1.3 C
Budapest
2021. január 15., péntek
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Trump szerint nem volt probléma a Capitoliumnál tartott beszédével

Donald Trump leköszönés előtt álló amerikai elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy híveihez intézett múlt szerdai beszéde teljesen helyénvaló volt, és visszautasította, hogy bármilyen mértékben felelős lenne a Capitolium ostromáért.

Trump ezt újságíróknak mondta az Andrews támaszponton, amikor arról kérdezték, érez-e személyes felelősséget a történtekért.

Ugyancsak kedden – december 8-a óta első nyilvános sajtótájékoztatóján – Trump azt mondta, hogy hatalmas a felháborodás hívei körében a lemondatására indított támadások miatt, de nem akar erőszakot.

Az impeachmenttel (alkotmányos felelősségre vonási eljárással) “borzasztó dolgot cselekednek”. Hozzátette, hogy folyamatos “boszorkányüldözés” áldozata, amelynek része az a vád, hogy beszédével felhergelte a tömeget a Capitolium ostromára.

Az impeachment elindításáról szerdán szavaz a kongresszus képviselőháza.

Trump múlt szerdán több mint egy órán át beszélt szabadtéren híveihez egyebek közt olyan kifejezésekkel buzdítva őket, hogy “harcoljanak pokolian”.

Kedden Trump a texasi Alamóba repült, hogy meglátogassa az elnöksége alatt a mexikói határra épített új falat, mely az illegális bevándorlás megakadályozására hivatott. Az elnök időről időre módosításokat követelt az építményen, egyebek közt feketére akarta festetni. Egy másik ötlete az volt, hogy vizesárkot ássanak ki a fal mentén, és engedjenek bele aligátorokat. Trump követeléseinek zömét elutasították a kivitelezők.

A falazás ugyanakkor nem vette el a migránsok kedvét attól, hogy Mexikóból az Egyesült Államokba induljanak. Decemberben 74 ezren próbálkoztak, 81 százalékkal többen, mint 2019 utolsó hónapjában.

(Forrás: MTI – Fotó: Getty Images)

Kapcsolódó híreink

Koronavírus: megvan a nulladik európai páciens

Irányi Dániel

Donald Trump cáfolja tanácsadóját a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások végét illetően

Szabó Norbert

Folytatódnak az összecsapások az örmény-azeri határon

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben