2.5 C
Budapest
2020. november 30., hétfő
Magyar Jelen
Kárpát-haza

Új köntösben pompázik a kárpátaljai Kaszonyi Arany János Líceum épületegyüttese

A Beregszászi járásban egyedülálló módon a Kaszonyi Arany János Líceum több épületből áll, melyek mindegyikét teljeskörűen felújították a Bázisiskola Program keretében. Az ünnepélyes átadót október 21-én délelőtt tartották – olvasható a Karpatalja.ma hírportálon.

A beruházás során az oktatási intézmény épületei teljes külső és belső felújításon estek át, melynek összköltsége 67 475 143 hrivnya.

Az iskola átadása jelképe annak, hogy Magyarország anyaországként igyekszik támogatni a kárpátaljai magyarságot, s ennek érdekében minden tőle telhetőt megtesz

– mondta köszöntő beszédében Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusának külgazdasági attaséja.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke beszédében büszkén jegyezte meg, hogy az intézmény egykori diákjaként nagy örömmel tölti el, hogy részese lehetett alma matere megújulásának.

“A korábbi feltételek méltatlanok voltak e nagy múltú intézményhez. A Bázisiskola Program és a Keleti Partnerség Program kereteiben nemcsak a már meglévő épületeket hoztuk rendbe, hanem egy új tornateremmel is gazdagodott a líceum. Mivel a pénzügyi keretet nem használtuk fel teljes mértékben, így egy műfüves pálya is épülhet az iskola udvarán” – jelentette be Brenzovics László.

Néhány éve még szégyenkezve mondhattuk, hogy e romos falak száz év történetét, sok-sok gyermek és tanár emlékét őrzik. Ma már büszkén valljuk: a körülmények adottak, már csak a pedagógusok erőfeszítésén múlik a felnövekvő generáció oktatása és nevelése

– fogalmazott Jánosi Angéla, a líceum igazgatónője, majd köszönetet mondott a támogatóiknak.

A portál beszámolója szerint a köszöntők után a líceum ünnepélyes átadásaként Csizmadia Alexandra, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és Brenzovics László elvágták a jelképes szalagot, majd az egyházi méltóságok áldása következett.

– „Őrizd és műveld ezt a földet” – mondta Isten a teremtéskor az első embernek. Kaszonynak is ez volt mindig a küldetése. Kaszonyi az, aki az őrzés és a művelés küldetését felvállalja. Egy iskolának akkor van értéke, ha Istenből táplálkozik, s betölti a rendeltetését – fogalmazott Radvánszky Ferenc helyi református lelkész.

A nevelésnek, a tudománynak arra kell törekednie, hogy az igazságot megtaláljuk, s az igaz Istent imádjuk. Kérjük a Mindenhatót, hogy az itt tevékenykedő pedagógusokban a diákok megtalálhassák az igazi tanítót, Krisztust

– kérte áldását az épületre Jaczkó József kaszonyi római katolikus plébános.

Az átadás során a líceum diákönkormányzatának tagjai szavalattal, énekkel mondtak köszönetet iskolájuk megújulásáért, kihangsúlyozva magyar öntudatukat – zárta tudósítását az oldal.

(Fotó: karpatalja.ma/Bics Katalin)

Kapcsolódó híreink

Cserkészek emlékeztek az aradi vértanúkra a felvidéki Szőgyénben

Varga Lilla

Új köntösben pompázik a kárpátaljai Nagydobrony tanodája

Varga Lilla

Idén is megszervezik a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben