14.1 C
Budapest
2022. szeptember 25., vasárnap
Magyar Jelen
Bűnügy

Újabb letartóztatás a miskolci gyilkosság ügyében

Újabb embert tartóztatott le a Miskolci Járásbíróság a szeptember 12-én történt miskolci gyilkosság ügyében, amelyben pénteken már letartóztattak egy férfit.

A Miskolci Törvényszék közlése szerint a két gyanúsított a sértettel egy ingatlanon, de külön lakrészben élt Miskolcon.

Horváth Dóra vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a három férfi szeptember 12-én a sértettnél italozott, majd amikor a vasárnap letartóztatott gyanúsított el akarta venni a későbbi áldozattól az otthon tartott alkoholját, az seprűnyéllel megütötte. Erre mindkét férfi a sértettre támadt, az utóbb letartóztatott gyanúsított pedig többször megrúgta, majd egy késsel a hátán és az arcán is megszúrta. Ezután a már nem mozduló áldozatot a vasárnap letartóztatott férfi kérésére a társa ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta.

A gyanúsítottakkal szemben emberölés miatt indult eljárás, ez akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – közölte a törvényszék. A két férfit egy-egy hónapra letartóztatták. A bíróság végzése ellen a pénteken letartóztatott gyanúsított és védője fellebbezett.

(Forrás: MTI – Kép: illusztráció)

További híreink

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult eljárás egy salgótarjáni férfi ellen

Irányi Dániel

Belga királyszobrokat rongáltak meg péntekre virradóra Brüsszelben

Dunai Tibor

Tomboló közbiztonság: ezúttal a Teréz körúton vertek meg egy sétáló férfit

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben