Epsteinokrácia: egyes szexuális jellegű bűncselekmények mint „antiszemita összeesküvés-elméletek” múltja és jelene

Donald Trump trükkje bevált. Legalábbis ideiglenesen. Iráni katonai kalandjával sikerült elterelnie a közfigyelmet az Epstein-botrányról, amelyben ő is nyakig benne van, bűnpalástolóként mindenképpen, de valószínűleg Jeffrey Epstein társtetteseként is, amint arra számos – eddig egyelőre sikeresen eltussolt – körülmény utal. Gazdag István írása.

Ugyanakkor viszont az amerikaiak többsége (52 százaléka) átlát Trump szitáján, világosan érzékelve, hogy alapjában véve mire szolgál az elnök iráni diverzánsakciója.¹ Ezzel azonban legfeljebb csak időt nyerhet, mert az Epstein-ügy egy egyre jobban gennyesedő tüske a körme alatt, amely még végzetes is lehet a regnálására, sőt akár a későbbi személyes sorsára nézve.

Mindenesetre az amerikai bűnüldözési-igazságszolgáltatási-médiatikus rezsimvédő apparátus mindent elkövet egy ilyen végkifejlet elodázása érdekében.

Az FBI bravúros nyomozással kiderítette, hogy Jeffrey Epstein valójában nem is működtetett egy nemzetközi szexkereskedelmi hálózatot befolyásos emberek szolgálatában.² Pam Bondi – időközben kirúgott – igazságügyi miniszter kijelentette a kongresszusi meghallgatásán, hogy inkább a szárnyaló amerikai tőzsdeindexszel kellene foglalkozni, nem pedig azzal, hogy miért nem indított büntetőeljárást senki ellen az Epstein-ügyben. A fősodratú média pedig az iráni propaganda által terjesztett összeesküvés-elmélet hatását vizionálja az iráni Trump-trükkel kapcsolatos amerikai többségi vélemény mögött. A The Washington Post kontrakonteója szerint „az amerikai–izraeli hadművelet iránti köztámogatás erodálása érdekében az iráni állami média arra törekedett, hogy az amerikai és izraeli vezetőket egy korrupt és romlott »Epstein-osztály« vagy »Epstein-rezsim« részeként ábrázolja”.³

Az iráni médiamanipulációk ellenére teljesen világos a helyzet: az amerikai és izraeli vezetők az erkölcs egyetemes mintaképei, teljesen ártatlanok, mint a ma született bárányok, akiknek soha, semmi közük nem volt szexbotrányokhoz és pedofíliához. Epstein az amerikai hagyományokhoz híven ugyanolyan magányos tettes volt, mint anno Lee Harvey Oswald a Kennedy-gyilkosságban, nincsenek tehát bűntársai, mindent egyedül csinált, és mivel meghalt, az ügy ezzel lezárult.  

Nincs itt tehát semmi látnivaló, lehet továbbhaladni. Akik pedig kötik az ebet a karóhoz, és továbbra is firtatják Epstein és cimborái viselt dolgait, azok csakis „antiszemita konspiracionisták” lehetnek. Ezek ugyanis Epstein ténykedésében egy sajátságos történelmi séma érvényesülését vélik felfedezni, így aztán a körükben felmerült az a teljesen megalapozatlan – pusztán a szikár tényekre támaszkodó – „antiszemita összeesküvés-elmélet”, miszerint a lánykereskedelem hagyományosan a „zsidóbűnözés” nem létező kriminológiai kategóriájába tartozik, ahogyan például a prostitúcióra kényszerítés (prostifuttatás) a „cigánybűnözés” ugyancsak nem létező kategóriájába.  

Alább hagymázas képzelgésük feneketlen tárházából, vagyis a téma könyvtárnyi szakirodalmából következik ízelítőként néhány mozzanat kronológiai sorrendben.

A Cvi Migdal nevű bűnszervezet a 19. század hatvanas éveitől kezdve csaknem 80 éven keresztül szexuális rabszolgaságba kényszerített közép-európai (főleg lengyelországi) zsidó nőkkel látta el elsősorban Argentína és Brazília, valamint az USA, Dél-Afrika, India és Kína bordélyházait. Az önmagát hivatalosan „zsidó kölcsönös segélyegyletnek” tituláló banda változatos módszerekkel, például házassági ígéretekkel és stricik százait alkalmazva csábított fiatal lányokat a prostitúció útjára a lengyel- és oroszországi nyomorgó zsidó közösségekből.⁴  

A 19. század második felében a prostitúciót és a szexuális rabszolgaságot főként a zsidó alvilág irányította Varsóban, ahol a nyilvántartott prostituáltak kétharmada és a bordélyháztulajdonosok 75 százaléka zsidó volt. Az 1905. május 24–26-i ún. alfonsz-pogrom („stricipogrom”) során zsidó munkások csaptak össze zsidó stricikkel és prostituáltakkal, a három napos csetepaté 15 halálos áldozatot követelt és több tucat bordély lerombolását eredményezte. 

A 19. század második felében „Alexandria, Konstantinápoly mellett az európai kivándorlás útvonalát követve, New York, Recife, Salvador de Bahia, Rio de Janeiro, Santos, Montevideo és Buenos Aires kikötői váltak az európai leánykereskedelem fő célállomásaivá. Ennek a kereskedelemnek pedig mind lebonyolítói, mind elszenvedői főként a kelet-európai, az orosz, lengyel és magyar zsidóság köréből kerültek ki. Közülük is az »úttörők« a magyarok voltak.”⁵ Ennek köszönhetően a latin-amerikai spanyol köznyelvben a „polaca” és „húngara” szavak a prostituált szinonimájaként honosodtak meg.   

A századforduló budapesti leányvásárának titkait leleplező Kostyál Jenő írja, hogy „a kiegyezés időszakában karavánonként szállták meg a várost a legkétségesebb, legkétségbeesettebb exisztencziák s különösen sok lengyel zsidó”, a „(leány)kufárok legélelmesebbjei”. Tematikus könyvecskéjében egy egész fejezetet szentel annak, hogy kaftános zsidók a Markbreiter Fanni nevű hírhedt kerítőnő vezényletével és Hársch nevű cinkosával, aki egy csodarabbit alakított, milyen trükkös módon játszották ki azokat a rendszabályokat, amelyek lánykereskedői tevékenységüket legalább némileg akadályozni próbálták.⁶

Léon de Poncins francia tradicionalista katolikus szerző, a judaizmus és a szabadkőművesség egyik nemzetközi hírű bírálójaként számol be egy, a maga idejében nagy port felvert lembergi bűnperről, amely nemcsak a jellege és a főszereplői miatt volt botrányos, hanem az enyhe ítélet miatt is.    

„Ausztriában a keresztény szüzek exportja, ez a szégyenletes specialitás, amely szégyent hoz századunkra, kizárólag a zsidókra jellemző. Hagyjuk meg nekik a gyalázatát. Hosszú ideig nem tudtunk a részletekről. Láttuk, hogy sok fiatal lány rejtélyes módon eltűnik anélkül, hogy tudtuk volna, mi lesz velük. Végül az 1892-ben az osztrák Lengyelország fővárosában, Lembergben lefolytatott per során tudtuk meg az igazságot.

Huszonnyolc zsidót vádoltak meg lányok elrablásával és kereskedelmével. Ezek a nyomorultak egy gondosan előkészített csapdába csaltak sok keresztény lányt, akiknek a többsége még iskolába járt. A legragyogóbb feltételeket ígérték nekik, hogy rábeszéljék őket a külföldre való távozásra. Amint átlépték a határt, rabszolgaként bántak velük, és minden szökési kísérletet durván megtoroltak. Törökországba érkezve átlagosan ezer márkáért adták el őket bordélyházaknak. De kik a tulajdonosai az ilyen házaknak Törökországban? Csak a zsidók; nem mások. Azok a szegény áldozatok, akik ellenállni akartak, földalatti börtönökbe kerültek, és bántalmazásokkal engedelmessé tették őket. Amikor a rendőrség végre úgy döntött, hogy beavatkozik, hatvan fiatal lányt kiszabadított. Ki lehetett őket tépni a barbárok karmai közül. De sajnos elveszítették a testüket és lelküket.

A tárgyalás tíz napig tartott. Szörnyű részletek kerültek napvilágra. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a lembergi banda több száz fiatal lányt vezetett a szégyenbe, a kétségbeesésbe, a betegségbe és a halálba. A jogszabályok hiányosságai miatt a bűnösöket csak jelentéktelen büntetésekkel sújtották. A banda vezetője, Isaac Schafenstein, egy év börtönnel megúszta. Mindenki más csak néhány hónapos börtönbüntetést kapott, és kissé ravaszabb és titokzatosabb módszerekkel folytatta gonosz üzletágát. A legfelháborítóbb ebben a szomorú ügyben az volt, hogy az adásvételi és szállítási szerződéseket aláíró személy a tárgyalás kezdetén merészen kijelentette, hogy nem bűnös: »Nektek nem kell velem foglalkoznotok« – mondta a bíráknak –, »akár ruhákat, gyümölcsöt, borjakat vagy nőket árulok, az nem számít. Kereskedelemmel foglalkozom, és senkinek nincs ehhez semmi köze.« Amikor így beszélt, a vádlott, mint tudjuk, pontosan a zsidó erkölcs alapelveit követte, amelyek megengednek az emberekkel szemben minden olyan ügyletet, amelyet a Talmud nem tilt az állatokkal kapcsolatban.

Ezeket a tényeket mindenki ismeri Bécsben. A dolgok természetéből adódóan a nyilvánosság csak ezeknek a szörnyű bűncselekményeknek egy kis részéről szerez tudomást; vagy azért, mert a lányok családjai inkább hallgatnak, hogy elkerüljék a szégyent, vagy azért, mert a nyomorúság arra készteti őket, hogy elfogadják a kereskedők által fizetett árat, amely fejenként, vagy inkább testenként 50 és 600 forint között mozog, vagy végül azért, mert a szegény lányok, miután megérkeztek a célállomásra, már nem merik tájékoztatni szüleiket a sorsukról. Mindenesetre biztos, hogy sokuk, valamilyen okból, nem ad életjelet.

Ennek a gyűlöletes ügyletnek a kiterjedése kétségtelenül arra utal, hogy gazdag zsidók ezrei segítenek azoknak, akik ezt folyamatosan űzik. Egyetlen izraelita újságban sem találunk semmilyen kritikát, egyetlen elítélő szót sem egy ilyen mélyen bűnös üzlettel szemben. A bűnösöket nem zárják ki a zsidó közösségből, sőt, nem is tagadják meg őket. Ennek eredményeként a viselkedésüket, ha nem is hagyják jóvá hivatalosan, de legalábbis elfogadhatónak tekintik. (…)

Az érzéki bűncselekmények, amelyeket a törvény láthatólag nem büntethet, és általában véve a zsidók által a nők ellen elkövetett visszaélések erőteljesen hozzájárultak az osztrák antiszemitizmus kialakulásához vezető dühkitöréshez. Amikor erről beszélnek Bécsben, a tekintetek kimondhatatlan gyűlöletet tükröznek. El kell ismerni, hogy ez egy túlságosan természetes érzés, amely alól az ember nem tudja kivonni magát, és amelyet minden faj, civilizált vagy barbár, fehér vagy fekete oszt, amennyiben megvan benne az emberi becsület- és méltóság érzete.”⁷

Ugyanezt a pert egy amerikai egyetemi tanulmány így tálalja:

„»Meddig fognak még a sakálok az élő testeinkkel táplálkozni?« Így kezdődik egy lengyel újság beszámolója a huszonhét feltételezett nemzetközi emberkereskedő kapzsi tevékenységéről, akiket azért állítottak bíróság elé, mert lányokat szállítottak az osztrák Galíciából a Közel-Kelet, Afrika és Amerika bordélyházaiba és háremeibe. Miután a lengyel nyelvű sajtóban évekig burkoltan tárgyalták a szegény női munkások és parasztlányok rejtélyes eltűnését, az ügy 1892 őszén robbant ki, és tartós hatással volt arra, ahogyan az emberkereskedelmet és a hazai szexipart a Habsburg Birodalomban és a volt lengyel területeken értelmezték. Tizenhét férfi és tíz nő – mindannyian zsidók – állt bíróság elé egy évtizedekig tartó összeesküvés miatt, amelynek célja az volt, hogy a koronabirtokon »emberi árukat« keressenek, és azokat »eladják a helyi kocsmáknak vagy külföldre szállítsák«. Az ügy hozzájárult ahhoz, ahogyan a közvélemény a szexipart látta Kelet-Európában az 1880-as és 1930-as évek között, amikor több ezer fiatal nőt csempésztek ki a régióból, hogy szexuális rabszolgaságba kerüljenek. A tárgyalás a galíciai közigazgatási fővárosban, Lvivben zajlott, amelynek a lakossága lengyel, zsidó, német és ukrán keverék volt. A tárgyalás jegyzőkönyvei és az újságok beszámolói ritka bepillantást engednek a 20. század fordulójának titkos szexiparába. Ennél is fontosabb, hogy az újságírók és a tárgyaláson részt vevő helyi lakosok kommentárjai betekintést nyújtanak abba, hogyan értelmezte a galíciai közvélemény a kereskedelmi szexipart, egy tolerált gyakorlatot, amelyben orvosok, rendőrfelügyelők, földesurak, stricik és kerítők is részt vettek a prostituáltak mellett. A tárgyalás olyan helyeken is figyelmet keltett, mint Krakkó, Varsó és Bécs, ahol az osztrák parlament heves vitát szentelt annak kimenetelének és a »zsidó nép szégyenletes botrányai« megvitatásának. Galíciában a nemzetközi prostitúciós hálózatok borzalmaival való nyilvános szembesülés hozzájárult a lengyel nacionalista érzelmek új, militánsabb irányvonalához, amely elválaszthatatlanul összekapcsolta a szexualitást az etnikai hovatartozással.”⁸

Sir Arthur Bryant brit történész empatikus szavakkal ábrázolja a weimari Németországban a berlini nagy szállodák és éttermek ajtajai előtt tömörülő gyermekprostituáltak tömegét, hozzátéve: „A legtöbbjüket – az éjszakai klubokat és a bűnmenedékeket – zsidók birtokolták és vezették, és évek múlva a zsidók maradtak meg az emlékezetben ennek a kereskedelemnek az előmozdítói között.”⁹

Zsidó szexkereskedők kiemelkedő szerepet játszottak a nemzetközi szexkereskedelem olyan fontos átszállási pontjain Európa és Latin-Amerika között, mint Berlin, London és Hamburg. Utóbbiban például a rendőrség által 1912-ben elfogott 402 szexkereskedő közül 271 volt zsidó.¹⁰ „A lánykereskedelem (Mädchenhandel) sok szempontból egy modern bűncselekmény volt, amely különösen a zsidókkal hozható összefüggésbe, akikről a közvélemény úgy vélte, hogy vonakodó fehér lányokat szállítanak prostituáltnak bordélyházakba világszerte.”¹¹

Napjainkban az antiszemita izraeli média szerint kelet-európai fiatal nőket toboroznak Izraelbe pincérnőnek vagy modellnek stb., de érkezésükkor elveszik tőlük az útlevelüket, és azt mondják nekik, hogy vissza kell fizetniük az utazás költségeit, olyan módon, ahogyan azt el lehet képzelni. 

„2022 óta és Oroszország ukrajnai inváziója óta körülbelül 850 ukrán nőt kényszerítettek prostitúcióra Izraelben. (…) Izraeli bűnbandák Ukrajnából, Moldovából, Fehéroroszországból, Oroszországból és Grúziából hoztak nőket turistaként, és prostitúcióra kényszerítették őket. (…) Az emberkereskedők bánásmódja a nőkkel szemben az utóbbi években romlott, és a nők egyre több bántalmazásnak és nemi erőszaknak vannak kitéve. (...) Sokan meséltek az erőszakos cselekményekről, lopásokról és zsarolásokról, amelyeket Izraelben töltött idejük alatt tapasztaltak.”¹²

Egy széles körben terjesztett „antiszemita összeesküvés-elmélet” szerint egyesek megtalálják a módját annak, hogy Izraelbe csábítsanak fiatal ukrán nőket, akiknek az apái és a férjei halottak vagy lövészárokban vannak a „cionista megszállókormány” miatt, amely számára tehát a háború egy kettős nyereség. Szó szerint egy bombaüzlet! 

Erre a vázlatos szexkereskedelmi körképre az Alexander fivérek bűnügye teszi fel képletesen a kipát. Ezt a három izraeli–amerikai ingatlanügynököt márciusban 15 év börtönre ítélte egy manhattani antiszemita bíróság legalább hatvan nő, köztük kiskorúak sérelmére egy évtizeden át elkövetett szexkereskedelem és nemi erőszak miatt. Oren, Alon és Tal Alexander általában bedrogozta és megerőszakolta áldozatait. Slusszpoénként az is kiderült, hogy a nevük előfordult az Epstein-aktákban.¹³ Összenő, ami összetartozik – etnikai alapon.

Mindeddig az Epstein-aktáknak csak a töredékét tették közzé. Vajon mennyire lehet „antiszemita” a maradék?   

1. FBI concluded Jeffrey Epstein wasn’t running a sex trafficking ring for powerful men, files show, abcnews.go.com, 2026.02.08.   
2. Majority of Americans link Trump’s Iran war to Epstein cover‑up: Poll, almayadeen.net, 2026.03.13.
3. Pro-Iran propaganda network gains traction with posts about Epstein, washingtonpost.com, 2026.03.10.
4. https://en.wikipedia.org/wiki/Zwi_Migdal
5. Torbágyi Péter: Magyar leánykereskedelem Latin-Amerikában Tiszatáj, (63) 2009. október, 46. p.
6. Kostyál Jenő: A budapesti leányvásár titkai, 1902, 6. és 36–41. p.
7. Léon de Poncins: Israel, destructeur d’empires, 1943, 37–38. p.
8. Keely Stauter-Halsted: „A Genaration of Monsters”: Jews, Prostitution, and Racial Purity in the 1892 Lviv White Slavery Trial, Austrian History Yearbook, vol. 38, 2007. január, pp. 25–35.
9. Sir Arthur Bryant: Unfinished Victory, 1940, pp. 144–145.
10. Edward J. Bristow: Prostitution and Prejudice: The Jewish Fight against White Slavery, 1879–1939, 1982, pp. 52–53.
11. Nancy M. Wingfield: „Destination: Alexandria, Buenos Aires, Constantinople; ”White Slavers” in Late Imperial Austria, Journal of the History of Sexuality, 2011. május, pp. 291–311.
12. How Women are Smuggled to Israel for Prostitution, shomrin.news, 2025.07.27.
13. Epstein Files Reveal Name of Woman Who Accused Alexander Brothers, nytimes.com, 2026.02.03.

 Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó: