Ez a „Nem” a merjünk kicsik lenni politikájának igenlése

„Nem” – mondta a tőle megszokott nyugodt, kimért stílusban Lázár János arra a kérdésemre, hogy a washingtoni tárgyalásokon felmerült-e Kárpátalja kérdése. Nem ez volt a napirend, zárta rövidre a témát a fideszes miniszter tulajdonképpen a kormány nevében.

Két dolgot az elején leszögezek. Aki ismer, tudja, hogy szívügyem a határon túli magyarok helyzete, nincs olyan elszakított terület, ahol ne jártam volna, rengeteget írtam a határon túli magyarok helyzetéről. Nemcsak eljártam június 4-i megemlékezésekre, de aktív szereplője, akár szervezője is vagyok ilyen eseményeknek. A másik, amit szeretnék leszögezni, hogy nem kenyerem a „bezzegromániázás”. Most egy picit mégis megteszem.

A geopolitikai helyzet nem egyszerű manapság, ahogy soha nem volt az. Mindig vannak szempontok pro és kontra, amelyeket mérlegelni, értékelni kell, mielőtt egy entitás döntést hoz bármilyen kérdésben. Olyan triviális kérdéseken is órákig lehet lamentálni, érvelni egyik vagy másik szempont mellett, minthogy mi legyen az ebéd – hát még olyan kérdéseken mennyit lehet agyalni, hogy hogyan nyilvánuljon meg az ember egy olyan kérdésben, mint az elszakított területeink akár részleges visszatérésnek kérdése. Ez ugyanis messze összetettebb, komplexebb annál, minthogy „mindent vissza”. A valóságot, a realitásokat, a körülményeket ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Amit viszont nemcsak lehet, de kell is minden esetben tenni, az a magyar érdekek kérlelhetetlen képviselete. Magyar érdekek alatt pedig a magyar élettéren élő összmagyarság érdekeit kell érteni gúnyhatáron innen és kiváltképpen azon túl. A 19–20. század fordulóján pedig a románok éppen azt tették, amit ma is: minden lehetséges helyen és időpontban kiálltak saját érdekeik, törekvéseik mellett. Ezért pedig ők nem hibáztathatóak.

A magyar politikai elit azonban úgy tűnik, nem tanul nemhogy mások példájából, de a saját hibáiból sem.

Rendben van, Antall József kormánya talán érthető módon volt – fogalmazzunk úgy – kevéssé bátor a rendszerváltás utáni hónapokban, években. Azóta azonban elmúlt az MDF, az SZDSZ és lassan az MSZP is. Túl vagyunk néhány válságon és a barackfás dalon is. Valamint túl vagyunk Románia EU-csatlakozásán, amelyről a magyar kormány anélkül döntött pozitívan, hogy a határon túli magyarságnak egy centiméternyi javulást kiharcolhatott volna. 

A 15 éve regnáló Fidesz és beszélő fejei éppen azt harsogják mindenfelé, hogy Orbán Viktor és kormánya a nemzetközi politikában olyan befolyásra tett szert, amelyet legalábbis régen látott ez az ősi nemzet – és kétségkívül igaz, hogy nem beszélnek a levegőbe, amit többek között jelez a Budapestre tervezett orosz–amerikai békecsúcs, valamint a magyar miniszterelnök és Donald Trump közötti jó viszony. Ne tagadjuk, Orbán Viktor minimum fontos szereplő, de talán tényező is a nemzetközi politikai térben.

Éppen ezért nemcsak óriási hiba, de talán történelmi bűn az, hogy a magyar miniszterelnök, amikor szóba kerül, majdhogynem az SZDSZ narratívájával hárítja el Kárpátalja kérdését, amikor pedig Washingtonnal tárgyal, fel sem hozza azt.

„Nem ez volt a napirend” – mondta Lázár János a miértet firtató kérdésre.

„Bezzeg Románia” – vetem képernyőre fájdalmas kínok között, még fájdalmasabb szívvel. Keleti szomszédunk ugyanis minden eszközt megragadott térben és időben egyaránt, hogy Erdély kérdését számára kedvezően rendezhesse egy erre alkalmas pillanatban a századforduló környékén, vagy ahogy teszik manapság Moldova kapcsán. Nem, nem kell tőlük mindent ellesni. Az árulást, a kétszeri átállást pláne nem! Nem is kell átállnunk sehová, elég lenne maradni a magyar érdekek kérlelhetetlen képviselete mellett minden eszközzel, térben és időben egyaránt.

Reálisan nézve finoman szólva sincs esély nemhogy a revízióra, de az autonómiára sem. Így ennek megvalósítását nem is várhatjuk el feltétlenül Orbánéktól, azt azonban igen, hogy küzdjenek érte, hogy a magyar kormány mindig, mindenhol álljon ki a magyar érdekek mellett, ahol csak lehet. Amennyiben ez sikerül, az egy újabb lépés a szocializmus kovácslászlói „merjünk kicsik lenni” hozzáállásának elfelejtéséhez. Addig azonban minden egyes „Nem” emlékeztetni fog minket erre, amikor elszalasztjuk a lehetőséget a határon túli magyarság ügyének képviseletére, amint tette azt a kormány alig néhány napja Washingtonban.