Amikor a cukor agyaggá válik – avagy miért megy szobrászatot tanulni Firenzébe egy magyar tortaművész?

„Egy idő után rájöttem, hogy valójában csak magamnak bizonyítok. Így fokozatosan elengedtem a versenyzést. Ma már sokkal fontosabb számomra az, hogy mit érzek alkotás közben, mint az, hogy hogyan fogadják munkáimat a »nagy körökben«. Az alkotás öröme, a folyamat maga sokkal többet jelent, mint bármilyen díj vagy elismerés.” – Nagylaki-Oláh Emese tortaművésszel beszélgetett Temesvári Márta. 

– Mikor tudatosult benned először, hogy nem cukrász vagy, hanem tortaművész? Mi volt az a pillanat, amikor már nem „csak tortát készítettél”, hanem művet hoztál létre?

– Talán már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy nem a hagyományos cukrászat felé szeretnék elindulni. A szakmát is elsősorban azért tanultam ki, mert a tortadizájn, a művészi alkotás vonzott. Sok süteményt kipróbáltam, de mindig inkább a torták és főleg a figurák, formák, dekorációs technikák készítése ragadott magával.

A torták ízvilágát is kísérletezve, a családom és az első vendégeim visszajelzései alapján alakítottam ki – nem annyira tudatos receptfejlesztéssel, mint egy klasszikus cukrász. Talán épp ezért kedvelik sokan a munkáimat: nálam inkább háziasan kialakított ízekkel találkoznak, nem a cukrászdákra jellemző, kötöttebb ízvilággal.

– Mit jelent számodra a „tortaművészet”? Hol húzódik a határ a „csupán egy szép torta” és az igazi művészi alkotás között?

– Nehéz erre egyetlen választ adni, hiszen mindenkinek mást jelent a „művészet”. Ma már nagyon sokféle alkotásra használjuk ezt a szót. 

Számomra akkor válik egy torta valódi művészi munkává, amikor látszik rajta az aprólékos odafigyelés és a precizitás. Amikor érzem, hogy az alkotó minden részletet átgondolt – akár egy egyszerű figuránál is. Sokszor egy plusz ecsetvonás, egy finom árnyék vagy egy kis fény a figura szemében teljesen más élettel tölti meg a tortát.

A hétköznapinak tűnő torták esetében is törekszem arra, hogy valami apró részlet kiemelje őket a tömegből. Lehet, hogy ezek a finomítások nem mindenkinek szúrnak szemet, de összességében óriási különbséget jelentenek, és ettől válik egy torta igazán egyedivé.

– Hogyan születik meg nálad egy-egy egyedi torta ötlete? Inkább művészként vagy cukrászként gondolkozol ilyenkor?

– Abszolút művészként közelítek minden egyes tortához. Amikor egyedi ötleten dolgozom, először mindig a formát, a hangulatot és a vizuális világot képzelem el. A cukrászszemlélet inkább később kapcsolódik be: az ízek megalkotásánál, illetve annál, hogy technikailag mit lehet megvalósítani egy adott alapanyagból. A kreatív folyamat azonban teljesen művészi – a tervezéstől kezdve egészen addig, amíg össze nem áll a végső kompozíció.

– A munkáidra jellemző az elképesztő részletesség és élethűség. Milyen technikai tudás, kézügyesség vagy szobrászati érzék kell ehhez?

– Úgy gondolom, hogy ez egy több összetevős dolog: technikai tudás, kézügyesség és szobrászati érzék együtt alakítják azt, amit készítek. A részletesség nagy része tanulható – rengeteg gyakorlás, kísérletezés és az anyagok viselkedésének megértése szükséges hozzá. Viszont van benne egy olyan alkotói érzék is, ami inkább ösztönös: hogyan látod a formákat, az arányokat, a fényeket, a karaktert egy figurában.

Az effajta munka sok türelmet és precizitást igényel. Sokszor apró mozdulatok, pici finomítások adják meg azt az élethűséget, amitől valóban „megszólal” egy figura. Ha valamihez pedig nem elég a kézügyesség, azt újra és újra gyakorolom, amíg nem lesz pontos. Számomra az efféle alkotás folyamatos tanulás és fejlődés – ettől is olyan izgalmas.

– Több workshopon fejlesztetted magad, gazdagítottad tudásodat. Ez persze nem elég ahhoz, hogy valaki ilyen szinten alkosson, mint te. Hogyan jutottál el idáig?

– Rengeteg munkával, kitartással és még több éjszakázással. Sok alapanyagot dobtam ki az évek során, mire megtanultam, hogyan viselkednek a különböző masszák, hogyan lehet egy-egy technikát tökéletesíteni. Az elejétől kezdve részt vettem versenyeken is, mert ezek hatalmas gyakorlási lehetőséget adtak, és közben meg is mutathattam magam.

A fejlődés nálam egy folyamatos, hosszú út: tanulás, kísérletezés, újrakezdés és sokszor önmagam felülmúlása. A legtöbb fiatallal ellenétben én nem jártam társaságokba, nagy partikra, hanem az időm nagy részét gyakorlással töltöttem. A workshopok fontos mérföldkövek voltak, de a valódi tudást a rengeteg gyakorlás és a szenvedély adta.

– Nyáron egy hónapos szobrászképzésre mész Firenzébe. Miért döntöttél így, és mit vársz ettől? Hogy a tortaművészeted még magasabb szintre emeled?

– Igen, már nagyon régóta vágyom arra, hogy valami újba kezdjek. Fiatal koromban, amikor kiderült, hogy tudok rajzolni és van érzékem a művészethez, még nem volt elég tapasztalatom ahhoz, hogy felvegyenek az Iparművészeti Egyetemre. Később pedig az élet marketing és PR-területre sodort, mivel művészeti képzésre nem volt anyagi keretem. Mindig volt bennem egy hiányérzet: hogy sosem járhattam „igazi” művészeti iskolába, és nem élhettem meg belülről a művészek világát.

A tortaszobrokat is tanult tudás nélkül, saját hibáimból formáltam meg. Volt némi érzékem hozzá, de rengeteget kellett gyakorolnom, mire el tudtam készíteni egy emberi arcot vagy alakot. Mintegy két évvel ezelőtt azonban találtam Budapesten egy szabad művészeti iskolát szobrász képzéssel, és hetente egyszer bejártam. Már az első alkalommal olyan arcot sikerült agyagból megformálnom, amelyre még én sem számítottam. Rájöttem, hogy az agyag ugyanolyan, mint a cukor – sőt, sokszor még könnyebb is vele dolgozni.

Ekkor kezdett bennem megfogalmazódni, hogy talán a jövőm nem a tortákról fog szólni, hanem sokkal inkább a szobrászat és a festészet felé vezet. Végül Firenzéből jött szembe a lehetőség, ami hatalmas boldogsággal töltött el: végre egy igazi szobrászképzésen vehetek részt, egy olyan közegben, amely a művészetek bölcsője.

Őszintén szólva még nem tudom, mi lesz utána. Lehet, hogy rájövök: nem nekem való a szobrászat és visszatérek a tortákhoz. De az is lehet, hogy egy teljesen új jövőt építek magamnak. Ami most fontos számomra, hogy valami igazán maradandót is alkossak bronzból vagy más anyagból.

– Milyen szakmai díjakat, elismeréseket kaptál eddig, melyek megerősítettek abban, hogy valódi művész vagy a torták világában?

– Az elmúlt években több hazai és nemzetközi versenyen is indultam, és ezek az elismerések hatalmas megerősítést adtak arra vonatkozóan, hogy a torták világa számomra valódi művészeti tér. Néhány díjam, melyekre boldogan tekintek:

• 2024 Palotási Tortafesztivál, artisztika kategória: 2. helyezett – János vitéz; díszített torta kategória: 3. helyezett – Oroszlánkirály témában;
• 2020 Culinary Olympics, Stuttgart, artisztika kategória: ezüst érem – egy kis művészlányt alkottam meg a saját szobraival, rajzaival, eszközeivel és a kutyájával – ez az egyik legkedvesebb munkám;
• 2019 Essen, Németország: ezüst érem, 3. helyezett – egy idős hölgy figurájával, aki visszaemlékezik múltjára és háborúban elvesztett férjére;
• 2019. március, Farsang Kupa, Tata: arany érem – egy menyasszony szobor és festés;
• 2018. május, Palotási Tortafesztivál, extra torta kategória: 2. helyezett – Hungária együttes figurákkal;
• 2018. május, Palotási Tortafesztivál, artisztika kategória: különdíj;
• 2017. január, Kricky Cakes and Airbush: aranyérem – Téli kép;
• 2016. november, Milánói Cake Designer Világbajnokság selejtező.

És persze arra is nagyon büszke vagyok, hogy egy évvel ezelőtt felkértek, hogy legyek a Gerbeaud-ház esküvői tortadíszítője, így ott is láthatóak már a munkáim.

– Van olyan díjnyertes tortád vagy projekted, amelyhez különleges történet kötődik? Mesélnél róla?

– Talán a Stuttgartba készített, Kulináris Olimpiára tervezett alkotásom az, ami a legnagyobb volt és a legkedvesebb számomra. Egy szobrász lányt készítettem el, akinek egy kis gondolat volt a vállán, egy hableány, akit éppen agyagból formázott meg. Mellette a már elkészült szobrai, tervei, rajzai és eszközei, valamint a kutyája, aki boldogan feküdt mellette.

Itt minden részletre nagyon vigyáztam, próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból. Mindent kézzel vagy Airbrush-technikával festettem meg. A szobában lévő csempék nagyon színesek, olaszosak, művésziek voltak. Emlékszem, hogy a csempéket napokig festettem. A lány arckifejezésére nagyon figyeltem, hogy koncentráló legyen; szakadt nadrágjától kezdve utolsó hajszáláig, de még a szobrainál is a lehető legapróbb részleteket próbáltam figyelembe venni. Nagyon nehéz munka volt, talán 2-3 hónapig készítettem. A kiutazás külön kálváriája volt, hogy hogyan szállítsuk el biztonságosan. Végül sérült is egy kicsit az út során, de így is ezüst érmet kaptam. 

Később 2024-ben János vitézt is elkészítettem. Ez a munka is nagyon közel állt hozzám. János vitéz a lován ült és integetett Iluskájának, aki könnyes szemmel, zsebkendővel a kezében búcsúzott tőle. Ezek az érzelmek, amiket imádok megalkotni. Úgy gondolom, szinte tökéletes lovat tudtam készíteni, amelyre ma is nagyon büszke vagyok. 

A főszereplők mellett egy fűzfa állt, amit sok-sok napon át készítettem. Iszonyú nehéz munka volt. A fűzfa alatt patak folyt, mellette a János vitézből ismert kis rózsával.

– Mennyire fontos számodra, hogy műveidet versenyeken vagy kiállításokon is értékeljék? Inspirál vagy inkább kihívás elé állít?

– Régebben nagyon fontos volt számomra, hogy versenyeken induljak és szakmai visszajelzéseket kapjak. Sok éven át ez motivált: hogy egyre jobb és kifinomultabb munkákat készítsek, és minél magasabb szintű eredményeket érjek el. 

Idővel azonban megváltozott bennem valami. Többször tapasztaltam, hogy a versenyek világában nem mindig a tudás vagy a teljesítmény számít – gyakran az ismeretségi kör, a kapcsolatok dominálnak (tisztelet a kivételnek).

Ráadásul, ha díjat nyertem, akkor annak nemigen volt sajtóvisszhangja, nem osztották meg közösségi platformokon a győzelmemet sem, még saját lakóhelyemen sem. Ezért is örülök most annak, hogy a Magyar Jelenben megjelenik ez a cikk, mert ez az első alkalom, hogy valahol igazán foglalkoznak velem és elismerik tudásomat. Eddig senki sem akart büszke lenni rám és arra, hogy az országom, a városom jó hírét vittem szét a világban, ez azért is szomorít el oly nagyon, mert a külföldi versenyeken való részvétel hatalmas anyagi terhet rótt a családom számára. És én mindig bevállaltam, mert arra  gondoltam, hogy meg kell mutatnom külföldön is, hogy mit tudok én, hogy mire képes egy magyar tortaművész. Soha senkitől nem kaptam támogatást ezekhez a versenyekhez – sem pénzben, sem erkölcsileg. 

Egy idő után rájöttem, hogy valójában csak magamnak bizonyítok. Így fokozatosan elengedtem a versenyzést és sokkal inkább a megrendeléseimre és a vendégeim őszinte visszajelzéseire kezdtem koncentrálni. Ma már ez inspirál igazán: amikor látom, hogy valaki számára örömet okoz, amit alkotok.

Ma már sokkal fontosabb számomra az, hogy mit érzek alkotás közben, mint az, hogy hogyan fogadják a munkáimat a „nagy körökben”. Az alkotás öröme, a folyamat maga sokkal többet jelent, mint bármilyen díj vagy elismerés. 

– Mi az a stílusjegy vagy technika, amitől egyből felismerhető, hogy ez egy Emy-torta?

– Ez valóban jó kérdés. Akik ismerik a munkáimat, sokszor már ránézésre megmondják, hogy „ezt biztos Emy készítette”. Talán figuráim arckifejezései azok, melyek leginkább jellemzők rám: szeretem, ha van bennük finom érzelem, élet, karakter. A festési technikáim, a lágy, pasztell színeim és az apró, finomhangolt részletek is olyan stílusjegyek, melyekről általában felismernek.

Mindig arra törekszem, hogy egy torta ne legyen túl harsány vagy túl díszített – inkább letisztult, harmonikus és érzelmekkel teli legyen. Ez az, amit sokan „Emykésnek” mondanak.

– Miből születik igazán minőségi torta? Melyek azok az alapanyagok, amelyekhez ragaszkodsz, és amelyeket messziről elkerülsz?

– A minőségi torta számomra mindig az alapanyagoknál kezdődik. A jó ízekhez tiszta, természetes hozzávalókat használok: valódi vajat, jó minőségű csokoládét, friss tejszínt, igazi gyümölcsöket. Nem szeretem a mesterséges ízesítőket vagy azokat az alapanyagokat, amelyek „olcsón utánozzák” a valódit – ezeket messziről kerülöm.

Fontosnak tartom, hogy a torta ne csak szép legyen, hanem finom is. A vendégek sokszor pont azt szeretik bennem, hogy az ízvilág házias, őszinte, nem túl édes és nem cukrászdaszerű. Évek alatt kialakítottam néhány kedvenc krémet és piskótát, amelyekhez mindig visszatérek, mert tudom, hogy megbízhatóak és minden alkalommal hozzák a minőséget.

A valódi minőség számomra a tiszta alapanyagokból, a gondosságból és a szeretettel végzett munkából születik – ez adja meg azt a pluszt, amitől egy torta nemcsak desszerté, hanem élménnyé is válik.

– Milyen technikákkal lehet a legszebb, legélethűbb figurákat elkészíteni? Van olyan anyag vagy eszköz, amely nélkül soha nem állnál munkához?

– Úgy gondolom, hogy a legfontosabb „eszköz” mindig a kéz. Ha a kezedet tudod irányítani, ha érzed az anyagot és a formát, akkor szinte bármit meg tudsz alkotni. És ez fordítva is igaz: bármilyen jó anyaggal dolgozol, ha nincs meg a kézügyesség és a kontroll, nem lesz igazán élethű a végeredmény.

A precíz, részletgazdag munkához természetesen vannak olyan eszközök, melyekhez mindig odanyúlok. Például egy lapos végű formázó a simításokhoz, egy nagyon hegyes eszköz a szemek kialakításához, és külön szerszámok a haj finom formázásához. Ezek nélkül nehezebben érném el azt az élethűséget, amit szeretek.

Az anyagválasztás is sokat számít. Léteznek olyan cukrászatieszköz-boltokban kapható, kifejezetten szobrászati jellegű masszák, amelyekkel könnyebb szépen dolgozni. De én az elején egyszerű fondanttal készítettem figuráimat, és ha valakinek nincs másra lehetősége, azzal is teljesen megoldható a munka. A marcipánt inkább kisebb figurákhoz ajánlom, nagyobb szoborszerű formákhoz nem ideális.

Sokan szeretik még a formázható csokoládégyurmát, mely nagyon jól alakítható és szép részleteket lehet vele kialakítani – ez is egy csodás anyag figurákhoz.

– Mitől függ egy művészi torta ára? Mely tényezők dobhatják meg leginkább a végösszeget?

– Egy művészi torta ára elsősorban a bonyolultságtól és az alapanyagoktól függ. Ha valaki különleges ízeket szeretne, vagy a design extraösszetevőket igényel, az természetesen növeli a költséget. 

Tudni kell, hogy már az alapanyagok is jelentős költséget jelentenek: a csokoládé, a vaj, a tejszín és a minőségi hozzávalók mind nagyon drágák. Ehhez jön a torta elkészítésének teljes folyamata: a sütéstől és rétegezéstől kezdve a krémek elkészítésén át a figurák megformálásáig, majd a torta lekenése, burkolása, végleges díszítése.

Az árat jelentősen „megdobja”, ha valaki bonyolultabb mesefigurákat kér, több darabból álló kompozíciót vagy festményszerű díszítést. Egy-egy ilyen figura vagy festett felület akár több órás munka is lehet! Egy egyszerűbb dizájntorta is általában fél napos munkát igényel, a bonyolultabb művészi torták pedig akár több napon át készülnek. 

A torta ára tehát nemcsak az alapanyagokról szól, hanem az időről, a kézügyességről, a művészi látásmódról és a sok év alatt felépített tudásról is.