A dezinformáció mint a liberális piacdemokrácia csodafegyvere

Nyugati univerzalizmus, „one-worldizmus”, piacdemokrácia – különböző nevekkel lehet illetni és a legpejoratívabb jelzőkkel lehet ellátni, mégis el kell ismerni, hogy ez a halálos ideológia és praxis uralja az emberiséget fél évszázada, és hogy az utóbbi évtized valamiféleképpen a tetőpontját jelzi az új világgazdasággal, az agymosott, elkábított és térdre kényszerített humanoidok „nagybani” gyártójával. Gazdag István írása.

A liberális piacdemokrácia nemzetek fölötti intézményekre, valamint az egész Földön szétszóródott, általában angolszász befolyásoltságú egyetemeken „testre szabott” technokrata-pénzügyi elitre támaszkodik. Intézményekre és emberekre, de a hierofantái által csalhatatlannak és felülmúlhatatlannak bemutatott doktrinális korpuszra is, amely az „emberi jogok” absztrakt és abszurd fogalmán nyugszik. Az ünnepélyes deklarációk által megszilárdított „emberi jogok” köré egy valódi vallás szerveződött, dogmáival, főpapjaival és változatos kényszerítő eszközeivel. Ennek az új egyetemes egyháznak a rutindiskurzusát nevezik ma „egyengondolatnak”, amelyet a rendszergazdák a dezinformáció fegyverével terjesztenek. 

A dezinformáció mint manipulációs technika az egymással konfliktusba kerülő országok arzenáljának egyik kiegészítő eszköze, valójában békeidőben alkalmazott háborús taktika. Hadi kontextusban inkább a propaganda kifejezés alatt ismert, ma azonban, az egyén pszichológiai univerzuma fölött gyakorolt általános médiabefolyás idején joggal használhatjuk a dezinformáció fogalmat. A béke, mint tudjuk, a háború folytatása más eszközökkel. Parafrázissal élve azt mondhatjuk, hogy a dezinformáció teszi lehetővé a háború folytatását, konkrétan a globalizmus háborújáét, amelyet a gyökértelenek (ó)szövetsége folytat a nemzetek ellen. Noha a propaganda az 1939–1945-ös európai polgárháború alatt érte el a csúcspontját, a több mint fél évszázada intézményesített „demokratikus” dezinformáció hatékonysága minden képzeletet felülmúl. Ez tette ugyanis lehetővé Európa mentális amerikanizálódását, ma pedig lehetővé teszi a biológiai amerikanizálódását is, vagyis az őshonos népesség csökkenésének és az idegenek betelepülésének tudatos vagy öntudatlan elfogadását. 

Az is megfigyelhető, hogy a manipuláció tökéletesítése a piacdemokráciák apanázsa. A korszerű tömegmanipulációs módszerek csaknem kivédhetetlenül leigáznak, így a parlamentek csupán egyszerű hitelesítő helyként szolgálnak a globalista rendszergazdák kampányaihoz. A dezinformáció egyik nagy „sikere” éppen az, hogy olyan illúziót kelt a választókban, mintha a demokratikus gyülekezetekben különböző gondolatirányzatok képviselői foglalnának helyet, holott – néhány „eretnek” kivételétől eltekintve – lényegében mindnyájan ugyanannak a fősodratú, politikailag korrekt ideológiának a szószólói, csak éppen különböző cégérek alatt. A dezinformáció szereplői mozgatják a „dezinformatív” sémát és ténylegesen a különböző szinteket foglalják el az információ eme „szabadkőműves hálózatának” hierarchiájában, vagy intézményként (lobbik és szűrőügynökségek), vagy magánszemélyként (újságírók és véleményvezérek). 

Mára a lobbik, vagyis is a kormányzati és jogalkotói döntések befolyásolására szolgáló szervezett érdekcsoportok a demokratikus tájkép teljesen elfogadott részeivé váltak, mert a nép megszokta, hogy a médiumok beszélnek róluk, és tudomásul veszi létüket. Egy évszázada még az európai sajtó lázadónak mutatkozott e tekintetben, és nemigen hagyott ki egyetlen alkalmat sem a különböző irányultságú szabadkőműves társaságok leleplezésére. Manapság már nemcsak elhallgatja a lobbik kártékony szerepét a globalizmus nemzetközi motorjaként, hanem egyenesen mézes-mázas cikkekben méltatja tevékenységüket. A lobbik megnyitása a külső tekintetek számára arra szolgál, hogy ártalmatlan szervezetként tüntessék fel őket, miközben a mediatizációjuk lehetővé teszi azt is, hogy ideológiailag semlegesnek mutatkozhassanak, mint amelyek a vélemények pluralizmusát tanúsítják és a demokrácia biztosítékaként működnek, amit csak undok fasiszták vonhatnak kétségbe. 

A valójában hírszűrőként működő hírügynökségek a lobbik nélkülözhetetlen eszközei. Szükségtelen lenne külön kitérni erre a természetes származási vonalra, ha nem játszana olyan lényeges szerepet a dezinformációs gépezetben. A sajátságos zsidó–angolszász törzsek kezében lévő sajtóügynökségek nagy többségükben csak azonos törzsi vagy ideológiai pedigréjű tagokat alkalmaznak, akik ennélfogva megelégednek a „csoport” érdekében álló információk továbbításával, miközben más híreket figyelmen kívül hagynak vagy a törzsi érdekeknek megfelelően interpretálnak, torzítanak és ferdítenek.

A média mint negyedik hatalmi ág tökéletesen kiérdemeli nevét. Uralkodókat kreál és detronizál, lankadatlanul fenekedik áldozataira, mindennapos poklot tartogat számukra, de persze azt állítja magáról, hogy kívülről szemléli a dolgokat. Féltékeny a hatalmára, és sohasem ismeri be tévedéseit. A médiatikus templom közepén az újságíró trónol, aki ugyanakkor az „olvasottság” (a „nézettség”), a reklám, a „politikai korrektség”, tehát a lobbik rabszolgája. Valójában a rendszer egy pillanatra sem engedheti meg magának, hogy az újságírói szint kicsússzon a kezei közül. A hírügynökséggel ellentétben az újságírónak van arca, és elég vastag a bőr rajta: meggyőző lehet érvek nélkül és ellenigazságokat mondhat cáfolat nélkül.

A médiavilág perifériáján egy „díszes kompánia” sürög-forog, amelynek az a feladata, hogy legitimálja a médiumok által továbbított rendszerkompatibilis egyengondolatot. Ezek a véleményvezérek (közszórakoztatók, sportolók, szakértők, politikai kommentátorok, influenszerek) a tévé- és rádióműsorok mindennapos vendégei, az írott sajtó „vélemény” rovatának állandó szerzői, akik minden egyes alkalommal töretlen hűségükről biztosítják a liberális piacdemokráciát, az eszementek milliói pedig mennyei mannaként isszák a szavaikat. A véleményformálás művelői számára melegen ajánlott a szélsőbalos múlt és az „etnikailag korrekt” származás. Ebben a belterjes miliőben tehát szó sincs érdemi vitáról vagy nonkonformista eszmecseréről a különböző társadalmi problematikák kapcsán, ehelyett a polkor-dogma szellemében szervezett konszenzusos ceremóniák során olyan „istenségeknek” hódolnak kórusban, mint „emberi jogok”, multikulturalizmus, diverzitás, antirasszizmus, feminizmus, LGBTQ stb.

A konkurens ideológiák halálával a liberalizmus és a piacdemokrácia abszolút uralma egyre inkább ellenérzést gerjeszt. Érezvén a veszélyt, a rendszergazdák az utóbbi két évtizedben egy új vallásosság kialakulását favorizálták, hogy kompenzálják a kiábrándító pénzuralom által létrehozott spirituális deficitet. Egyes, főleg az 1939–1945-ös periódusra eső események szakralizációja alkotja az új teokratikus felépítmény alapját, minden múlt-, jelen- és jövőbeli dolog zsinórmértékévé téve azokat, vagyis a szakralizált eseményből kiindulva ítélik meg napjaink eseményeit is. A totalitárius piacdemokrácia előszeretettel ajánlgat a fogyasztóinak csodálandó mintákat: sportolókat, médiaszemélyiségeket, show(wo)maneket és egyéb öntömjénezőket, akik mindennapos rendszerességgel felvonulnak a médiatikus vásártéren és a megrendelők elvárásaihoz híven lesújtó véleménnyel illetnek jellemző módon „szélsőjobboldali” vagy annak titulált politikai formációkat és gondolatirányzatokat. A bulvárlapok és televíziós szappanoperák által elbutított fogyasztók pedig vallásos áhítattal hallgatják új „szentjeik” liturgikus kinyilatkoztatásait, akik ily módon lényegében kezességet vállalnak a rendszerért.

Nyilvánvalóan maguk a rendszergazdák is bizonytalanok a multikulturális piacdemokrácia hosszú távú fenntarthatósága tekintetében, ezért fejtenek ki ennyi erőfeszítést a dezinformáció terén, amelyet egyfajta „csodafegyvernek” tartanak. Nagy az esélye azonban annak, hogy a hazugságok túladagolása, a hivatalos diskurzus és a nép által megélt valóság közötti kontraszt és az információs technikák forradalma előbb-utóbb mindenképpen megrendíti a hatalmon lévő globalista oligarchia pozícióit. 

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: