loading
Menü
Támogatás

Tíz évet kapott a "nőjét" nadrágszíjjal megfojtó, majd a kertben elásó szegedi leszbikus

2020. márc. 4. 13:45
2 perces olvasmány
Tíz évet kapott a "nőjét" nadrágszíjjal megfojtó, majd a kertben elásó szegedi leszbikus

Tíz év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán azt az asszonyt, aki 2017 májusában megölte élettársát, majd felgyújtotta és elásta az áldozat holttestét.


A bíróság emberölés, nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a nőt, és 560 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A jelenleg negyvenöt éves nő párkapcsolatban élt a sértettel az asszony szegedi ingatlanában. Kapcsolatuk során gyakran alakult ki kettejük között konfliktus, mely alkalmanként tettlegességhez, dulakodáshoz vezetett. A két nő 2017 májusában otthonukban összeveszett, dulakodni kezdtek, majd a gyanúsított többször megütötte és egy nadrágszíjjal megfojtotta a sértettet. Ezután a holttestet egy kiásás alatt álló kerti medence gödrébe tette, felgyújtotta, majd a felismerhetetlenségig összeégett maradványokat csemperagasztóval is leöntötte. A betemetett gödör fölött a nő sziklakertet alakított ki, hogy ezzel próbálja leplezni a történteket.


 



A gyilkosság után a gyanúsított a sértett másik ingatlanában lakó bérlőnek azt mondta, hogy a nő börtönben van, és a lakbér átvételére őt felhatalmazta. A gyanúsított ezzel megtévesztette a bérlőt, és 2018 júliusáig jogtalanul vett át 560 ezer forint bérleti díjat. A gyanúsított a gyilkosságot követően csaknem egy évig élt az áldozat házában, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

A rendőrség a sértett eltűnése miatt 2018 júliusában indított eljárást, majd miután felmerült, hogy a történtek hátterében bűncselekmény állhat, tavaly februárban helyszíni szemlét tartottak a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét. Amikor a rendőrség kihallgatta az asszonyt, hamisan azzal vádolta meg egy férfi ismerősét, hogy segédkezett neki a holttest eltüntetésében. Az ügy előkészítő ülésén a vádlott beismerte bűnösségét, de nem tett vallomást. A vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

(MTI nyomán. Fotó: delmagyar.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás