17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

Végrehajtó maffia- Schadl György huszadik megszerzett ingatlana is előkerült

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke 2016 és 2020 vége között legalább tizenkilenc lakást, üzlethelyiséget, telket vagy pincét vett meg, amelyek közül kilenc önkormányzati tulajdonból került hozzá. 

Schadl Györgynek minden önkormányzattal jó viszonya volt, a fideszes és a baloldali vezetésű kerületekkel is egyaránt megtalálta azt a közös hangot, ami elengedhetetlen a mindenkori értékesítő és a vevő között.

Schadl ingatlanjait a botrány kitörése után zár alá vették, de az csak most derült ki, hogy még egy huszadik objektum is lapul a portfóliójában.

Ezt a belvárosi, 49 négyzetméteres üzlethelyiséget mindössze 19 millió 38 ezer forintért vette az V. kerületi, fideszes vezetésű önkormányzattól 2019-ben. Ez 389 ezer forintos négyzetméterárat jelent.

Az V. kerületi önkormányzat szerint az árat független igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján határozták meg. Eddig egy másik ingatlanról lehetett tudni, amit Schadl György a belvárosi önkormányzattól vett meg, említésre méltó, hogy akkor az rtl.hu-val a kerület sajtóosztálya még azt közölte, hogy további ingatlanokat nem adtak el a Végrehajtói Kar elnökének. Ráadásul a lap által most észrevett üzlethelyiség az eddig ismert, Városház utcai ingatlan közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Az önkormányzat sajtóosztálya most azzal magyarázta korábbi állítását, hogy

2019-ben a képviselő-testület a Városház utca 16. alatti 6-os számú albetét vonatkozásában jóváhagyta az értékesítést a bérlő, a Soholárium Kft. részére. (…) A Ptk. lehetővé teszi a bérlő számára, hogy elővásárlási jogát harmadik személy részére átruházza, így kerülhetett ez a helyiség Schadl György tulajdonába 2019 februárjában.

A végrehajtó maffia leleplezését a Mi Hazánk hosszú évekkel ezelőtt szisztematikus formában kezdte meg, amikor Dr. Fiszter Zsuzsanna, a párt hitelügyi szakpolitikusa nyilvánosságra hozta, hogy a legnagyobb forgalmú népnyúzó irodák akár 400 milliós évi bevétellel is működhetnek.

A Mi Hazánk nonprofit alapú végrehajtást és a korrupciós működés felszámolását követeli. A nemzeti párt a visszaélésekről rendszeresen tesz közzé oknyomozó videókat :

Időközben az is kiderült, hogy Schadl számos végrehajtónak szabálytalan és etikátlan körülmények között segített diplomát szerezni. A Pécsi Tudományegyetem egészen biztosan érintett, de több intézményben is belső vizsgálat van folyamatban.

Újabb botrány a végrehajtóknál – egyetemi oktatót függesztettek fel

(index-Magyar Jelen)

További híreink

Spanyolnátha 2020 – áprilisi világháborús körkép

Joó György

Felvásárolta a lakosság a BÁV aranyát

Kiss Albert

Rejtett kamerával figyelte vendégeit egy pedofil szállásadó

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen