Ha nem is könnyen, de a magyar válogatott elhozta a három pontot Örményországból
Fotó: Getty Images
Örményországgal találkozott a magyar válogatott november 13-án, magyar idő szerint 18.00-kor. A tét nem volt kisebb, mint a vb-pótselejtező kiharcolása. A magyar csapatnak ugyanis győznie kellett, majd figyelnie az Írország–Portugália meccs alakulását.
Ennek megfelelően csapatunk a lehető legerősebb kerettel állt fel. Noha az összeállítást látva sokan felhördültek, hogy „hol van Tóth Balázs”!? A Blackburn kapusa azonban, bármennyire jó és meggyőző teljesítményt nyújtott, sajnos, csípősérülést szenvedett és műteni kellett, így idén már nem láthatjuk magyar mezben.
Győzni jöttünk
A mérkőzés magyar letámadással indult, s, ha Bolla felszabadítását annak minősíthetjük, akkor már a 3. percben megvolt az első magyar helyzet. De ezt követően is az első negyed órában „letáboroztunk” az örmény kapu elé, noha igazán veszélyes ziccert nem tudtunk kialakítani. Az első 20 percben változatlanul mi irányítottunk, amit az 58 százalékos labdabirtoklás is jól megmutatott.
A viszonylag eseménytelen első fél órát Orbán dobhatta volna fel, aki a 25. percben került váratlanul helyzetbe egy beadást követően. Ám, a jelek szerint még őt is meglepte, mennyire tisztán maradt, ugyanis a kaput jócskán elhibázta. Nego labdavesztése után aztán az örmények is helyzetbe kerültek, ám Szalai kiválóan blokkolt. A jelenet viszont megmutatta, egy váratlan labdaszerzés elég az örményeknek, hogy pillanatok alatt helyzetbe kerüljenek.
Az első gólra a 33. percig kellett várni, mikor Szoboszlai, átfutva a balszélre, egy mélységi beíveléssel megtalálta Varga Barnabást, aki bebólintotta a labdát a hazaiak kapujába: 0–1. A 42. percben Schäfer duplázhatta volna meg előnyünket egy jobbról jövő lapos beadás után, ám lövését legfeljebb hazaadásnak lehetne minősíteni. A maradék játékrész esemény nélkül telt el.
Feltüzelt örmények jöttek ki az öltözőből
A térfélcsere után a cél egyértelmű volt: megtartani az előnyt, s – ha úgy adódik – esetleg növelni is azt. De szerencsére, nem kellett futnunk az eredmény után, nem kellett kockázatot vállalnunk. A figyelmünk azonban nem lankadhatott, ugyanis a félidőt igen aktívan kezdte az örmény válogatott. Letámadtak, próbálták irányítani a mérkőzést, és még helyzetig is sikerült eljutniuk. Az első negyedórás örmény fölény még a közönség kedvét is meghozta, ami sohasem jó jel.
Rossi is érezte, változtatásra van szükség, így Bolla helyére Lukács Dániel állt be. Alig egy perccel később óriási ziccer alakult ki egy nagyszerű összjátékot követően, ám Sallai beadását az örmény védő egy szenzációs becsúszással szögletre mentette az érkező Szoboszlai elől.
A 71. percben a szürkén játszó Stylest Vitális Milán, Sallait pedig Tóth Alex váltotta. A 77. percben Tóth meg is szerezhette volna első találatát a válogatottban, miután Varga Barnabás, nagyszerű helyzetfelismeréssel, legurította elé a labdát. A Ferencváros tehetséges fiatalja azonban nem találta el a kaput. A 80. percben kis híján kiegyenlítettek az örmények, miután egy könnyelmű hátrapasszal gyakorlatilag helyzetbe hoztuk őket. A hazai támadó azonban szerencsére mellé gurított. Ám ez is megmutatta, mennyire veszélyes az 1–0-ás előny.
A második félidő kevéssé a helyzetekről, sokkal inkább a küzdelemről szólt. Az örmények pedig bizonyították, egyáltalán nem lehet őket lebecsülni, s igenis képesek méltó ellenfelei lenni egy erősebb válogatottnak is. Magyar szempontból azonban csak az a fontos, hogy a 94. percben kimaradt egy ajtó-ablak helyzet az örmények részéről, és így meg van a három pont.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás