loading
Menü
Támogatás

Multikulti karibi party egy karibi-parti lánytól

2025. aug. 22. 10:31
2 perces olvasmány
Multikulti karibi party egy karibi-parti lánytól

Unalmasan, egykedvűen ült a színpad szélén piros ruhájában, kezében egy szál cigarettával. Talán éppen azon gondolkodott, miközben az előtte álló, bámészkodó embereket nézte, hogy mégis mi a fenét keres ő ott, szemben a magyar emberekkel? Unott ábrázatáról lerítt, nagyon jól tudja, nem ő itt a fő látnivaló, inkább már az esti tűzijátékra helyezkednek a jelenlévők a Műegyetem rakparton.

A zene elindult, még egy slukkot szívott a cigarettából, majd rákezdett a következő nótára. A dalra, ami az ég világon nem mond neki semmit, talán értelmezhetetlen is számára.
Isten? Áldás? Magyar? Szavak és fogalmak, melyek egy avítt, letűnt világot juttatnak eszébe talán, ahol még Budapest Pride sem volt. A Karibi-szigeteken ez is más, persze az a hely egzotikus, messzi, távoli, így karriert és brandet lehet rá építeni.

Előadásának stílusa árulkodott a magyarsághoz való viszonyáról, hamiskás hangja pedig arról énekelt tulajdonképpen, miért is nem tartottam soha fontosnak, hogy megismerkedjek nevével és munkásságával. Heyliger Ajsa Luna valójában nem tehet arról botrányos semmiről, amit szerda délután előadott a Műegyetem rakparton. Beleszületett az unott, érdektelen, mégis botrányos előadásba, amit láthattunk tőle. 

A fiatal „énekesnő” egy személyben testesít meg mindent, amit a világot uraló multikulti gondol fajról, népről, nemzetről, amit képvisel a művészetben, kultúrában.

Amit láttunk a felvételeken, hiszen élőben ezt vajmi kevesen nézhették végig, az pontosan az a sátáni liberalizmus, amely évszázada rombol, zülleszt mindent, ami érték még az európai romok között. Az 1945 utáni nagy újjáépítéssel párhuzamosan fokozódott az a szellemi, kulturális rombolás, amelynek egyik fő attrakciója volt Ajsa Luna szerdai „éneke”. 

„Boldog születésnapot, Magyarország!” – mondta egykedvűen, unottan a mikrofonba, miután befejezte az ünnepelt meggyalázását és lesétált a színpadról a liberális multikulti sátáni tapsával, éljenzésével kísérve.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás