loading
Menü
Támogatás

Toroczkai László reagálása a sajtóban megjelent hírekre

2021. júl. 20. 18:57
2 perces olvasmány
Toroczkai László reagálása a sajtóban megjelent hírekre

A napokban megjelent, számos csúsztatást tartalmazó sajtóhírekre a Mi Hazánk elnöke közleményben reagált, mely alább változtatás nélkül olvasható.

A Szegedi Törvényszék mai közleményére hivatkozva több helyen megjelent, hogy az általam felperesként a Facebook ellen indított perben még nem született ítélet, csupán bírósági meghagyás, mivel a Facebook ellenkérelmet nem terjesztett elő. A bírósági meghagyás azonban valójában egy ítélettel egyenértékű döntés. Azt magam is hangsúlyoztam, hogy ez még nem jogerős ítélet. Valójában azonban a bírósági meghagyás 2021. május 26-án kelt, s 15 napot adott az alperesnek arra, hogy ellentmondással éljen. A határidő letelte után a bírósági meghagyás jogerőssé válik, s végrehajtható. Ehhez képest, a Facebook jogi képviselőjétől 2021. július 2-án érkezett meg az ellentmondás, tehát jóval a 15 napos határidő letelte után. A Törvényszék sajtóközleményéből az is kiderül, hogy az alperes (tehát a Facebook) - idézem - „az ellenkérelem előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet, a bírósági meghagyással szemben ellentmondást és az eljárás megszüntetése iránti kérelmet terjesztett elő, amelynek elbírálása folyamatban van." 

Tudjuk, hogy bármelyik magyar állampolgár esetében a hatóságok mennyire szigorúan veszik a határidők elmulasztását. Elképzelni sem tudom, hogy egy óriáscég, amelynek számos jogi képviselője van, mivel tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy elmulasztotta a határidő betartását. A perről a Facebook tudott, hiszen kétszer is visszaküldte a peranyagot, azt kérve, hogy a Törvényszék fordítsa le a peranyagot angol nyelvre. Ez megtörtént, az angol nyelvű peranyagot a Facebook átvette. A mi jogi álláspontunk szerint az ítélettel megegyező döntésnek, tehát a bírósági meghagyásnak már jogerősnek kellene lennie. Bízom a magyar bíróság függetlenségében, s remélem, hogy a törvény előtti egyenlőség mindenkire vonatkozik, és még a Facebook sem állhat államok és a törvény felett.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás