Tagadta bűnösségét az az 56 éves karateedző, aki úgy felrúgott egy hétéves kisfiút július 11-én a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a fejére esett – tudta meg a 24. A férfi azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére.
Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta: a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során. – Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka – fogalmazott az ügyész, hozzátéve, a gyereknek semmilyen sérülése nem keletkezett. A megdöbbentő eset azonban ennek ellenére is óriási felháborodást váltott ki országszerte. A Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a karateoktatástól A. (azaz Agócs) Tibort, az edző egyesületét, a Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárták a szervezetből.
A férfit megfosztották a díjaitól, és a fekete övet sem viselheti tovább. Agócs Tibor július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt. – Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek – fogalmazott a férfi. Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a hatalmas felháborodást kiváltó ügyre. Úgy fogalmazott: tűrhetetlen az, ami történt, és következményekért kiált. Mint mondta, nem fordulhat elő olyan, hogy egy felnőtt gyereket bántson, a kormánynak pedig az a dolga, hogy aki nem tud ennek a felelősségnek megfelelni, az ne szervezzen tábort.
A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészültét követően azonban újabb gyanúsítást közöltek a férfival: a már korábban közölt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A rendőrség augusztus közepén lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé. Bár már közel egy hónap eltelt azóta, hogy a rendőrség megküldte az iratokat az ügyészségre, ennek elbírálására és az esetleges vádemelésre azonban szeptember végéig biztosan várni kell. Az ügyész most elmondta, ennek az az oka, hogy a gyanúsítottnak és védőjének egy hónapot kell biztosítani az iratok megismerése után arra, hogy megtegyék az észrevételeiket és az indítványaikat.
Ez pedig csak a terhelt hozzájárulásával rövidíthető vagy mellőzhető. Mivel AgócsTibor védője csak augusztus 27-én vette át az iratokat, ezért szeptember 27-e előtt nem kerülhet sor vádemelésre a törvény szerint.
(kekvillogo.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!