Kétszázhúsz éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen 1805. január 28.) költő, műfordító, a magyar irodalom egyik legjelesebb alkotója. Úgy tűnik, mintha a kultúrpolitika teljesen elfelejtette volna az évfordulót. Sehol egy országos ünnepség, sehol egy játszott színdarab, vagy legalább egy koszorúzás. Pedig a legnagyobb magyar írók egyikéről van szó, s így farsang idején különösen jó szívvel kell emlékeznünk rá és műveire.
Vérbő farsangi komédiák
Vegyük csak a Dorottyát vagy a Karnyónét. Micsoda bővérű komédiázás mindkettő! Farsang, karnevál, szerelmi vágyak és pajzánkodás mesés elegye, amelyben a daliás férfiakat csábítják a puha női ajkak, „melyeken cukorrá változik minden csók”. És persze főszerepet visznek az ármánykodó vénlányok is, akiknek szintén minden vágya, hogy „vén oldalukhoz dörgölő-fát leljenek”.
Ám az örök-szerelmi komédiázás mellett ott van a komoly szó is, amely meginti a magyarok idegenmajmolási hajlamát, felelőtlen tékozlását. Sőt még a demográfiai helyzet alakulása sem kerüli el figyelmét, amikor azt írja, hogy ha rövid a farsang, „a tislér céh hiába fárada, mivel a sok bölcső mind nyakán marada”. Magyar önazonosság kell, és sok magyar gyermek; ma sem mondhatunk egyebet.
Harc a nemzeti függetlenségért
És ne felejtsük a Diétai Magyar Múzsát se, Csokonainak ezt az egymaga írt, tizenegy lapszámot megért folyóiratát, minden nemzeti szellemű újság és hírportál egyik előzményét. Az újságban az 1796-os a pozsonyi országgyűlésre érkező nemesség függetlenségi harca mellé állt minden költői erejével, és a következő évtizedekben kiteljesedő reformkor, a nemzeti megújulás magvait hintette el. Csokonai ezzel a lappal egymaga olyan hatalmas szolgálatot tett a magyar függetlenségi eszmének, hogy akár példát vehetne róla a Szuverenitásvédelmi Hivatal is.
Emlékezzünk tisztelettel és farsangi derűs szívvel Csokonai Vitéz Mihályra.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
