiny sombereki emberei utat mutattak, éppen Karácsonykor a kipusztíthatatlan európai keresztény kultúra, művészet és műveltség ormai felé.

 

– Mennyire voltak nyugodtabbak a későbbi évek adventjei?

– Az 1950- és 60-as évek fordulójának Karácsonyait a szüleink már jobban elő tudták készíteni. Édesanyánk kiadta bérbe a tanári illetményföldet, onnan bejött a kukorica az általa tartott baromfi-állománynak. Apánk, a tanító úr aratáskor fölírónak jelentkezett a termelőszövetkezetbe a kombájnok mellé, s e munkáért több zsák búzát kapott. Egy Felvidékről Somberekre erőszakkal kitelepített asszony megtanította anyánkat kenyeret dagasztani, s a megkelt tésztát fonott kosárban vittük a húgommal a helyi kisiparos pékhez. Ott helyben megvártuk, s vittük haza a kisült, friss kenyeret. Fönt a kertben volt egy hatalmas sárgabarackfa, amely töménytelen üveg lekvárt adott. Anyánk eljárt krumplit kapálni, meglett tehát a több zsák krumpli. Amikor jöttek a karácsonyi ünnepek, minden alap-élelmiszer megvolt, ami csak kellett. Felejthetetlen, hogy 1959 Karácsonyán a Jézuska nekem egy fölhúzható mozdonyú kisvasutat hozott.

A hatvanas években érdekes változások történtek. Miután ugyanis Kubában győzött a szovjetrendszer, onnan hoztak zöldes banánt és kissé savanyú, kicsiny narancsot. Édesanyám akkor mesélte el, hogy lánykorában Karácsony előtt a sárvári Kohn kereskedő úrhoz mentek át hintóval, s ládaszámra rendelték a hatalmas és édes olasz és spanyol gyarmatárut.

Akkor rögzült gyermeki fejemben, hogy a „népi demokráciában” még a narancs is savanyúbb.

Amerikai mogyoró is volt, ki tudja honnan. A hatvanas évek elejének egyik nyarán felejthetetlen élményünk volt. Édesanyánk a „nejlon busszal” bevitt bennünket a 12 km-re lévő Mohácsra, át a Cselepatak hídján s az egyik húsbolt kirakata előtt szinte fölsikoltott: na, ide bemegyünk. Hús nem nagyon volt, viszont egy addig sosem látott, Pick nevű szalámi igen. Kilója 70 forint volt, úgyhogy ebből 10 dekát vett édesanyánk, s ott helyben a két gyermeke szájába adott egy-egy szeletet. Elmondhatatlanul finom volt a Pick szalámi; dehogy tudtuk, hogy a híres szegedi szalámigyár igazgatója egy egykori kommunista vezér volt.

– A kommunista párt, és média mennyire viselte szívén a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét?

Nem olvastuk a párt központi lapját, csak így utólag álljon itt egy kis hír, amely a Karácsonyhoz kapcsolódik. A Népszabadság jelenti 1959 december 6-i számában, éppen akkoriban, amikor csúcsra járatták az egyházak és a kereszténység elleni harcot az elvtársak: „A Szmolenszk környéki erdőkből karácsonyra 100 000 fenyőfát kapnak a magyar gyermekek. Jelenleg 15 vasúti állomáson folyik a fenyőszállítmányok berakása.” E hír a TASZSZ (szovjet-orosz hírügynökség) jelentésén alapul, tehát biztosra vehető a hitelessége.

– Önöknek is jutott a párt adományából?

– Nekünk Sombereken, majd 1965-től egy másik baranyai faluban helyi fenyőnk volt. Egyébként, hogy a kommunista párt mennyire szívén viselte a keresztény magyarok egyik legnagyobb ünnepét, az idézett újság december 2-i számának egyik híre bizonyítja. Eszerint az 1958-as év utolsó lottó-húzása december 25-én, karácsony napján lesz. Sőt, karácsonyra az Újszegedi Haladás termelőszövetkezet fejessalátát szállít az elvtársaknak és elvtársnőknek. Eközben persze a „Népszabi” csahos kommunistái szinte minden nap írták cikkeiket arról, hogy a felszabadulás előtt minden Karácsony rossz volt, 1956 után pedig egyre jobb. Sőt, gúnyolódtak is a Karácsonnyal. A központi pártlap 1958. december 20-i számában ezt a „humort” tették közzé: „Londonban De Gaulle tábornoknak a nemzetközi találkozókat halogató magatartása sok élcelődésre ad okot. A legújabb: »A karácsony előreláthatólag az idén is december 25-re esik, feltéve, hogy ez az időpont De Gaulle tábornoknak nem túl korai…«”

Nos, ma Nyugaton nincs egy De Gaulle sem, helyette csak a Charlie Hebdo-k maradtak és az ilyen lapok személyi állománya, s a karácsonyi vásárok.

A kommunista agymosás Karácsonnyal kapcsolatban is megindult ’56 után. A Népszabadság végig lapozásakor azt látjuk, hogy a Karácsonyt is a rendszer szolgálatába állították. Azok a tollforgatók, akik ugyan nem voltak még csak keresztények sem, számtalan cikket közöltek a jó ellátásról, a lakosság fokozott karácsonyi vásárlási lehetőségéről, egyszóval mindenről, ami az anyagi világra vonatkozik.

Sőt, még Karácsonykor is azt vágták a magyarok fejéhez, hogy nyilas banda, de bezzeg a szovjetek jöttek negyvennégy Karácsonyán és fölszabadították az illetékeseket.

Egy Pásztor Imre nevű akárki a Népszabadság 1959. december 24-i számában két oldalra átnyúlóan mutatja be a magyar nyilas gyilkosokat, a szenvedőket és a fölszabadítókat. Pásztornak még a Szent Karácsonyról is ugyanaz jut az eszébe: „S míg a pincék mélyén rettegik a jelent, s vágyva vágyják a holnapot, újra rohamra indulnak a szovjet katonák. Budapestnek még soha nem volt olyan szegény, s mégis oly gazdag karácsonya!” Íme, ez maga a Kádár-korszak: szovjet fenyő, magyar fejessaláta (és kubai nádbútor), valamint

agymosás a népnek, miközben mindennap kivégzések a börtönökben,

ahol a megölt magyarok utolsó földi mondata hallatszik: Éljen a Haza! Éljen Magyarország! A gyermekkor elmúlt, az emlékek megmaradtak. Meg kellett értsük, hogy a Karácsonyok őriztek meg bennünket magyarnak is és embernek is.

További híreink

Politikusbűnöző mellé állt a Jobbik, a Momentum és az LMP is (frissítve – videó)

Faragó Dániel

Újabb oktatási intézményeket fertőtlenítettek a katonák

Varga Lilla

Keményen büntet a rendőrség, ha nem viselünk maszkot az előírt helyeken

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen