Görénykurzus – ezek száz éve ugyanazok

„A görénykurzus egyik megbocsáthatatlan, végzetes főbűne, hogy (...) a már-már felszabaduló magyarságot visszadobta kizsákmányolói karmai közé” – írja Szabó Dezső 1923-ban az általa megalapított Élet és Irodalom című lapban közölt Új magyar ideológia felé című, nevezetes programalkotó esszéjében. Meg is magyarázza, hogy miért ezt a szót választotta „(...) az utolsó négyévi mocsárlázra. Végre ezt találtam aránylag legkifejezőbbnek, mert három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös.”

Szabó Dezső már az 1920-as évtized elején, a Bethlen-kormány második évében görénykurzusként azonosítja azt a kormányzati politikát, amelyet a történészek általában a trianoni csapás utáni konszolidáció és fellendülés időszakának tanítanak.

Pedig első regénye, az Elsodort falu 1919. májusi megjelenése és országos sikere után, és azt követően, hogy Horthy 1922 májusában irodalmi teára invitálja a budai várba, elnyerhetné a két világháború közötti Magyarország hivatalos írófejedelmi pozícióját a hivatalosságoktól és az olvasóközönségtől egyaránt. Mégis van ereje szakítani a kurzussal, mert felismeri: a sebek gyors befedése mellett a magyarság fő baja, az idegen érdekeknek kitettség, a magyar tulajdon és termelőerő kisajátítása nem változik, sőt tovább nő.

A fent idézett lapszám másik írásában, a Rokamból-romantikában a magyar társadalom állapotát így összegzi: „Elromlott az élet és megcsúfult az ember minden útja. Mocsárláz fojtja a lelkeket. A fórumot görények árasztják el, és gyáván lapulnak a nemesebb állatok. 

A magyarságot ezer hazugság, ezer új gazság és álpróféta marja ki megszűkült honából.”

A két világháború közti szellemi élet legnagyobb hatású írójának kérlelhetetlen magyarságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy „1919 júniusában az írói direktóriumban szenvedélyesen megtámadja Lukács Györgyöt, Balázs Bélát, és az egész forradalmi judeokráciát, a nép- és nemzetellenes zsidóuralmat, amely a forradalommal hatalomra került” – olvashatjuk a Szőcs Zoltán összeállításában megjelent Szabó Dezső-kronológiában. 

Lukács egyébként a támadás miatt katonai behívót küldet neki, amely elől bujkálni kényszerül. 1919 végén a román cenzúra is betiltja, 1920 tavaszán pedig párbajt vív báró Perényi Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Szövetség vezetőjével, mivel úgy látja, az MNSZ politikája nem elég nemzeti. 1923 őszén pedig már kétéves börtönt és százezer korona büntetést szabnak ki rá a Tisztviselő kérdés című írása miatt (az ítéletet később egy hónap felfüggesztettre és ötvenezer koronára mérsékeli a Kúria).

A görénykurzust először említő tanulmányt bizonyára jól ismerik a Magyar Út Digitális Polgári Körben 

összegyűlt, általam is tisztelt közéleti személyiségek is, hiszen közösségi oldalaikon már több lírai videót is megjelentettek a Mester munkássága előtt tisztelegve. Szabó Dezső életműve a német uralmi törekvések, a kommunista hódítás – és a mindkettőbe integrálódó zsidó plutokrácia, ma úgy mondjuk: globalizmus – ellen éppen azt a paradigmaváltást követeli, amelyeket mai politikai életben csak a Mi Hazánk képvisel, és amelynek alapvetését Szabó Dezső így foglalta össze az 1920-ban megjelent Egyenes úton című tanulmánykötetében: „Egész pályám egyetlen tanítása: a magyarságot a legszélesebb szociális politika, s a legmélyebb és legintenzívebb kultúra juttatja az őt megillető helyhez.”

A magyarság legsürgősebb feladatai száz éve ugyanazok: a magyar tulajdon, a magyar föld birtokának meg- és visszaszerzése, és a magyar szellem, kultúra és oktatás megerősítése. 

A gyökeres változtatást zászlajára tűző Mi Hazánk Mozgalom Virradat Programjának eszmei alapjait éppen a Virradat újságban 1921-ben megjelent ötvenöt Szabó Dezső-tanulmányban fedezhetjük fel.

„Az új magyar állam épületét nem a magyar föld és magyar munka által nyújtott természetes épületanyagokkal építették fel. Hanem, mint az arab mesék sarlatánjai, a levegőbe rögtönöztek egy felszínesen csillogó modern államot. Egy egész sajátságos, hazugul és bűnösen lehetetlen állam volt ez, melynek semmi földbeépített alapja nem volt. Mert természetes alapjával, a saját népével szemben idegenül állott, s azt csak kizsákmányolási lehetőségnek nézte. És a régi osztályérdeket összefogva az új kapitalizmussal,

úgy csináltak államéletet, hogy ennek minden ténye örökössé állandósítsa ezt a kizsákmányolást.

Ennek a levegőbe épített államnak, ennek a bűnös és perverz Szemirámisz függőkertjének szükségszerűen le kellett zuhannia.”  (Új magyar ideológia felé)

A tanulmánynak a magyar államéletre vonatkozó ítélete, a saját néppel szembenállás, a kifosztásának mindig kaput nyitó politika nem változott a mai napig. A magyarok széles rétegei azóta is küszködnek, napról-napra élnek, és generációnként legalább egyszer alaposan kifosztják őket azok segítségével, akiknek éppen megvédenie kellene őket.

Ezért, és mint az eredeti Magyar Út Körök Mozgalom egyik volt elnökségi tagja kérdezem a mai digitális magyar utasokat: nem ismerős a tanulmányban leírt helyzet, ha körültekintenek a mai magyar politikai panorámán? És nem feladata-e egy igazi magyar utasnak, hogy minden szellemi erejét, közéleti befolyását latba vetve végre nekilásson a Szabó Dezső-i paradigmaváltás megvalósításának? Hogy száz év után megvirradhasson a magyarságnak is.

És hogy a büdösségről se feledkezzünk meg: létezik egy „Szabó Dezső emléke” nevű rózsafajta, Márk Gergely nemesítése a nagy író tiszteletére. Nem kell tehát a görénybűzt elviselni, ha nem akarjuk. Rózsaillat van hozzá, csak akarat kell még.

Kapcsolódó: