Decemberben megjelent Garda Dezső történész, egykori képviselő parlamenti munkásságát bemutató forrásértékű sorozatának befejező része. A kötet A tulajdon-visszaszolgáltatás útvesztőiben címmel látott napvilágot, és a szerző harmadik képviselői mandátumának időszakát tárja az olvasók elé. A sorozat első darabja 2023-ban jelent meg A közbirtokosság és a magyar nyelvű főiskola címmel, amely az 1997 és 2000 közötti sajtóvisszhangot és képviselői tevékenységet összegezte. Ezt követte 2024-ben a második kötet, a Kalapácsjog és magánerdészet, amely a 2001 és 2004 közötti parlamenti munkát mutatta be. Mindkét műről részletes méltatás jelent meg a Hitel folyóirat hasábjain. A most megjelent zárókötet a dokumentumértéke mellett rendkívül aktuális is. Bár a benne szereplő események a 2005–2008 közötti időszakhoz kötődnek, a romániai ingatlan-visszaszolgáltatások és az erdőtulajdonok körüli jogi küzdelmek a mai napig nem zárultak le. A szerző tűpontos látleletet ad a jogalkotási gépezet akadályairól és a politikai háttéralkukról. Garda Dezső munkája nem csupán egy politikai életút összegzése, hanem a székelyföldi közösség önrendelkezéséért és gazdasági megmaradásáért vívott harcának fontos krónikája. A kötet tanulságai a jelenlegi kisebbségi jogvédelem számára is irányadóak, rávilágítva arra, hogy a magántulajdon és a közösségi javak védelme elválaszthatatlan a nemzeti identitás megőrzésétől. Király Béla interjúja.
– Mennyire tartja aktualitásnak ezt a záró kötetet a dokumentum jellege mellett?
– Feltétlenül annak tartom. Az RMDSZ – amelynek színeiben képviselő voltam – az 1997-es kormányra lépésekor felvállalta a kommunizmus idején törvénytelenül kisajátított ingatlanok, erdők és szántóföldek visszaszolgáltatását. Könyvemben arról a küzdelemről is írok, amelyet az RMDSZ-es polgármesterekkel, megyei tanácselnökökkel és a szövetség felső vezetésének egyes tagjaival folytattam e törvények betartatásáért.
Sajnálatos módon 2025-ben az RMDSZ-es miniszterek és a parlamenti frakció sürgősségi kormányrendelettel függesztette fel azok kártérítését, akiknek a jogtalanul elvett javait már nem lehetett természetben visszaadni. Az érintettek többsége ráadásul magyar. Idén januárban pedig akkora ház- és telekadóval sújtották a magyar közösséget, hogy sokan kénytelenek lemondani a tulajdonjogukról.
– Kik azok az RMDSZ-es politikusok, akik nevüket adták ehhez a sürgősségi kormányrendelethez?
– 2025-ben, amikor a román kormány kiadta az úgynevezett „salátarendeletet”, Románia pénzügyminisztere Tánczos Barna volt. A másik érintett tisztségviselő Ráduly Róbert Kálmán, a pénzügyminisztérium államtitkára, Csíkszereda korábbi polgármestere. Őt egyébként már 2008-ban elmarasztalta a Hargita Megyei Törvényszék, amiért akadályozta a tulajdon-visszaszolgáltatást.
A hitelesség kedvéért idézek Orbán Ferenc Megbírságolták Csíkszereda polgármesterét című cikkéből, amely a Hargita Népe napilap 2008. június 18-i számában jelent meg: „A birtokba helyezés indokolatlan késleltetéséért 10 000 lejes büntetést rótt ki az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság Ráduly Róbert Kálmánra, Csíkszereda polgármesterére. A hatóság egy korábbi ellenőrzése során rendellenességeket állapított meg a város birtokbahelyezési ügymenetében. Az ellenőrzés pillanatában ugyanis a jogszerűen benyújtott, mintegy 900 kérelemből csupán 200-at bíráltak el. A jegyzőkönyv az indokolatlan késleltetés mellett néhány kártérítési ügy szakszerűtlen megoldását is kifogásolta, valamint azt, hogy a 2006 októberi tanácsülésen egyes kérelmeket pozitívan bíráltak el, míg másokét indoklás nélkül elutasították.”
Az újságcikkből is világosan kiderül: Ráduly a 900 ügyből mindössze 200-at oldott meg. A fennmaradó 700 család kártérítését pedig éppen 2025 januárjában halasztották el ismét.
– Mondana egy példát a januárban bevezetett ház- és telekadó mértékére?
– A december 15-én elfogadott 239-es törvénnyel Romániában az előző évhez képest több mint kétszeresére emelték az adóalapot. Ezzel egy időben az önkormányzatoknak megtiltották az adókulcs mértékének csökkentését, jóllehet ezt az RMDSZ által is megszavazott adótörvénykönyv korábban lehetővé tette. Ezzel az önkormányzatok kezéből minden eszközt kivettek, amellyel tompíthatták volna az adóemelés mértékét.
Hogy egy konkrét példát mondjak: 2026-ban a rám kirótt ingatlanadó 10 952 lej, miközben 2025-ben ugyanezért az ingatlanért még 2000 lejt fizettem. A házadó tehát az ötszörösére emelkedett.
– Ezek a magyar képviselők – részben vagy egészben, önként vagy pártutasításra – nem támogatták az Ön több törvénykezdeményezését a 2004–2008-as parlamenti ciklusban. Melyeket emelné ki ezek közül?
– Ilyen volt például az egyházaink anyagi támogatását szolgáló tervezetem. Igazságtalannak tartottam, hogy az ortodox egyházak – mint a tömbmagyarság vidékén működő szórványegyházak – állami támogatást kaptak ingatlanvásárlásra és a személyzet bővítésére, miközben a magyar szórványegyházak nem klerikális személyzetének nem járt semmi. Három különböző javaslatot is benyújtottam ebben az ügyben, de sajnos hiába.
Helyszűke miatt csak két további példát említek. Az egyik Kelemen Hunor jelenlegi szövetségi elnök esete. Meggyőződésem volt, hogy a vidéki társadalom középrétegét a mezőgazdasági termelés jövedelmezőbbé tételével kellene támogatnunk. Emiatt többször is kezdeményeztem a mezőgazdasági területek tagosításáról szóló törvényt, amelyet a román képviselőtársaim többsége is támogatott. Az ötödik próbálkozásnál, a 2008-as végső szavazáson Kelemen Hunornál nem volt ott a szavazókártyája, így nem voksolhatott. Ezen az egyetlen szavazaton múlt, hogy a tagosítási javaslatomból nem lett törvény.
Mondanom sem kell, hogy a harmadik ciklusomban is küzdöttem a fatolvajok ellen, akiket többnyire az érdekelt állami intézmények védelmeztek. 2005 nyarán nyílt levélben fordultam Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnökhöz az erdőirtások miatt. Levelemet románul a Bursa, magyarul a Gyergyói Kisújság közölte. A korrupcióellenes bizottság tagjaként sorozatos helyszíni vizsgálatokkal próbáltam megállítani a pusztítást. Több erdőrész kiirtását bizonyítottam be Szárhegy, Ditró, Gyergyószentmiklós és Csomafalva határában. Azonosítottam az elkövetőket is, de a rendőrség, és főleg az ügyészség mindent elkövetett a famaffia védelmében. Ugyanígy magamra maradtam a Gyilkos-tó tisztaságának megőrzéséért folytatott küzdelmemben is: sem az RMDSZ szervezetei, sem a későbbi magyar környezetvédelmi miniszter, Korodi Attila nem állt mellém.
