Szeptemberben új lemezzel jelentkezik a régi magyar slágereket feldolgozó Zorall együttes, amelyen bemutatkozik az együttes új énekese, Koroknai Árpád.
Lévai-Hangyássy László basszusgitáros az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn elmondta: négy hónapos kényszerpihenő után augusztus 24-én lesz az első nagyobb koncertjük, ezen mutatkozik be a 2002-ben alakult rockegyüttes új énekese, Koroknai Árpád.
A zenekar régi magyar slágerek és rockklasszikusok összegyúrásával, valamit régebbi magyar slágerek rockosításával készít új számokat.
A koncerten ízelítőt hallhat a közönség az együttes szeptemberben megjelenő új albumáról. Legújabb videóklipjük a Jég dupla whiskyvel című dalhoz készült. A zenei videóban Ambrus Attila is látható – mondta el a zenész. Emellett nagy öröm az együttes számára, hogy rajta vannak azon a több mint 100 előadót tartalmazó listán, akik garázskoncertet adhatnak szeptembertől – tette hozzá.
(MTI)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!