8.6 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Tesco-s kedvezmény komoly feltételekkel

Szigorú feltételekkel – visszavonási joggal – félhavi bérleti díj elengedéséről tájékoztatta bérlőit a Tesco Global Zrt. A brit multinacionális cég által kiküldött levélből kiderül, csak az élhet a “hatalmas” kedvezménnyel, aki továbbra is határidőn belül fizeti az akár hetek óta zárva tartó üzlethelyiség bérleti díját, a közös költséget, közműdíjakat. Ráadásul, ha az állam segítséget nyújtana a bérlőknek, a Tesco visszavonhatja az általa felajánlott kedvezményt.

Félhavi bérleti díj elengedéséről szóló levelet küldött a Tesco Global Zrt. a területén üzletet bérlőknek. A Magyar Jelen birtokába jutott dokumentum szerint a multinacionális cég a májusi bérleti díj felét hajlandó elengedni, mindez “a 2021. március hónapban tapasztalt helyzetet tükrözi”.

Az áruházlánc természetesen feltételekhez köti a kedvezmény biztosítását. Mint írják, csak az a bérlő jogosult a kedvezményre, aki a számlát határidőn belül megfizeti, “ellenkező esetben a kedvezményeket elveszíti”.  Vagyis azok a bérlők, akik március eleje óta kénytelenek zárva tartani boltjaikat, amiért több százezer forintot fizetnek bérleti díjként, csak akkor jutnak félhavi kedvezményhez, ha bevétel híján is határidőben fizetnek. A felhívásban szerepel az is, a fizetési kötelezettség az esetlegesen fennálló közös költségre, vagy egyéb szolgáltatások kifizetésére is vonatkozik. Az üzletek egyébként előreláthatóan április 19-e előtt nem nyithatnak ki. A Tesco külön kitér arra, az áprilisi bérleti díj, és a májusi fél havi díj pontos befizetése is feltétele a “támogatásnak”.

Az igazi csavar azonban csak ezután jön, a Tesco ugyanis leszögezi, “amennyiben a magyar állam bármilyen olyan támogatást nyújt a kereskedelmi üzlethelyiségek bérlőinek, mely a levél tárgyát képező fizetési kötelezettségekre vonatkozik, arra az esetre fenntartjuk a jogot arra is, hogy a fentebb meghatározott kedvezményt csökkentsük az állam által esetlegesen biztosított kedvezmény összegével”. Magyarán, ha az állam bármilyen anyagi támogatást biztosít a bérlőknek, a Tesco csökkenti a fél havi kedvezmény mértékét, nehogy túl nagy anyagi veszteség érje a brit multinacionális céget.

Ismert, portálunk pár napja számolt be arról, hogy a Tesco nincs tekintettel a kényszer-bezárásokra, a havi több százezer forintot a korlátozások ellenére behajtják a kiskereskedelemben dolgozóktól.

 

 

 

További híreink

11 ezernél is többen kaptak helyszíni bírságot a kijárási korlátozások megsértése miatt

Irányi Dániel

Orbán: társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson

Irányi Dániel

Orbán: szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen