Hazánk „demokratikus” pártjai és politikusai nem csak saját választóikat és támogatóikat árultál el megszámlálhatatlan alkalommal az elmúlt 32 év során, de határon túli nemzettestvéreinket is. Tették mindezt gyávaságból, megfelelési kényszerből, vagy egyszerű magyargyűlöletből. Bármi is volt az indokuk, tetteik nem merülhetnek feledésbe, különösen ezen a napon, június 4-én illik feleleveníteni bűneiket, hogy világosan lássa az utókor, milyen silány képviselői voltak és vannak még mindig a „szabad” Magyarországnak.
Az első árulást – stílusszerűen – Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke követte el. Antall József előtt számos revíziós lehetőség kínálkozott, ő azonban mindenáron meg akart felelni a nyugati hatalmaknak, így a magyar érdekek helyett a globalisták igényeit helyezte előtérbe. Ezzel egyébként le is fektette az alapokat az elkövetkezendő magyar kormányok politikájának. Szerencsére azóta az MDF méltó helyére, a történelem szemétdombjára került.
Nekünk nemzeti kormányból is csak a liberális internacionálé jutott
„ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen.”
– áll a parlamenti jegyzőkönyvben.
A liberális Fidesz, elnökével, a liberális internacionálé akkori alelnökével, a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktorral az élen 1990. június 4-én kivonul az ülésteremből, mikor a képviselők egy perces néma felállással emlékeznek a 70 évvel korábbi békediktátumra. Az eset akkora port kavart, hogy később még a posztkommunistákból verbuválódott MSZP is azzal büszkélkedett: még az ő képviselőik is bent maradtak, és tiszteletteljesen megemlékeztek. Egyedül a Fidesz vonult ki.
Azoknak, akik szerint ez egyszeri eset volt, és nem reprezentálja a Fidesz viszonyulását a külhoni magyarokhoz, érdemes felidéznünk Áder János fideszes képviselő 1993-as parlamenti felszólalását, mely a választójog kiterjesztéséről szólt. A leendő köztársasági elnök világosan kifejtette, a Fidesz miért NEM támogatja a határon túliak szavazati jogát:
„elvileg sem helyes, hogy az ország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek itt, nem adófizető polgárai az országnak, és a két választás között sehogyan sem tudják elmondani a véleményüket a választott képviselőkről, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése sincs már az országhoz, sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága, és nőhetnek a választás költségei is”.
Ismerősen csengő mondatok, nem igaz? Nem meglepő, hiszen a balliberális oldalon rendre ezen érvelések hangzanak el, mikor a külhoniak választójoga kerül szóba. Egyébként ezen érvelés azért is meglehetősen furcsa a baloldal részéről, mivel éppen ők az egyik legnagyobb szószólói annak, hogy a kormány megkönnyítse a külföldön élő és dolgozó magyarok szavazását. Pedig a fent használt érvelés ugyanúgy ráhúzható azokra is, akik életvitelszerűen külföldön élnek. Persze az ilyen kettősmérce és képmutatás a balliberálisokat sohasem zavarta.
A Fidesz hozzáállása se sokat változott tíz év alatt. 2000. június 4-én az akkorra már nemzetire maszkírozott „exliberálisok” (és exkisz-tagok) két éve kormányoztak,
Áder János házelnök mégsem érezte szükségesnek, hogy a trianoni gyalázat 80. évfordulóján legalább egy perces néma felállást rendeljen el,
így a millenium hivatalos megemlékezés nélkül múlt el.
Riogatás a „23 millió románnal”
Számos gyalázatos momentum van a modernkori magyar történelemben, ám ezek között is mindenképp dobogós a 2004. december 5-én tartott népszavazás, és az ahhoz kapcsolódó kormányzati propaganda.
A kérdés leegyszerűsítve arra vonatkozott, hogy az elszakított területeken élő nemzettestvéreink könnyített eljárásban kaphassanak-e magyar állampolgárságot? Már a kérdés felvetése kapcsán azon aggodalmaskodott a Gyurcsány-kormány, hogy mit fog majd ehhez szólni az Európai Unió? Hát a környező országok? Ha csak ennyiben merült volna ki a kormányzati kommunikáció, akkor az egész szót sem érdemelne, hiszen abban semmi meglepő sincs, hogy a magyarországi baloldal a globalista érdekeket nézi a magyar érdekek helyett.
Az MSZP-SZDSZ koalíció azonban ennél jóval tovább ment, és
olyan visszataszító kampányba kezdett, mely az emberi önzésre, az irigységre, a gyűlöletre, valamint a szolidaritás és az összetartozás teljes hiányára épített.
A Kádár-rendszer „áldásos” tevékenységének köszönhetően, ezen jellemhibák a magyar társadalom szerves részét képezik, így a kormánykoalíció üzenetei se terméketlen talajra hullottak.
A kampány központi eleme volt a határon túli magyarokkal történő rémisztgetés. A Gyurcsány vezette MSZP azzal riogatott, hogy a kettős állampolgárság megadása az első körben legalább 800 ezer (!) áttelepülőt jelentene, a gazdasági bevándorlók nem csak a munkát vennék el, de a gazdaságot is bedöntenék.
Az olyan szemenszedett hazugságoktól sem riadtak vissza, mint hogy az állampolgárság megadása 101 milliárdos egészségügyi többletköltséget jelentene,
de a szélsőbalos Népszavában 500 milliárdos számokat is olvashattunk. Kommunikációjuk tökéletesen rezonált Kovács László hírhedt 2002-es riogatására a „23 millió románról”.
Gyurcsány azt állította, a magyar adófizetőnek egy évben plusz 168 ezer forintot kell fizetnie, ha a referendum sikeres lesz és a határon túliak igénybe veszik az állampolgári jogon járó szolgáltatásokat.
A híresen magyarellenes SZDSZ-es oktatási minisztérium 63 milliárd forintos többletkiadásokról beszélt.
Azt rebesgették, az állampolgárság megadásának következtében a határon túli iskolák legalább 40 százaléka áttelepülne Magyarországra.
Napestig lehetne sorolni ezeket a példákat, hiszen a kormánykoalíció valamennyi akkoriban ismert és befolyásos szereplője kivette a részét a magyarellenes uszításból. Az egész kampány színvonalát a legjobban talán az a tény írja le, hogy a plakátok reklámarca nem más volt, mint Bangóné Borbély Ildikó.
A népszavazás végül eredménytelen lett az alacsony részvétel miatt, ám az urnához szegődők közel fele, szám szerint 1 428 578 szavazó fogékonynak mutatkozott Gyurcsányék nemzetellenes uszítására. Ők mind a kettős állampolgárság megadása ellen szavaztak.
A kérdésben a Fidesz meglehetősen kétkulacsos álláspontot képviselt. Noha szavakban a referendum mellé állt, a kampányban nem igazán törték fel az aszfaltot a népszavazás sikeressége érdekében.
A referendum bukása és az igen magas „nem”-ek száma természetesen eljutott az elszakított területeken élő magyarokhoz is, akik elárulva érezték magukat, hiszen azt látták, hogy anyaországuk, s annak kormánya megtagadta, és eltaszította őket.
Gyurcsányék azért képesek voltak még ennél is mélyebbre süllyedni, mikor 2015-től a migránsok befogadása mellé állt a balliberális tábor. Saját nemzettestvéreinkre csak úgy tekintenek, mint „az egészségügyi hálón élősködőkre”, miközben az idegen kultúrából jött, nyelvet nem beszélő, szokásainkat nem tisztelő fiatal, afrikai férfiak a „szegény szerencsétlenek”, akiket be kell fogadni, s minden eszközzel segíteni és támogatni kell.
Az összetartozás „ünnepe” és a szavazati jog
A kétezres években megerősödő nemzeti ellenállás nem múlt el nyom nélkül. Az alulról szerveződő mozgalmak által tartott megemlékezések szépen, lassan kitörtek a szubkulturális körökből, és széleskörű támogatottságra tettek szert a magyar nemzet részét képező polgárok körében.
Úgy tűnt a magyarság végre kezdi levetni magáról a Kádár-rendszer maradékát is, s újra kész a Kárpát-medence teljes területére kiterjedő, államalkotó nemzetben gondolkodni. A közbeszédben olyan szinten megragadt a nemzeti gondolat, hogy azt már a Fidesz sem hagyhatta figyelmen kívül. Ők tudták már 2010-ben is, ha hosszútávon meg akarják őrizni hatalmukat, rezonálniuk kell ezen érzelmekre.
A megvalósítás már hagy némi kívánni valót maga után. Azt is mondhatnánk,
a kivitelezés olyan igazán fideszesre sikeredett, és az eredetileg nemes gondolatokat sikerült lerántaniuk a pártpolitika posványába, és a saját, önző politikai céljaik érdekében felhasználni.
Itt két jelentős lépést kell kiemelnünk. Az első 2010-ben történt, mikor hazánk feldarabolását és nemzetünk szétszakítását a „nemzeti összetartozás napjává” nyilvánították.
Június 4-ét mára már sikerült olyan szinten kiforgatniuk eredeti jelentéséből, hogy sokszor már csak a nemzeti összetartozás ünnepeként hivatkoznak arra a napra, mely valójában a szétszabdalásunk tragédiája.
A kormány cinizmusának köszönhetően már méltóképpen emlékezni sem lehet a trianoni gyalázatra, ehelyett paradox módon ünnepelünk a szétszakítás napján.
Pedig a Mi Hazánk Mozgalom több alkalommal felvetette a Fidesznek,
ha mindenáron ünnepelni szeretnének, akkor legyen állami ünnep a második bécsi döntés évfordulója, mikor Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz.
Természetesen a Fidesz-kormány ezen javaslat elfogadásához mindezidáig gyávának bizonyult.
A másik nemes ügy, melyet sikerült az aktuálpolitikai dagonyába rántani, a határon túli testvéreink szavazati jogának kérdése volt. Ha valóban a nemzeti összetartozás kifejezése motiválta volna a kormányt, akkor egészen biztosan nem így jár el. Számos olyan formában adhatott volna választójogot a Fidesz a külhoni magyarságnak, amely nem teszi őket a hazánkon élősködő globalista oldal célpontjává. Ám kívülről nézve az egész folyamatot, úgy tűnik, mintha
a kormány kifejezett szándéka lett volna a régi sebek feltépése méghozzá úgy, hogy az ellentétek újbóli felszításából mind a balliberális oldal, mind a Fidesz profitáljon.
Az meg, hogy ezáltal ismét sikerül magyart magyar ellen ugrasztani, mit számít a hatalom gyakorlóinak?
A DK asszisztál a színjátékhoz
2021-re már világossá vált, a külhoni magyarság szavazatai alig 1 mandátumot hoznak a kormánypártnak, ez azonban hidegen hagyja a balliberális oldalt. A lényeg ugyebár az uszításon van. A globalista médiumok mellett vannak pártok is, melyek mindig ugranak, ha magyarokat kell támadni, éljen az vidéken, vagy a gúnyhatáron túl. Gyurcsány felesége, Apró Antal unokája például nyíltan kimondta, céljuk a határon túli magyarok szavazatának elvétele.
„Mi úgy gondoljuk, hogy csak az szavazzon Magyarországon, aki itt él, aki viseli a döntéseinek a következményét is”
– nyilatkozta Dobrev, nem részletezve, hogy ez ugyanúgy vonatkozna-e a külföldön dolgozókra is, hiszen a leírás rájuk is tökéletesen illik.
A balliberális ellenzék többi pártja pedig állíthat, amit akar, amíg olyanokkal fognak össze, akik részesei voltak a 2004-es gyalázatos gyűlöletkampánynak, sőt, a mai napig következetesen kiállnak korábbi álláspontjuk mellett, addig teljesen hiteltelen lesz a részükről bármiféle nemzetre hivatkozás.
Egyetlen párt gondolkodik nemzetben
A Mi Hazánk Mozgalom – egyedüli pártként – már parlamenten kívüli erőként érdemi lépéseket sürgetett a trianoni gyalázat orvoslása végett. Deklarált céljuk minimum erkölcsi jóvátételt kiharcolni a magyarságnak.
Ennek nulladik lépéseként hatályon kívül helyeznék az 1921. évi XXXIII. trianoni békeszerződésre vonatkozó törvényt. A trianoni békeszerződést mi magunk tartjuk életben, az 1921. évi XXXIII. törvény ugyanis egy ma is hatályos jogszabály Magyarországon, mely értelmében például Sopron városa, és az 1922-es népszavazást követően a hazánkhoz visszakerült települések a mai napig Ausztria részei, ami nyilvánvalóan abszurdum. Amíg a jogszabály hatályban van, addig a magyar kormánynak, a magyar parlamentnek nemhogy jogi lehetősége nincs, hogy fellépjen a békeszerződéssel kapcsolatban, de erkölcsi, morális alapja sincs arra, hogy vitassa ennek igazságosságát.
Sajnálatos módon a Fidesz-kormány valami rejtélyes oknál fogva rendre teljesen figyelmen kívül hagyja a javaslatot, egyszerűen nem hajlandó még arra a jelképes lépésre sem, hogy egy amúgy is érvénytelen jogszabályt hatályon kívül helyezzen. Így pedig hiába dolgozott ki egy hét pontos akciótervet a Mi Hazánk, egy ilyen „nemzeti” kormánnyal már az első lépéseknél falakba ütköztek.
De az ukrán sovinizmusra válaszul a Mi Hazánk szintén hiába kérte, a Fidesz még az 1991-es érvényes kárpátaljai népszavazás érvényesítése mellett sem mer kiállni, pedig akkor az ott élők egyértelműen kinyilvánították, önrendelkezést követelnek Kárpátalja számára, mely követelést teljesen törvénytelenül utasít el a kijevi kormány.
Egyedül a Mi Hazánk követeli az 1991-es eredmények törvénybe foglalását, valamint a kárpátaljai magyarok kényszersorozásának leállítását,
a Fidesz pedig egységes és oszthatatlan Ukrajnáról prédikál. Itt tart Magyarország 12 év „nemzeti” kétharmad után.
Irányi Dániel
Kiemelt kép: AFP
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
