5.6 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
HírekKiemeltKülföld

Több ezren tüntettek a kötelező Covid-oltás és a korlátozások ellen Lettországban

Több ezren tüntettek a lett főváros, Riga központjában a koronavírus elleni korlátozások és a kötelező védőoltás ellen. A megmozdulás résztvevői Riga óvárosán keresztül a Szabadság emlékműhöz vonultak, ahol virágokat helyeztek el, majd az elnöki palotához mentek tüntetni – írta meg az MTI.

A menet élén Ainars Slesers volt gazdasági és kommunikációs miniszter haladt, aki azt mondta, hogy a gyűlés célja az erőszakmentes hatalomváltás. Kijelentette:

azoknak az embereknek, akik a kormányban ülnek, távozniuk kell, ez tiltakozásuk fő célja.

Hozzátette, forradalmat és a kormány megdöntését kezdeményezték, de békés úton.

Armands Ruks, a lett rendőrség parancsnoka figyelmeztette a résztvevőket, hogy a rigai városi tanács ugyan hozzájárult két szerdai tüntetés megtartásához, de a koronavírus elleni korlátozások értelmében ezeken az eseményeken legfeljebb 50 ember gyűlhet össze. A szabály megszegőit 2000 euróig terjedő pénzbírsággal sújtják.

Ennek ellenére, mire a gyűlés megkezdődött, több ezer ember állt az elnöki rezidencia kapuja előtt. Egyes résztvevők plakátokat tartottak a kezükben, amelyekre egyebek között a kötelező védőoltások elleni, az alkotmányos szabadságjogok tiszteletben tartására felszólító jelszavakat írtak. Míg mások hangosan skandálva Egils Levits államfő és Krisjanis Karins kormányfő távozását követelték.

Fotó: Māris Klūga

További híreink

Több ezres tüntetés kezdődött a Covid-korlátozások ellen Kínában

Magyar Jelen

Hat emberrel végzett a Walmart menedzsere, mert “a Sátán azt mondta neki”

Irányi Dániel

Ukrajnából jelentkezik Novák Katalin: személyesen Zelenszkij meghívására érkezett

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben