17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

Sporttal emlékeznek Trianonról – 1920 kilométeres kihívás

Sporttal emlékeznek meg Trianonról a vármegyés fiatalok. A Trianon Kihívás célja, hogy egy év alatt 1920 km-t tegyenek meg a résztvevők – írja a Szent Korona Rádió.

A trianoni évforduló kapcsán nem mindennapi módját választotta az emlékezésnek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nagyszabású, budapesti Trianon-tüntetéseiről ismert szervezet az emlékévet egy közösségi médiában terjedő kihívással kezdte. A kihívás résztvevői az év során 1920 km megtételét vállalják. Ezt megtehetik futva, túrázva, úszva, kerékpározva vagy evezve is. Akinek túl nagy falat lenne a táv, azok számára nyújt lehetőséget a kihívás csoportos teljesítése, így az 1920 km a csoport tagjai közt oszlik szét.

Mint a közösségi médiás kihívásoknál megszokott, a résztvevők itt is fényképekkel és bejegyzésekkel adnak hírt teljesítményükről, melyeket a #TrianonKihívás és a #TrianonChallenge hashtagekkel láthatják el.

1920-ban egy világháborúban kivéreztetett, meggyötört nemzet hazáját szabdalták szét. Csak rajtunk múlik, hogy a századik évforduló milyen magyar nemzetet talál a Kárpát-medencében. A kesergés, gyász és semmitmondó üres szólamok helyett fordítsuk javunkra nemzeti tragédiánkat!  Használjuk ezt az évfordulót motivációként testünk acélosításához! – fogalmaznak közleményükben a vármegyések.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a közel húszéves tevékenységét javarészt a trianoni tragédia orvosolására fordította az egész Kárpát-medencében. Ezt a munkát 2020-ban is folytatják, az év folyamán más sport, kulturális és közéleti megmozdulásokkal is felhívják a figyelmet a száz évvel ezelőtt született és azóta is életben tartott igazságtalan békediktátumra. Ezekről később adnak tájékoztatást.

A kihívás Facebook elérhetősége.

(Szent Korona Rádió)

További híreink

Totális mozgósítás: Magyarország, eszmélned kell!

Kemény János

Kukát, autót, pajtát gyújtottak fel Zalaegerszegen – vádat emeltek ellenük

Szabó Norbert

Betiltotta a rendőrség a Mi Hazánk olaszliszkai felvonulását, csak statikus megemlékezést engedélyezett

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen