A jognak asztalánál – intézkedések a büntetőügyekben

Az emberek alapjában véve nem szeretnek bíróságokra járni. Mégis vannak olyan élethelyzetek, amikor szükséges ott állni a bírói pulpitus előtt. Némelyeknek önszántunkból, némelyeknek kényszerből. Hogyan zajlik le egy büntető eljárás, s mire számíthat az, akit a bíróság elmarasztal, mit jelent az intézkedések fogalma? Ezekre a kérdésekre dr. Grundtner András jogi szakértőnk adja meg cikkünkben a választ.

– Alapvetően hogyan épül fel a bíróságok jogi rendszere, milyen jogi eljárások léteznek?

– Leegyszerűsítve a bírósági rendszer felépítését, alapvetően háromféle bírósági peres eljárás van. Vannak  polgári peres eljárások, ezeket a polgári bíróságok tárgyalják. Vannak közigazgatási ügyek, amiket szintén a polgári bíróságok közigazgatási peres eljárások keretében visznek végig. S végül vannak büntetőügyek, amiket a büntetőbíróságok tárgyalnak.

– Jelen írásban a büntetőügyek tárgyalásával foglalkozunk. Kik vesznek részt ennek a bírósági eljárásnak a folyamatában?

– Míg a polgári peres ügyekben mindkét oldalt ügyvédek képviselik, a büntetőperben a bíróság előtt az egyik oldalon (általános esetben) az ügyész – aki az állam nevében a vádat képviseli –, a másik oldalon pedig a vádlott, illetve az őt védő ügyvéd áll.

Egy büntetőügy a nyomozati szakkal indul. Kétféle nyomozóhatóság van, aki lefolytatja a nyomozást: a rendőrség és ennek felettes szerve, az ügyészség. Amikor valaki ellen feljelentés, vagy a nyomozó hatóság hivatalos tudomásszerzése alapján elindul a büntetőeljárás, akkor az, mint már említettük, a nyomozati szakkal kezdődik. Hogyha ez eredményesen zárul, és úgy találja a nyomozóhatóság, a meglévő bizonyítékok alkalmasak arra, hogy a gyanúsított bűnösségét bizonyítsák a bíróság előtt, akkor az ügyészség elkészíti a vádiratot. Azaz az ügyészség előterjeszti a bíróságon a bűnösség megállapítására irányuló kérelmét, amelyben leírja, hogy melyek a bizonyítékai a vádlott bűnösségének.

A magyar jogban a büntetőeljárásban részt vevő személyt – akivel szemben büntetőeljárás zajlik – általánosan: terheltnek nevezik. A terheltet a nyomozati szakban – az alapos gyanú közlését követően – gyanúsítottnak, a vádirat előterjesztését követően vádlottnak, a bűnösségét megállapító jogerős ítélet kihirdetését követően pedig, elítéltnek nevezzük. A terheltnek joga van arra, hogy az egész eljárás során megtagadja a vallomástételt, joga van az ellene felhozott gyanúsítás és vád ellen védekezni és ügyvédet fogadni.

Összefoglalva: a vádirat benyújtásával lezárul a nyomozati szak. Az azt követő peres szakban, a vádat képviselő ügyészség, vele szemben a vádlott és védője, harmadikként – egyben főszereplőként – pedig a bíróság vesz részt. Ez utóbbi az, amely lefolytatja a tárgyalást, összeveti a vádlott ellen – és a mellette – szóló tényeket, bizonyítékokat, a tárgyalás befejezése után pedig ítéletet hoz.

– Említette, hogy a bírósági eljárás lefolytatását nyomozás előzi meg, ennek eredményei mennyire szoktak meggyőzőek lenni a bíróság számára?

– Magyarországon nagyon sajátos a statisztikai adat ebből a szempontból. Nálunk a váderedményesség 99 százalék fölött van. Ez azt jelenti, hogy aki ellen vádat emel az ügyészség, azt több mint 99 százalékban bűnösnek mondják ki, és el is ítélik.

Ez annyira magas szám, hogy ilyen mutató csak egyes sztálinista, vagy más, diktatórikus berendezkedésű országokban fordul elő. Persze ez a magas váderedményességi mutató utalhatna arra is, hogy nálunk különösen jól dolgoznak a nyomozóhatóságok, de az ügyben kialakult szakmai vitákban, többen nem erre következtetnek. 

Mindenesetre az megállapítható, hogy a védelemnek inkább a vádemelés előtt – a nyomozati szakban – van nagyobb esélye a terhelt kimentésére, mint azt követően, a büntetőperben.

– Az ítéletet végül a bíró hozza meg, neki mihez kell viszonyulnia?

– A vádlott bűnössége, vagy ártatlansága tekintetében, a bíróság – a bizonyítékokat szabadon értékelve és mérlegelve – a belátása alapján dönt. A büntetés kiszabása körében nálunk relatív kötött rendszer van, vagyis a büntetés mértékét – bizonyos keretek között – a Büntető törvénykönyv határozza meg a bíróság számára.

– A büntetőügyek tárgyalásában, az első és legfontosabb kérdés, hogy aki a bíróság előtt áll, az bűnös, vagy ártatlan? Ennek megállapítására milyen eszközei vannak a bíróságnak, az ítélkező bírónak?

– A bűnösség kérdése valóban az első kérdés, amit vizsgál a bíróság. Az egész eljárásban szabad a bizonyítás lehetősége, tehát a bíróság bármilyen bizonyítási eszközt igénybe vehet, eltérhet a vád bizonyítási indítványaitól, és kötöttségek nélkül értékeli – egyenként és összességében – a bizonyítékokat, amikor ítéletet hoz.

A büntetőjárás egyik legfontosabb alapelve, hogy a bűnösséget a vádnak, vagyis az ügyészségnek kell bizonyítania. Amennyiben a bíróság meggyőződése szerint a vádak nincsenek kellőképpen, megalapozottan bizonyítva, alátámasztva, akkor hozhat felmentő ítéletet is. Ennek két csoportja van: a felmentő ítéletet a bíróság kimondhatja bizonyítottság hiányában, illetve bűncselekmény hiányában.

Az első esetben azt mondja ki a bíróság, hogy ő a vádiratban leírt bűncselekmény bizonyítékait nem látja teljesen megalapozottnak. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy egyébként a vádlott elkövette a terhére rótt bűncselekményt, de nem lehet – vagy nem sikerült a nyomozás alatt – ezt kellőképpen bizonyítani.

A másik esetben ezzel szemben vagy teljesen hiányzik a bizonyítottság, vagy éppen az ártatlanság nyer bizonyítást.

– A bizonyítékok között ott lehet a vádlott vallomása is, ezt kötelező megtennie?

– Ismerjük a klasszikus, bűnügyi filmekben elhangzó figyelmeztetést, amikor letartóztatnak valakit: „Ön megtagadhatja a vallomástételt, de bármit mond, az felhasználható Ön ellen.” Ez az elv végigkíséri az egész büntetőeljárást, tehát soha nem kényszerítheti senki arra a terheltet, hogy beismerő, vagy bármilyen más vallomást tegyen az üggyel kapcsolatban.

Van, aki a teljes eljárás alatt – legtöbbször jól megalapozott ügyvédi tanácsra – hallgatásba burkolózik, ezt a védelmi taktikát alkalmazza, hogy semmilyen támpontot ne nyújtson a bizonyításhoz az ügyészségnek. Persze, ez nem kizárólag előnyt jelentő taktika, ugyanis a bíróság, amikor értékeli a körülményeket, azt is figyelembe veszi, hogy a vádlott megtagadta a vallomástételt. Ez önmagában nem vezet ahhoz, hogy kimondják bűnösséget, de a bíróságok általában elgondolkodnak ennek az okain, az ugyanis nem életszerű, hogy aki teljesen ártatlan, az hallgatásba burkolózik, egy büntetőeljárás során. Ennek ellenére, a hallgatás legtöbbször elég eredményes védekezés, mert mivel minden egyes releváns körülményt az ügyészségnek kell bizonyítania, az sokkal nehezebb feladat számára, ha ehhez semmiféle segítséget nem nyújt a terhelt.

– Ez a „bizonyítottság hiányában” tényállás, mi a helyzet a „bűncselekmény hiányában” állapottal?

– Bűncselekmény az a cselekmény, amely tényállásszerű, jogellenes és bűnös. Abban az esetben, ha valamely fogalmi elem – illetve annak bizonyítottsága – egészben hiányzik, úgy bűncselekményről nem beszélhetünk. A vádlottat ennek hiányában felmenti a bíróság. 

A tényállásszerűség hiánya azt jelenti, hogy a vádiratban megjelölt, és a vádlott által bizonyítottan elkövetett cselekedet, nem merít ki – teljes mértékben – egyet sem, a Büntető törvénykönyv által felsorolt, és büntetni rendelt cselekmények, azaz a tényállások közül. 

A büntethetőséget kizáró okok egy része a tényállásszerű magatartás jogellenességét zárják ki. Ez azt jelenti, hogy amennyiben ezen okok valamelyike fennáll, a kifejtett magatartás, cselekmény nem lesz bűncselekmény. Ilyen például: a jogos védelem, a végszükség, jogszabály engedélye, az elévülés.

A bűnösséget pedig, a bűncselekményt megvalósító cselekmény elkövetőjére vonatkozó, büntethetőséget kizáró okok zárják ki. Ilyen lehet például: a gyermeki kor, a kóros elmeállapot, a kényszer, a fenyegetés, vagy a tévedés.

– Ha valakiről viszont bebizonyosodik, hogy bűnt követett el, s ezért őt a bíróság elítéli, akkor milyen büntetési tételeket alkalmazhatnak vele szemben?

– A büntetőjogi szankciórendszert alapvetően két nagy csoportba lehet sorolni: az egyik az intézkedések, a másik pedig a büntetések csoportja.

A büntetés mindig bűncselekményhez kapcsolódik, és rendszerint büntetett előéletet eredményez. Az intézkedés viszont akkor is alkalmazható, ha az elkövető nem büntethető – például gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt –, és soha nem jár büntetett előélettel. 

A hatályos Btk. szerint az intézkedések a következők lehetnek: megrovás, próbára bocsátás, jóvátételi munka, pártfogó felügyelet, elkobzás, vagyonelkobzás, elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele, és kényszergyógykezelés. 

Az intézkedések közül a legenyhébb a megrovás. Ebben az esetben a bíróság rosszallását fejezi ki az elkövetett cselekmény miatt, a vádlott felé. Bár bizonyított, hogy megvalósult valamilyen – általában kisebb súlyú – bűncselekmény, de az nem, vagy csekély súlyban veszélyes a társadalomra. Ezért a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása – ide nem értve az elkobzást, a vagyonelkobzást és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét – szükségtelen. Úgy ítélik meg, a megrovás az elegendő lecke lesz a vádlott számára ahhoz, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

Tehát innen kiindulva, a legenyhébb ítélet a megrovás, a legszigorúbb pedig – jelenleg – a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés.

– Kezdtük a legenyhébb intézkedéssel – a megrovással – mi a következő fokozat?

– A másik – általában elég gyakori – nevelő jellegű intézkedés az a próbára bocsátás. Ebben az esetben a bíróság szintén megállapítja a vádlott a bűnösségét, de nem szab ki büntetést, hanem azt határozott – legfeljebb három évig tartó – időtartamra elhalasztja. Hogyha ezen az időtartamon belül a terhelt újabb bűncselekményt követ el, akkor a korábbi – a próbára bocsátással érintett – bűncselekmény elkövetése miatt is kiszabják rá az ítéletet. 

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy sokan összekeverik a próbára bocsátást, a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéssel. Ez utóbbi esetében a próbára bocsátással szemben ugyanis a bíróság az ítéletben kiszabja a büntetést, de annak végrehajtását bizonyos időre felfüggeszti. A hasonlóság az, hogy itt is egy időt határoznak meg – ez a felfüggesztettnél maximum öt év lehet – amin belül, hogyha valaki hasonló bűncselekményt követ el, akkor automatikusan le kell töltenie a már kiszabott szabadságvesztés büntetését is.

Arról, mi indokolja a bíróságok részéről, hogy a bűnelkövetővel szemben ne intézkedést, hanem büntetést határozzanak meg, s ezek a büntetések milyen mértékűek, jellegűek lehetnek, arról az interjú folytatásában olvashatnak majd a téma iránt érdeklődők.