Természetesen számos sikeres törvénykezdeményezésem, parlamenti és helyi fellépésem volt, de ezekről most nem beszélnék részletesen, hiszen mind olvashatóak a könyvemben.
– Mi lehetett az oka annak, hogy magyar képviselőtársai nem mindig támogatták törvénykezdeményezéseit és parlamenti fellépéseit?
– Én világéletemben a választóimat és a közösségemet kívántam szolgálni. Bár sok mindent valósítottunk meg közösen a képviselőtársaimmal, és amennyire a keretek engedték, alkalmazkodtam a pártfegyelemhez is, az elveimmel összeegyeztethetetlen döntésekkel képtelen voltam azonosulni. Megválasztásom előtt történészként évekig kutattam a székely közbirtokosság múltját, és célomul tűztem ki annak visszaállítását az erdők és legelők visszaszolgáltatása révén. Ez végül sikerült.
– Volt azonban az éremnek egy másik oldala is.
– Olvasta a könyveimet, így tudja, miket tapasztaltam menet közben. Egy maffiamódszerekkel dolgozó, szűk helyi és országos – román, illetve magyar tagokból álló – klientúra a saját javára fordította a tulajdon-visszaszolgáltatást és a közbirtokossági erdők ügyét. Bár voltak, akik visszakapták jussukat, a székely közösség közel felét, a kisembereket egyszerűen kiforgatták a jogaikból. Ők erdő helyett gyakran csak „csutakost”, azaz tarra vágott területeket kaptak vissza; a fákat ugyanis még a visszaadás előtt kitermelték az érdekcsoportok.
A gyergyói erdőirtások kapcsán több olyan, a visszaszolgáltatásokhoz kötődő panamát is feltártam, amelyek hátterében polgármesterek, jegyzők és alprefektusok álltak. Emiatt a bukaresti parlament ellenőrző csoportjával 2006 és 2008 között folyamatosan vizsgálódunk. Mivel én vezettem ezeket a kivizsgálásokat, az érintettek becsületsértési pert indítottak ellenem, és az ügyészségen keresztül próbálták elérni, hogy vonjam vissza a nevemmel fémjelzett parlamenti jelentést.
A rám nehezedő nyomás akkor vált igazán fojtogatóvá, amikor az RMDSZ vezetőségének taktikázása miatt elveszítettem a mandátumomat. Paradox módon akkor nem a korábbi magyar képviselőtársaim, hanem a visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság és a jogi bizottság sietett a segítségemre: ők védtek meg a maffia zaklatásától. Ebben a kötetben is – a személyes panaszok hangoztatása helyett – kizárólag parlamenti jegyzőkönyveket, felszólalásokat, korabeli sajtótermékeket és statisztikákat mutatok be igazolásként.
– Tudna idézni erre vonatkozóan a korabeli sajtóból?
– Természetesen. Két példa talán szemlélteti is a helyzetet.
A Népszabadság 2005. szeptember 22-i számában, a Csutakos erdők, buzgó bürokraták című cikkben egyebek mellett ez állt: „Románia 6,4 millió hektárnyi erdejéből alig több mint 2,5 millió hektárt szolgáltattak vissza az eredeti tulajdonosoknak. A magyar többségű székely megyékben (Hargita és Kovászna) ellentmondásos a helyzet: már 2002-ben sikerült 87 százalékban visszajuttatni az erdőket a tulajdonosi társulásoknak és önkormányzatoknak, de a magánerdők tekintetében ez az arány alig húszszázalékos. Székelyföldre jellemző, hogy a tulajdonosok »csutakosokat«, azaz tarra vágott erdőket kapnak vissza. Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő – aki a törvényalkotási folyamatban a mezőgazdasági miniszter személyes kérésére vett részt – ezt a helyi földosztó bizottságok, valamint az illegális fakitermelők és a faexportban érdekelt »vállalkozók« érdek-összefonódásával magyarázza. Egy frissen felderített brassói ügyben például a helyi önkormányzat földosztó bizottsága azzal a kikötéssel adta vissza az erdőt a tulajdonosnak, ha azt azonnal eladja egy megjelölt vállalkozónak. A »kedvezményezett« irányítása alatt pedig olyan mennyiséget termelnek ki, amelyet az erdészeti törvény kategorikusan tilt. »Nem látom, hogy a restitúciós törvény a kérdést a november végi határidőig véglegesen megoldaná. Annyi visszaélés és törvénytelenség történt eddig, hogy azokat lehetetlenség helyrehozni« – nyilatkozta lapunknak a Székelyföldön »az erdők ügyvédjeként« ismert Garda Dezső. A parlament korrupcióellenes vizsgáló bizottságának tagjaként az elmúlt években a romániai »famaffia« felderítéséért küzdött; erdélyi sajtóértesülések szerint tavaly húszezer eurós vérdíjat is kitűztek a fejére. Garda szerint pesszimizmusát a tárcavezetőnél felhalmozott, két teljes termet betöltő panaszlevél-paksaméta is indokolja. »A törvény a végrehajtást a polgármesterek és prefektusok kezébe adja, akik a jövőben is visszaélhetnek a hatalmukkal« – állítja Garda.”
A Polgári Élet 2008. december 24.-i számában A kisember-képviselet okozta vesztemet. Élet az RMDSZ után címmel azt írták rólam: „A tulajdon visszaadásokért harcoló honatyát RMDSZ-es csapattársai távolították el a politikai életből. Kilépett az RMDSZ-ből, tanítani fog a továbbiakban és folytatja tudományos munkáját. Parlamenti tevékenysége nagyon sok személy számára kényelmetlenné vált, ezért követtek el mindent, hogy megszabaduljanak tőle – vallja Garda Dezső. Magas rangú RMDSZ-es tisztségviselők mindent elkövetnek, hogy Garda ne lehessen rajta az RMDSZ listáján. Egyes gyergyói személyek megkeresték az országos vezetést, s együtt fogalmazták meg a tőle való megszabadulás igényét.”
– Az RMDSZ-ből kilépve a 2008. november 30-i választáson már függetlenként indult. Erről az eseményről az egyik legalaposabb összefoglalót Parászka Boróka írta a 168 Óra 2008. december 11-i számában. Ő akkor azt nehezményezte, hogy a választási körzetek módosítása miatt a kolozsvári liberális politikus, Eckstein-Kovács Péter is kiesett a parlamentből. Az Ön példája azonban még egyértelműbben bizonyíthatta volna a választási rendszer visszásságait.
– Akkoriban egy új, egyéni körzetes választási rendszert vezettek be azzal a céllal, hogy a képviselők közvetlenebb felelősséggel tartozzanak választóiknak. Romániában ugyanis gyakorlattá vált, hogy a bukaresti vagy más nagyvárosi központokban élő honatyák – tisztelet a kivételnek – ritkán találkoztak a választópolgárokkal, és alig törődtek képviselt térségük sorsával.
Nálunk, Hargita és Kovászna megyében az előválasztások rendszere miatt már 1996-tól érvényesült az egyéni felelősség: csak olyan képviselő juthatott mandátumhoz, aki az adott körzetben élt. Én például az ősi Gyergyószéket és Maroshévíz vidékét képviseltem. Az új törvény szerint azonban létrehozták a választási „kollégiumokat”. Egy képviselőre legfeljebb 70 ezer, de legalább 57 ezer lakosnak kellett jutnia.
A székely megyékben élő románságnak nem kedvezett volna a szigorú körzetkialakítás, mert nem tudtak volna ilyen lélekszámú, földrajzilag egységes tömböt alkotni. Ezért a törvényt kijátszva figyelmen kívül hagyták a népességi mutatókat. Hargita megyében létrehoztak egy olyan választási kollégiumot, ahol a lakosság száma mindössze 30 ezer körül volt, s ahol a magyarság a szórványhoz hasonló kisebbségbe került. A Mircea Dusa jelöltnek „szabott” körzet magában foglalta Maroshévízet, Tölgyest, Hollót, Bélbort, Borszéket, Galócást és Salamást, sőt, ide csatolták a Gyergyói-medence egyik nagyközségét, Ditrót is.
Ezzel szemben az én körzetemhez Gyergyószentmiklóst, Alfalut, Remetét és Szárhegyet sorolták, ám ehhez teljesen tágan fekvő vidékeket – Parajdot, Korondot, Székelykeresztúrt és a Nyikó mentét – is hozzákapcsoltak. Így az én választási körzetem népessége elérte a 78 ezer főt, ami jelentősen meghaladta a törvényes kereteket.
– Tehát egy olyan rendhagyó képviselői körzetet hoztak létre, amelyben a lakosság kisebb részét adta Gyergyó vidéke, a nagyobb felét pedig a Sóvidék és Keresztúr környéke?
– Pontosan. A látszólag nekem szánt „kollégium” lakosságszámát törvénysértő módon alakították ki. A csíki és a libáni közbirtokossági uniók elnökei hiába tiltakoztak emiatt Markó Bélánál. Kelemen Hunor, az RMDSZ akkori ügyvezető elnöke Székelyföldön megszüntette az állóurnás előválasztás lehetőségét, és a román Szociáldemokrata Párttal (PSD) karöltve olyan választási körzetet hozott létre, amely végül képviselői mandátumom elvesztéséhez vezetett.
1996-ban, 2000-ben és 2004-ben a Gyergyói-medence magyar ajkú lakossága még állóurnás előválasztáson dönthette el, ki képviselje a szövetséget a román törvényhozásban. 2008 őszén azonban az RMDSZ felső vezetése a „nép helyett” a polgármesterekre és a helyi szervezetelnökökre bízta a jelöltállítást. A 2008. szeptember 5-i csíkszeredai szavazáson Barti Tihamér területi elnök megtiltotta a gyergyói küldötteknek, hogy rám adják voksukat. Hasonló utasítást adott a csíkiaknak Borboly Csaba, az udvarhelyszékieknek pedig Verestóy Attila. Ennek ellenére a székelyudvarhelyi és a dél-csíki küldöttektől 70 szavazatot kaptam, míg ellenfelem, az RMDSZ-es Páll Árpád 72-t.
– Könyvében olvashatjuk, hogy mandátuma elvesztése után az ügyészség eljárást indított Ön ellen, miközben a korrupcióval vádolt RMDSZ-es tanácsosokat, polgármestereket és más érintetteket felmentették. Ők ma is elvannak, mint Marci Hevesen?
– Hogyne. Románia Parlamentjének korrupciót és visszaéléseket vizsgáló bizottsága, valamint a Képviselőház jogi bizottsága többször is jelezte: az ügyészségnek nincs joga engem meghurcolni, mivel a parlamenti jelentés elkészítésekor mentelmi joggal rendelkeztem. 2009. október 12-én a román képviselők végül kiálltak mellettem, és a javamra szavaztak. Tették ezt annak ellenére, hogy tizenkét éven át minden március 15-én, október 6-án és 23-án a bukaresti parlamentben vállaltam a magyar múlt bemutatását, és többször is követeltem Székelyföld területi autonómiáját. Az RMDSZ-es magyar képviselők ezzel szemben természetesen ellenem szavaztak.
– Úgy tudom, már készül az újabb könyve. Megtudhatjuk, mi a témája?
– Néhány éve a dualizmus kori magyar parlament munkásságát tanulmányozom, emiatt sokat kutattam az erdélyi levéltárakban és Budapesten is. Székelyföld, de különösen a gyergyói térség akkori képviselőinek tevékenységét vettem górcső alá. Elsősorban a választóikat szolgáló munkásságuk minősége érdekelt az 1867-es kiegyezéstől egészen az 1918-as impériumváltásig.
– Kiket emelne ki azok közül, akiknek a tevékenységéből az itt élő kisemberek is profitáltak? Voltak olyanok, akik nem csupán „reményházalók” voltak?
– Sümegi Vilmos újságíró, a Függetlenségi Párt képviselője mindenképpen említést érdemel: ő 1904 és 1918 között képviselte Gyergyószentmiklóst az országgyűlésben. A legnagyobb elismerés azonban Dobránszky Péter (1845–1918) bölcseleti és jogi doktornak jár, aki 1881-től 1887-ig volt térségünk parlamenti képviselője. Ő nagy empátiával, lelkiismeretesen és rendkívül hatékonyan dolgozott a Gyergyói-medence érdekeiért.
– Hogyan került Dobránszky közvetlen kapcsolatba a székelyekkel?
– A sepsiszentgyörgyi természetvizsgálók évente szerveztek tudományos konferenciákat Előpatakon. 1875-ben őt is meghívták ide. Az előadása nagyon megtetszett a jelen lévő borszéki közbirtokosság tagjainak, ezért oda is meghívták. Emlékhangok a Székelyföldről című könyvében igen érzékletesen írta le a Székelyföldön átvezető útját. Tanulmányi kirándulásának döntő szerepe volt abban, hogy 1881-ben gyergyói képviselővé vált. Dobránszky igen nagyra értékelte például a székelyföldi vásárokat, mert szerinte a csereforgalom a gazdaság életképességét bizonyította. Mint írta: „De ma a búnak-bajnak híre-hamva sincs, hiszen vásár van Szentmiklóson, mely véletlenen én módfelett örülök. Vásárokban egyáltalán nem volt szűkölködésünk. Kézdivásárhelyen iparkiállítás volt, Sepsiszentgyörgyön vásár volt, mikor ott jártunk, és most meg épen Szentmiklóson van vásár. Azért örülök e vásárokon, mert alkalma nyílik az embernek szemlét tartani a nép, a nép terményei és szükségletei felett. Minden ilyen vásár egy-egy néprajzi, termény- és iparkiállítás.” A székelyföldi tartózkodása idején tapasztalt vendégszeretet hatására megfogalmazta tervét a Keleti Kárpátok medencéiben lakó magyar népcsoport megsegítésére, állami támogatására. Olyasmiért küzdött, amiért én is képviselőségem idején. Égetően aktuális ma is, amit ő akkor megállapított, és ami ellen küzdött: „Az államnak egyáltalán elsősorban kellene példát adni az okszerű gazdálkodásra. Az erdők korlátlan irtása és a fakincsek ésszerűtlen tékozlása szomorú következményeket hord magával. Ha az állam és nép egyaránt versenyeznek a meglevő erdővagyon rombolásában és elpazarlásában: nem adok neki sok időt, hogy e vidéknek nem lesz saját szükségletére való tüzelő- és szerszámfája sem. És az Isten attól az időtől mentsen meg; mert akkor lesz aztán valósággá, amitől annyira félünk: a székely kivándorlás.”
Dobránszky egyébként a kormánypárt tagja volt, és vezérszónokként vett részt a költségvetési vitákban. Érvelésének hatására emelték meg például a pedagógusok egy részének fizetését. Igen sokat tett a Marosvásárhely–Gyergyószentmiklós, a Maroshévíz–Borszék, illetve a Szászrégen–Gyergyószentmiklós közötti utak kiépítéséért. 1882-ben a forrásvédők országos kongresszusa az elnökévé választotta, ő pedig törvényjavaslatot dolgozott ki az érdekükben. 1883-ban törvénycikkel lépett fel az uzsora és a káros hitelügyletek ellen. Nem folytatom érdemeinek felsorolását: egy ilyen magyar képviselő ma is elkelne a Kárpát-medence minden táján.
– A dualizmus évtizedeiben a politikai élet fő helyszíne a képviselőház volt. A kiegyezés után milyen választási törvény érvényesült Erdélyben?
– 1867 után a magyarországi választási törvényt nem terjesztették ki azonnal Erdélyre. A keleti országrészben – nemzetiségi okokból – érvényben hagyták az 1848. évi erdélyi törvényt, amelynek alapján az erdélyi törvényhatóságok 75 képviselőt küldtek az országgyűlésbe. A városokat 23 honatya képviselte. Mivel a választókerületek a törvényhatóságok határait követték, az első évtizedben megmaradt ezek aránytalansága.
Fennmaradt az egykori erdélyi „taxás helyek” kiváltsága is, amelyek még a fejedelemség korából rendelkeztek diétai képviselettel. Ezek között akadtak olyan eljelentéktelenedett vagy csekély népességű települések is, mint az alig több mint ezer lakosú Illyefalva, vagy a másfél ezres lélekszámú Csíkszereda. Amíg Csíkszéken 1869-ben a két kerületben hat-, illetve hétezer választó volt, addig Csíkszeredában mindössze 223, Illyefalván pedig 247 polgár rendelkezett választójoggal. Ezeket a kis városi választókerületeket a kormánypárt később gyakran a fontosabb jelöltjeinek osztogatta „jutalomként”.
– Meglepődve olvastam olyan győztes képviselők neveit a székelyföldi választókerületekben, mint a kormánypárti diplomata, Wodiáner Béla a sepsiszentgyörgyi kerületben (1875), Tisza Kálmán Sepsiszentgyörgyön (1878), Mikszáth Kálmán Illyefalván (1887), Polónyi Dezső igazságügyi miniszter a kézdivásárhelyi kerületben (1906), vagy éppen Hegedüs Loránt pénzügyminiszter Sepsiszentgyörgyön (1910).
– Az erdélyi városi kerületekben átlagosan mintegy négy és félezer, a székely székekben több mint 41 000, a vármegyékben pedig 65 000 lakosra jutott egy képviselő. Amíg a százezernyi városi lakos 23 honatyát választhatott, addig az 1,2 milliónyi vármegyei lakosra mindössze 20 képviselő jutott. Székelyföld a korszak kezdetén kivételezett helyzetben volt, de később a választási rendszer sajátosságai miatt a választók magas aránya azt eredményezte, hogy egy székelyföldi voks jóval kevesebbet ért, mint Erdély más részein, hiszen itt egy képviselőre sokkal több szavazó jutott. Ha csak a szavazati joggal rendelkezőket nézzük, a 20. század elején Székelyföldön átlagosan 1405 szavazó jutott egy választókerületre, míg Erdély nem magyar vidékein csupán 841.
– Januárban megjelent egy szerkesztett kötete is. Milyen alkalomból látott napvilágot ez a mű?
– Több mint harminc éve minden novemberben történelmi konferenciát szervezek Gyergyószentmiklóson a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére. A tavalyi rendezvényt 200 év a tudomány és a társadalom szolgálatában címmel hirdettem meg. A Magyar Tudományos Akadémia alapításának jubileumára szervezett eseményen jómagam Dobránszky Péter érdemeit méltattam, aki az Akadémia tagja is volt. Ezzel a kötettel a kiváló politikus és tudós-professzor emléke előtt kívántam adózni.
Sajnos Dobránszky egyik területen sem kapta meg azt az elismerést, amelyet munkássága alapján megérdemelt volna. Ádáz támadásoknak és sikeres lejárató kampányoknak volt kitéve ő is, amelyekben – bármilyen meglepő – még Blaha Lujza is részt vett. Akkor is és ma is érvényes a megállapítás: aki a közösségi érdek rovására, gátlástalanul az önérdekét érvényesíti, az – Vörösmarty szavaival élve – „sárkányfog-vetemény”.
Király Béla
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Garda Dezső | Kép forrása: foter.ro
