Meghirdette a jövő évi roma nemzetiségi pályázat civil szervezetekre és gyermektáboroztatásra vonatkozó alprogramjait a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) – jelentette be a szervezet vezetője szerdán, Pécsen.
Sztojka Attila, a pályázatokat lebonyolító TEF főigazgatója helyi roma civil szervezetek képviselői előtt ismertette: a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló programok keretében
a roma nemzetiségi civil szervezetek működésének, tevékenységének támogatására jövőre 200, míg a nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósítására 250 millió forintot biztosít a kormányzat 2021-ben.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatok benyújtására idén október 20. és november 20. között van lehetőségük az érdeklődő roma nemzetiségi önkormányzatoknak és szervezeteknek.
A civil egyesületek költségvetési támogatását célzó pályázatra térve beszámolt róla: a roma nemzetiség önazonosságának megőrzését, anyanyelvének, hagyományainak, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolását, továbbá nemzetiségi érdekképviseleti célok megvalósítását igyekszik elősegíteni a kormányzat a forrás biztosításával.
Az anyanyelvi, nyelvoktató, hagyományőrző kulturális és hitéleti nyári táborok, erdei iskolák megvalósítását szolgáló pályázatról elmondta: azok programjain a hazai roma nemzetiségi oktatásban részt vevő nappali tagozatos általános és középiskolai tanulók vehetnek majd részt; a támogatás az ő anyanyelvi, a népismeret részét képező, nyelvnemzettel kapcsolatos, történelmi, földrajzi, néprajzi zenei ismeretek fejlesztését szolgálja.
Sztojka Attila felidézte, hogy a hasonló pályázatok nagy sikerrel zajlottak korábban is, hiszen a 2019-es kiírásnak köszönhetően idén a civil egyesületek közül 217 szervezet jutott költségvetési támogatáshoz, míg a táborokkal kapcsolatban 286 pályázat nyert és több mint négyezer gyermek vehetett részt tábori programokon. Kiemelte, hogy korábban közel fele-fele részben részesültek roma önkormányzatok és civil szervezetek a táborok megvalósítását szolgáló támogatásban, ami azt mutatja: az egyesületek és az önkormányzatok “együtt tudnak igazán hatékonyak és hitelesek lenni” – fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az új pályázatokról – és a későbbiekben megnyíló újabb lehetőségekről – a TEF honlapján, a tef-gov.hu-n és a főigazgatóság hivatalos Facebook oldalán folyamatosan friss részleteket találhatnak az önkormányzatok és az egyesületek.
Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló a rendezvényen tartott köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány az utóbbi tíz évben a nemzetiségi önkormányzatok és a civil nemzetiségi egyesületek támogatását is kiemelten kezelte, s – elismerve erőfeszítéseiket, munkájukat – számukra folyamatosan emelkedő mértékű forrást biztosít.
Beszámolt arról, hogy tíz év alatt az ötszörösére nőtt az őshonos magyarországi nemzetiségek támogatása jelentősen kiszélesedett a nemzetiségi egyesületek forráshoz jutásának lehetősége és bővült a kulturális célokat szolgáló támogatási programok köre is.
(Forrás: MTI – Kép: illusztráció/pixabay.com)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!